„Mondd szépen, bocsánat!” – tanítja a szülő a gyermekét, amikor az fellöki a társát a játszótéren. „Azonnal kérj bocsánatot!” – ripakodnak rá a kiskamaszra, ha szemtelen volt. Kérdés azonban, hogy mennyit ér a „kikényszerített” bocsánatkérés? Mikortól elvárható, hogy az automatikusan ismételt szavak mögött valódi sajnálat legyen?
A Michigani Egyetem kutatói 4-9 évesek körében vizsgálták, hogyan reagálnak a gyerekek az önkéntes, az utasításra történő, de őszinte és a kikényszerített bocsánatkérésre. Úgy tapasztalták, hogy minél idősebb egy gyerek, annál kevésbé értékeli, ha nem szívből kérnek elnézést tőle. Ez azonban mindenképp azt jelenti, hogy felesleges „idő előtt” ezt tanítani a gyereknek?
A bocsánatkérés egyik formája nem több, mint udvariassági norma. Ha valakinek a lábára lépek, vagy nekimegyek a bevásárlókocsival, a jó modor azt diktálja, hogy elnézést kérjek. Ez egy olyan forma, mint a köszönés, és már az egészen fiatal gyereket is meg lehet tanítani rá.
Más a helyzet akkor, amikor valódi sérelemért kell bocsánatot kérnünk. Ahhoz, hogy erre valaki képes legyen, fejlett önismeret szükséges. Kamaszkor előtt kevesek képesek a lelkiismeret-furdalásra – vagyis arra, hogy ne mások, hanem saját maguk előtt érezzék rosszul magukat, ha valami helytelent tettek. Márpedig valódi bűnbánat nélkül a bocsánatkérés üres frázis marad.
Bocsánatkérés: megalázkodás vagy fejlett konfliktuskezelés?
Sokan félnek attól, hogy az elnézéskéréssel megalázó helyzetbe hozzák magukat, pedig ez nem igaz. A konfliktusok rendezésének gyakran ez az egyetlen járható útja. A hiba beismerése és a megbánás tanúsítása pont hogy nem gyengeség jele, hanem a magabiztos, érett személyiségé. Mindannyian követünk el helytelen dolgokat olykor, ezt beismerni a felnőttség egyik fontos lépése.
Mi is hozzásegíthetjük gyermekünket ahhoz, hogy kifejlődjön benne ez a képesség, mégpedig úgy, hogy ha szükség van rá, nem szégyellünk elnézést kérni tőle. Nem megalázkodni kell, csak annyit mondani „Most rosszul reagáltam, ne haragudj.” Nem kell félni attól, hogy ettől a szülői tekintélyünk gyengül, ellenben fontos kérdésben mutatunk példát neki.
Lényeges azonban, hogy ne csak bocsánatot kérni, hanem megbocsátani is tudjunk. Sokan vannak, akik még a másik őszinte megbánása után is csak hordozzák magukban a sérelmeiket, mintha ez okoznak örömet nekik. Vannak, akik még büszkék is rá. „Ha engem valaki megbántott, az egy életre szól.” Pedig a sértődékenység sem az erő jele, sokkal inkább az éretlen, én-központú jellemé.
Merjünk tehát bocsánatot kérni és megbocsátani egyaránt!
Kapcsolódó cikkeink:
- 7 dolog, amiért soha nem kell bocsánatot kérni
- "Minden nőnek bocsánatkéréssel tartozom" - egy GYES-en lévő apuka vallomása
- Kamaszkori viselkedés: mi számít normálisnak és mi az, amit már nem nézhetsz el neki?
- Hogyan tanítsuk köszönni gyermekünket?
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)