5 órával később a sürgősségi császár közben az aneszteziológussal beszélgetve kaptam a bókot, hogy ilyen vidám császáros kismamát még nem látott.
Visszagondolva az elmúlt lassan 43 évre, rájöttem, hogy a leghasznosabb útravaló, amit otthonról, édesanyámtól kaptam, az a pozitív felfogás, erő és tartás.
Sohasem láttam szétcsúszva, elhanyagoltnak, nem hallottam szitkozódni vagy panaszkodni.
Nem ordított velünk, nem vert minket. Pedig biztos sokszor volt kimerült, hiszen rengeteget dolgozott. 3 gyereket nevelt, vezette a háztartást. Kézzel mosta és vasalta a pelenkákat. Nem volt autónk, gyalog hordott le a Sashegyről a Molnár Erik utcai óvodába. Mivel gyesen volt, a nővéremmel csak ebédig maradhattunk az oviban. Anyu tömegközlekedéssel jött értünk a kisöcsémmel, mégsem panaszkodott soha.
Ahogy a 94 éves nagymamám sem, pedig az ő generációját nem hordta a tenyerén az élet.
Megélte a II. világháborút és az 56-os forradalmat, elvették a családjuk szállodáját, beköltöztek hozzájuk az oroszok. Csupán 6 héttel szülés után munkába kellett állnia. Mégis jó szívvel emlékszik vissza a régi időkre és csillog a szeme, amikor nosztalgiázik.
Amíg gyesen voltam Fannival, sokszor kaptam megjegyzéseket más anyukáktól, hogy csak úgy ragyogok. Volt, aki csodálva, más rosszindulatúan szemlélte, hogy mindig csinos és jókedvű vagyok.
Egy alkalommal a játszótérre elkísért az édesanyám és a nagymamám is. Ekkor az egyik anyuka megjegyezte, hogy már érti, honnan van az erőm. Az anyukám és a nagymamám ugyanúgy ragyogott, mint én.
Már tudom, hogy tőlük kaptam örökül az erőmet, a pozitív felfogásomat, és a női tartásomat. Anyaként az a feladatom, hogy ezeket a családi "kincseket" én is továbbadjam a lányomnak.
Kapcsolódó cikkeink:
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)