Véletlenek nincsenek

A ’véletlen’ szó etimológiája egyszerű: vél (meglevőnek, igaznak gondol valamit + etlen fosztóképző. Vagyis: nem vélt, nem gondolt, ki nem számítható. Az elme már csak ilyen. Képességei egyszerre csodával határosak, ugyanakkor rendkívül korlátozottak.

Az elme körülbelül 15 bit/mp információt képes felfogni abból a körülbelül 11 millióból, amit a tudatalatti elme dolgoz fel. Hol ez a nagy különbség? Ott, ahol a valódi élet kezdődik: az intuícióban, az inspirációban, a lelkek közötti láthatatlan kötelékekben, a megmagyarázhatatlanul megjelenő ötletekben, a kreativitásban, a felfoghatón túliban. Az elme csak azt fogadja el létezőnek, amit lát, hall, megtapinthat.

Ahogy egyre növekszik a tudatosság, emelkedik a rezgés, egyre többen látnak és hallanak olyan dolgokat is, amiket azelőtt soha. Erre is mondhatnánk, hogy a véletlenek játéka, igen ám, de az már nem lehet véletlen, hogy korábban nem látott és hallott dolgokat egyszerre többen érzékelnek, pontosan ugyanolyannak látják vagy hallják az adott jelenséget. Igen, létezik ilyen. Azok, akik különféle spirituális technikákat gyakorolnak, képesek kikapcsolni a tudatos elme folyamatosan ellentmondó, vagy a múltban, vagy a jövőben ragadó korlátozott mozgását, megtapasztalják ezeket a jelenségeket. Hogy lehetséges ez? Úgy, hogy az a kor, amiben élünk, felülír minden korábbi tapasztalatot. Minden korábban igaznak hitt elméletet és programot. Zsenik elméletei, fizikai törvények dőlnek meg, szabad szemmel láthatunk olyan égi jelenségeket, amikre előző évtizedeinkben soha nem volt még példa.

Egyre világosabbá válik a tudatos, az elméjét kinyitni hajlandó ember számára, hogy a vonzás univerzális törvénye működik: véletlenek nincsenek, mindent mi magunk vonzunk be az életünkbe. Tetsző és nem tetsző dolgokat, kedves és egyáltalán nem szimpatikus embereket, sokszor csapásnak, és nem fejlődési lehetőségnek ítélt helyzeteket.

Van azonban lehetőségünk arra, hogy mindent megváltoztassunk. Mégpedig az, hogy mi magunk megváltozunk. Megtapasztaltuk, még ha nagy árat is fizettünk érte, hogy másokat megváltoztatni nem tudunk. Lassanként rájövünk, hogy a világot megváltoztatni kevesek vagyunk. Próbáltuk másokra hárítani a felelősséget, a szüleinkre, az őseinkre, a népünkre, a kormányunkra, a vezetőinkre, végül, ha már tényleg nem marad senki más, Istenre… Hol van ilyenkor Isten? – hangzik el sokszor, fejben, kimondatlanul, vagy az égre nézve, és áldozati szerepbe bújva, keseregve.

Nos, Isten (Buddha, Szeretet, Természet, Univerzum – nevezd, ahogy neked a legjobban esik) mindig is a helyén volt. Csak az a kérdés, hogy miként él az ember az Istentől kapott szabad választása lehetőségével. Megy-e az elméje, a korlátozott ismeretei, az igaznak vélt elméletei után, vagy engedi, hogy az a magasabb intelligencia vezérelje, amely őt teremtette, és az egyetlen, aki tudja, mi a megfelelő és a tökéletes a számára.

Nem kerülhető el, hogy felelősséget vállaljunk a saját életünkért. A problémáinkat más nem oldotta meg, hiába mutogattunk bárkire, az élet újra és újra elénk tolja ugyanazt, vagy a korábbihoz kísértetiesen hasonló helyzetet, felkínálva a lehetőséget, hogy ezúttal reagáljunk másképp – vagyis változzunk meg.

Mondhatjuk erre is, hogy véletlen, hogy éppen velünk, és éppen ugyanolyan helyzet ismétlődik meg, hogy folyton ugyanolyan típusú embereket vonzunk az életünkbe, és vég nélkül ismételjük a kérdést: mit vétettem, hogy sors ezt teszi velem? Vagy: hol van ilyenkor Isten? Vagy: miért éppen én?

Mókuskeréknek látszik, de van kijárata! Csak észre kell venni, csak oda kell figyelni. A kijáratot a múlton keseregve és a jövőn aggódva lehetetlen megtalálni. És itt van az elmének nagyon fontos szerepe: mégpedig az, hogy választhat. Megválaszthatja, hogy a saját útján halad, vagy pedig engedi, hogy a jelenben maradjunk, tudatosakká váljunk, és átadjuk az életünk irányítását annak, aki minden megoldást tud minden problémánkra.

Véletlenek nincsenek. Csodák vannak. Megtapasztalható csodák, akár minden egyes nap, ha végre felhagyunk az értelmetlen küzdelemmel, felismerjük, hogy az élet nem a harcról, különösen nem a mások ellen vívott harcokról szól, hanem a lelki fejlődésünkről, az igenis megtalálható és fenntartható belső békénkről, mert aki békében van, az boldog. Nem árt másoknak, nem gerjeszt háborút, tudja, hogy a saját sorsát maga kovácsolja, és hogy senki senkinek nem az áldozata, hiszen mindannyiunknak megvan a szabad választása.

A földi élet tervét magasabb rezgésen készítettük el, ezért olykor nehéz elfogadnunk, ha különösen nehéz, megoldhatatlannak látszó helyzettel találkozunk. Jó tudni, hogy a tervet nem más készítette el helyettünk: azt az életet éljük, amit megterveztünk, amiért a Földre jöttünk. Nem véletlen egyetlen apró körülmény sem, hiszen minden, de minden azért van az életünkben, hogy meglássuk benne a lehetőséget, és általa jobb emberekké, a terheinktől szabadokká váljunk, és amikor eljön az ideje, akkor nyugodt szívvel távozzunk.

Kapcsolódó cikkeink:

• Csak pozitívan?
• A családom, a rokonaim, az őseim
• Élni csak most lehet
• A családban marad?

Kép: Clker-Free-Vector-Images / pixabay

Móra Klára Hooponopono, ősi hawaii problémamegoldó módszer Elérhetőségeim: Honlap: http://hooponoponoway.hu E-mail: hawaii@hooponoponoway.hu

Bemutatkozás

Megjelent cikkek

Kérdezz-felelek