Passzív-agresszív anyák
Messzire nyúlnak a gyökerek: elvárjuk a kislányoktól, hogy szelídek és szófogadók legyenek
A tiltás egykori hátterében lehetett bántalmazó szülő, vagy akár függőség, mentális betegség a családban, ahol azt közvetítette a légkör a gyerekek felé: „Húzd meg magad, veled ne legyen probléma!”
A passzív-agresszió, mint tünet különösen gyakran jelenik meg a nők körében, mivel a lányok nevelése során sok szülői elvárás szól arról, hogy a lánygyerek legyen szelíd, szófogadó, ne kiabáljon, és főleg ne fejezze ki az indulatát erőszakos formában. Ugyanakkor kevésbé tudjuk megmutatni a lányainknak, hogy negatív érzéseiket milyen társadalmilag elfogadott módon lehet kinyilvánítani.
A ki nem fejezett harag megül a lélek mélyedéseiben, megerjed, mérgezővé válik, és szivárogni kezd a réseken át. A múltban elszenvedett veszteségekért pedig a jelen akar elégtételt venni.
Nincsenek megfelelő eszközei a nyílt kommunkációhoz
Sok esetben nem a lelki háttér, hanem egyszerűen az eszközkészlet hiányzik az egészséges, nyílt kommunikációhoz. Ha az édesanya minden olyan helyzetben, amikor érdeke sérülni látszott, kizárólag megsértődéssel tudott reagálni, akkor a lánya sem tud mást előhúzni a tarsolyból. Hiába szenvedett ettől húsz éven át – amikor hasonló érzelmi helyzetbe kerül, nincs más a repertoárján…
Ha nincs a haragkezeléshez legális kifejezési forma, akkor torz, elkorcsosult megoldási módok jönnek elő a mélyből, és
az eredetileg elnyomó nevelésből vagy bántalmazó párkapcsolatból érkező áldozatból végül ellentmondásos módon elnyomó nagyhatalom válik.
A passzív-agresszív anya gyermeke a későbbi párkapcsolatába szintén nagy terheket cipelve érkezhet: sémáinkat kapjuk-adjuk, és mindaddig folyik ez, míg valaki fel nem ismeri a mérgező mémet, és megtöri a mesebeli átkot. Különösen anya-lánya vonalon terjed a rejtett agressziós harcmodor, hiszen a társadalom is mögötte áll annak az elvárásnak, hogy a nő legyen szelíd és problémamentes.
A düh és harag burkolt, manipulatív formája ez
A passzív-agresszió a düh és harag kifejezésének egy burkolt, manipulatív formája, álcázott képviselése az ellenállásnak, túltolt anyai hatalomgyakorlás, miközben a szülő meg van győződve arról, hogy ő egy teljesen békés, ártatlan és ártalmatlan áldozat, aki ki van szolgáltatva a környezete kényének-kedvének.
Tagadja és titkolja, hogy hatalmat szeretne gyakorolni, és titkos csatornáin keresztül gyakorolja is az egész családja felett. Mint a pók a sarokban, üldögél csöndeskén és szavakból láthatatlan hálót sző, amelybe a családtagok csúnyán belegabalyodnak. Amikor az összezavart fél végül jogos indulatba jön, ő rászól: - Miért kiabálsz? Úgy megrémítesz…
Véleményét nem elmondja, csak érezteti
Az anya félelme a saját agressziójától így válik lassan a félelem tárgyává. „Mit szól majd anyuka?” - a bűntudatkeltés koronázatlan királynője pedig valóban ítéletet hirdet, akár egy ajakbiggyesztéssel is. Véleményét nem elmondani fogja, csak éreztetni. Nyomatékosan.
A többé-kevésbé mártír anya szerepe annyira gyakori kommunikációs stílus, hogy ebbe a csapdába kezdő anyaként nagyon könnyű beleesni. Főleg akkor leselkedik a passzív agresszió veszélye, ha eszköztelennek érzi magát a fiatal anyuka abban, hogy neheztelését hogyan tolmácsolja a gyereke felé.
Legfőbb fegyvere a sértődés, csenddel verés, büntető hűvösség
A passzív-agresszív anyák eszköztárának legélesebb fegyvere a sértődés. A sértődés, duzzogás egy burkolt ellenállási forma, a kapcsolatból való kivonulás, a neheztelés tudtul adása annak minden megoldási lehetőségének kizárásával.
A sértődésen nem lehet fogást találni, nem lehet hozzá kapcsolódni sem. A sértődés olyan büntetése a másiknak, ami határozatlan ideig tarthat, kívülről feloldhatatlan, és ami a legfőbb: szeretetlen gesztus. Nem lehet mit kezdeni vele, és a sértődéssel büntetett gyerek ilyenkor magára hagyottan hánykolódik félelmei tengerén. Ez is a szülő célja: ennek hatására a gyerek mindent megtesz, hogy a kötődést újra megélhesse, hogy a híd kettőjük között újra járható legyen.
A csenddel verés hasonló manipulatív gesztus. A passzív-agresszív anyák tökélyre tudják fejleszteni, hogy igényeiket és elvárásaikat ne mondják ki nyíltan és egyszerűen – hiszen azzal a konfliktust kockáztatnák -, hanem azokat kimondatlanul lebegtessék a térben, arckifejezésekkel, sóhajokkal, testi tünetekkel távirányítsák a gyerekeiket, miközben ők azt élhetik meg, hogy a gyerek „magától” döntött úgy, hogy megteszi, amit bár nem közvetítettek felé, ám mégis elvárják tőle.
A büntető hűvösség egyébként partnerkapcsolatban is használt manipulatív technika: passzív-agresszív anya a párkapcsolatában is gyakorta használja ezt a kelléket, sőt, általában kitermel egy olyan partnert, aki a torz viselkedésmódot még támogatja is, a kontrolláló felet a szerepében megerősíti.
Nem mondja ki nyíltan a véleményét, mégis irányít
A passzív-agresszív anya soha nem mondja el nyíltan a véleményét, ködösít, rébuszokban beszél, mégis kontrollál és irányít. Kiskapukat keres, látszólag segítőkész, valójában csak a saját érzelmi biztonságát védi.
Mivel nem vállalja az érdekellentéteket, nem küzd a határaiért, nem is lehet őt támadni, nem jönnek létre közösen megharcolt, kimunkált értékek a családban, csupán lassan az őrületbe kerülő családtagok, akik szintén nem értik saját felhalmozódott agressziójukat.
Ennek a működésmódnak az egyik kelléke a halogatás, szabotálás is. A passzív-agresszív anya egy olyan kérésre, amivel nem ért egyet, nem mond egyszerűen nemet. Közvetlenül nem kerül szembe senkivel, a nemet mondás nem fér bele ártatlan személyiségébe – túl szélsőséges és veszélyes lenne a számára. Túl durva és faragatlan. Nem mondja ki tehát a tagadást, de nem is csinálja meg azt, ami nincs ínyére, vagy olyan minőségben végzi el a feladatot, amiből senki nem kér többet. A feladatmegoldásban talán nem volt ügyes, ám a hárításban brilliáns! Így a végső döntés mégis az ő kezében van.
Amikor már nem tudja fékezni indulatait: szarkasztikusan sérteget
Van egy pillanat, amikor a passzív-agresszív személyiség túlcsordul, a felgyűlt indulatot képtelen féken tartani, ilyenkor a tipikus megnyilvánulás a szarkasztikus beszólás. Ő ugyan azt hiszi, és úgy is tálalja, hogy viccesen évődik, ám ez távol áll a humortól, és a szeretetteli visszajelzéstől is, inkább provokáció vagy intrika jellegű. Odamondogatások és bezzegek – ez minden, ami telik tőle. Gondolatolvasónak állítja be magát, és mások viselkedésének nagy előszeretettel tulajdonít hátteret, anélkül, hogy valódi információja lenne arról. Ez hatalom!
Nem a szavak, hanem a hangsúlyok emberei ők.
Amivel neki kellene megküzdenie, azzal a gyereke harcol
Relativizálja és érvényteleníti a környezete, főleg a gyermeke érzelmi felindulását, és mivel ő végtelenül kerüli a konfliktust, annak helyszíne valójában a gyermek lelke lesz. Ott felőle dúlhat a csata, attól ő távol tartja magát, biztonságban van. Amivel valójában neki kellene megküzdenie, azzal a gyerek harcol.
A passzív-agresszív anyák érzelmesnek tűnnek, de valójában érzelmileg keveset bírnak. Ez a szülő lelkileg távol igyekszik maradni a gyerekétől, mert mivel sebezhetőnek érzi magát, előre védekezik. A gyermek ilyen helyzetben évekig túlteljesít, igyekszik közel jutni a szülőhöz, majd egyszer csak végtelenül elfárad, kiürült lesz, nem ritkán depressziós tünetei lehetnek felnőtt korára. Innentől kezdve a gyermeki szeretet megnyilvánulásait az utód már csak az anya érzelmi zsarolásának hatására nyújtja.
Eljön a legnagyobb harc: amikor felnőtt gyermeke szeretne leválni róla
Ekkor a tét emelkedik. A passzív-agresszív anyák a felnőtté váló gyermeküket nem tudják egészséges módon elengedni. Praktikák és mesterkedések gátolják a gyermeket a leválásban, feltűnő szomorkodás látszik, teljes kétségbeesés, és végül fizikai tüneteket is igénybe vehetnek arra, hogy a gyermeküket maradásra bírják. A háttérben egy meghatározó félelem dolgozik a szülő részéről: saját kontrollja és lélektani pozíciója kerül veszélybe, melyért egy életen át dolgozott. Ezt nem adja föl harc nélkül.
A felnövő gyermek pedig, mint élete során annyiszor, ekkor is sakk-matt helyzetbe kerül. Ha a háláját fejezi ki, az anya rögtön visszatalál az uralkodói szerepbe, ha pedig az önállóságát védi, könnyen megkaphatja, hogy mennyire szerencsétlenné tette az anyját, és hogy valójában egy szörnyeteg.
A passzív-agresszív nevelés túlélőinek gyakran vannak nehézségeik a párkapcsolatukban, a szülő jellemzően megpróbál beszivárogni a kapcsolatba, éket verni a szerelmesek közé, nélkülözhetetlen igyekszik lenni felnőtt gyereke számára, senki által nem igényelt áldozatokat hoz, szemrehányásokat tesz.
A passzív-agresszió mindig felülírja a másik fél kapcsolati vágyát, lezár, egyirányúsít. Könnyen oda vezethet a történet, hogy az utódok elhidegülnek, önbecsülésüket vesztik, és később alárendelődő félként kerülnek a kapcsolatépítési életszakaszba.
A mintázat felismerése sokat segíthet. Ha ez a felismerés megtörténik, az mindenkit felszabadíthat a változtatásra. A nyílt kommunikáció, a vélemény vállalása, a konfliktusokkal való megküzdés, a kiállás önmagunkért tanulható.
Az átkot meg lehet, és meg is kell törni.
Indexkép: Depositphotos.com
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)