Anyahoroszkóp: Az Oroszlán anya (július 23-augusztus 22.)
Aktív anyuka vagy
Te aztán imádod a pörgést! Boldogan veszel részt a gyereked összes társadalmi eseményén. Megszervezed az ajándékvásárlást a tanítónőnek, zsűrizel a jelmezversenyen, mindenki nevében felszólalsz. Szereted a hangodat hallatni, és egy percig sem unatkozol.
Zsúfolt gyerekkor
Nem hiszel abban, hogy a gyereknek a lecsendesedés a legfontosabb. A sajátjaidnak is megadsz minden lehetőséget, hogy kipróbálják magukat. Hegedűóra, balett, sakk, angol tanfolyam – minden délutánra jut program. Büszke vagy, és rájuk is nagyon szeretnél büszke lenni. Véleményed szerint a kreativitás a gyerek legfontosabb tulajdonsága, és mindent megteszel, hogy fel is ébreszd ezt bennük.
A családi emlékek őre
Az a típusú anya vagy, aki lelkesen örökíti meg gyermeke minden fontos pillanatát a születésétől a diplomaosztóig. Rajzaikat először a hűtőre mágnesezed, majd mindegyiket elteszed egy évszámmal ellátott dossziéba – még véletlenül sem végezheti egyik sem a szemetesben. Otthonotokban vitrin van berendezve a kupáknak és érmeknek, az oklevelek pedig bekeretezve díszítik a falat. Aki csak belép hozzátok, láthatja, hogy nem mindennapi emberekből áll a családotok.
Nem kérdés, ki a főnök
Az Oroszlán az állatok királya és királynője, és ez a tulajdonság benned is megvan. Gyermekeidet biztos kézzel vezeted, pontosan tudod, hogy a te feladatod szabályokat felállítani, és a gyerekeid biztonságban is érzik magukat, hiszen az egyértelmű keretek védelmet nyújtanak nekik. Magabiztos vagy, és ha a gyermekeidről van szó, mindent elérsz.
Mindig kész vagy egy kis játékra
Magabiztos fellépésed bizonyos jó értelemben vett komolytalansággal is párosul. Te aztán minden mókában benne vagy. Kergetőzöl, birkózol, nagyokat nevetsz a gyerekeiddel. Te vagy a kedvenc játszópajtásuk, és nagyon szeretnek a társaságodban lenni.
Őszinteség a jó kapcsolat alapja
Az az elved, hogy minden helyzetben az őszinteség az egyetlen célravezető út. Nem akarod a gyerekeiddel elhitetni, hogy te az ő korukban szent voltál, emellett őszintén beszélsz a nehézségekről, az élet árnyoldalairól és a mások számára tabunak számító témákról is. Számodra nem gond a szexuális felvilágosítás, hiszen nem esik nehezedre tárgyilagosan, a dolgokat nevükön nevezve beszélni a kényes témákról sem.
Nem körülötted forog a világ!
Az Oroszlán jegyét a Nap uralja – lehet hát azon csodálkozni, hogy azt hiszed, körülötted forog a világ? Az odáig rendben van, hogy a saját érdekeidet is szem előtt tartod, de nem egyedül a te igazad létezik. A gyerekeiddel is hajlamos vagy elhitetni, hogy mindenben ki kell tűnniük ahhoz, hogy értékesek legyenek. Ne tedd!
A drámakirálynő
Ha valaki, te aztán megéled az érzelmeidet. Szörnyülködsz, visítasz, könnyekben törsz ki. Ha valahol gond van, neked azonnal ott kell teremned, elvileg azért, hogy segíts, de valójában azért, mert imádod az ezzel járó felhajtást.
Kíváncsi vagy, mi jellemző a többi csillagjegy szülötteire? Olvasd el Anyahoroszkópunkat!
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)