"Mindjárt megcsinálom..." - Miért halogatunk olyan gyakran?

Miért halogatunk olyan sokan?

Azok az emberi cselekedetek, melyekre nem érkezik a külvilágtól semmiféle jutalom, általában kioltódnak, megszűnnek. Mivel a halogatás évszázadok óta sem halt ki az emberi viselkedésformák közül, nyilván létezik valamiféle láthatatlan megerősítés, ami megadja az érzelmi profitot a halogatónak.

Első megközelítésben mondhatnánk azt, hogy a halogató ember egyszerűen lusta. Azonban rengeteg komoly és mennyiségét tekintve tetemes munkát végző ember vallja magát halogatónak.

Nem lehet lusta az az ember, aki a munkahelyi beszámoló előtti hétvégén még végigtakarítja az egész lakást és a gyerekszobában lévő összes ceruzát is tűhegyesre hegyezi, ugyanakkor a legutolsó órákban ül le a dokumentációja elé. Ha meg akarjuk érteni a jelenséget, ennél mélyebbre kell ásnunk.

Mennyivel egyszerűbb lenne az adott feladat előtt – melyhez többnyire stressz is kötődik – beosztani az időt, elosztani a feladatok sorrendjét, részekre bontani, elkezdeni megoldani, és időre elkészülni vele? Miért pont akkor kell leülni a sorozat elé, vagy kienni a hűtő tartalmát, amikor meg kell oldanunk valamit, amit végül úgyis nekünk kell megoldani?

Miért görgetjük a hírfolyamot meddő időkig, igyekezve elfeledkezni róla, hogy valamit még teljesíteni kell? Hisz a feladat nem tűnik el, nem semmisül meg, és a cselek és furfangok bevetése csak szégyenhez, bűntudathoz és kapkodáshoz vezet majd.

A halogatás valójában egy haszonnal járó énvédő politika, rendkívül taktikus és jó eredményekkel kecsegtet. A halogatás egy finom húzd meg - ereszd meg játék, mellyel védeni próbáljuk magunkat a csalódástól, a sikertelenségtől, a mások ítéletétől, a felsüléstől.

Ha sikerül a kellő ideig halogatni egy feladatot, a megoldásra maradt rövidke idő épp elég ahhoz, hogy az esetleges alacsony megoldási szintet időhiánnyal magyarázzuk.

A nyomás ebben az esetben addig fokozódik, hogy a szorongási szint már valami cselekvéshez vezet, de a képességeinket nem lehet megítélni belőle – hiszen alig volt rá időnk!  

A teljes pánik vagy a reménytelenség időszakában pedig mindig segítségünkre jöhet egy szülő vagy egy házastárs, aki kiment minket a helyzetből. És minden nehézségek közül az a legbarátságosabb, amelyikkel más néz szembe. Minél szerencsétlenebb vagyok egy feladattal szemben, annál valószínűbb, hogy helyettem más kényszerül megcsinálni és én megmenekülök. Sőt, nemcsak most menekülök meg, hanem a jövőben is, hiszen nem vagyok képes megoldani a feladatot. Ha soha nem szerelem meg a mosogatógépet, a család kénytelen lesz szerelőt hívni.

A késlekedés egy önmagát jutalmazó viselkedésforma, hiszen nincs édesebb annál a haladéknál, amit általa nyerhet a díjnyertes halogató. A stressz messzebbre tolódik általa, óriási megkönnyebbülés tölti el az esendő embert, ami hormonális szinten felér egy adag droggal.

Minél többször tapasztalhatjuk meg a megkönnyebbülés effajta érzését, annál könnyebben válik belőlünk halogató bajnok. A halogatás véd és segít minket egy olyan folyamatban, amibe sokszor nem is tudjuk, hogy bekerültünk. A halogatás megmenthet attól, hogy ki kelljen állnunk közönség elé, ahol beszédet kéne tartanunk. Megvédhet a sikertől is, amit egy mélyebb ok miatt el akarunk kerülni, mert talán megváltozna miatta az életünk. A halogatás szolgálhatja azt a célt, hogy ne jussunk előbbre, ne legyünk gazdagok vagy híresek…

Ha halogatunk egy döntést, akkor biztosan nem fogunk rossz döntést hozni, nem lesznek ránk mérgesek a szeretteink, és nem lesznek ránk féltékenyek a kollégák. A halogatás a sikertelenség záloga, és óriási a sóvárgás arra, hogy ne legyünk sikeresek…

A halogatás egyfajta passzív-agresszív viselkedés, mellyel a környezet nem tud mit kezdeni 

Ez egy tanult tehetetlenség, melyet a környezet azzal erősít meg, hogy elnézi, illetve megoldja a feladatot a halogató helyett. A halogatás óriási segítség lehet, ha néhány hónap alatt el akarjuk érni, hogy ne bízzanak ránk komoly feladatot, ne kelljen számítani ránk.

A halogatás a megrekedtség, talajvesztettség tünete is. A halogató ember visszavonja energiáit a külvilágtól, magába vonul és az érzelmi tetszhalott állapotát mutatja – ki lenne képes egy ilyen állapotú embert bántani? Na, ugye? A késleltetés azért marad fenn a végtelenségig és válik végül személyiségvonássá, mert a késleltetés megkönnyebbüléssel jár. Minél többször éljük át ezt a megkönnyebbülést, annál gyakrabban jelenik meg az elkerülő viselkedés.

A halogatással nehéz megküzdeni, a sarokba szorítás csak fokozza a stresszt a halogatóban, amit épp el akart kerülni. A halogató ember lassan elveszítheti a környezete bizalmát és mivel helyette kell megtenni, amit meg kell tenni – a szabadságát és az önállóságát is elveszítheti. A halogatás egy önszabotázs, melyhez egy idő múlva a környezet is csatlakozni fog.

Indexkép: Depositphotos.com