A szorgos méhek kedvenc pihenőhelye: a méhfű
A citromfű (latinul: Melissa officinalis) az erdei méhfűvel (latinul: Melittis melissophyllum) nem csak elnevezésében hasonlatos, de mindketten az árvacsalánfélék közé (latinul: Lamiaceae) tartoznak, és mindketten erősen vonzzák a méheket. A méhfű tudományos (botanikai nevét) a virág által kiválasztott jellegzetes mézaroma után kapta. Plinius azt írta, ezen növények virágaiban különösen sok a nektár, ezért kedvelik a méhek annyira.
Sok ember példát vehetne a szárnyas mézgyártókról, hiszen amellett, hogy rendkívül finom illata van a méhfűnek, számos gyógyító tulajdonsággal is rendelkezik. Görcsoldó hatása miatt például (korlátozott mértékben) gyógyszerként használják a hivatalos orvoslásban. A szép alacsony megjelenésű dísznövényt ezentúl a népi gyógyászat is alkalmazza nyugtató, görcsoldó, szélhajtó és meghűlés elleni szerként.
Mindazonáltal azt is megemlítik, hogy e növénynek sokkal gyengébb a hatása, mint a citromfűé, s épp ezért kevésbé van alkalmazásban. Ha valaki használni kívánja, úgy élhet vele, mint a citromfűvel. Az árnyas erdőkben termő méhfű föld feletti részeit május júniusban gyűjtik, s a belőle készült teát emésztő- és légzőszervi bántalmak ellen* fogyasztják leginkább, noha régebben sebek ápolására, vértisztítónak és vizelethajtónak használták. A szárított hajtásaiból készült teát mecseki teának is nevezik, s ezáltal a méhfű újabb keletű elnevezése a mecsekifű.
Manapság divatos a fogyókúrázók között, különösen a gyengébbik nem körében, hiszen fent említett tulajdonságai mellett a méhfű az egyik legkíméletesebb vízhajtó* is egyben.
*Tea emésztő és légzőszervi bántalmakra: 2 dl forró vízzel öntsünk nyakon másfél teáskanál méhfüvet. 15 percig hagyjuk állni és naponta 3-4 csészével fogyasszunk.
*Vízhajtó tea: a fenti tea reggel éhgyomorra, és este lefekvés előtt egy csészével.
Évtizedekkel ezelőtt az "erdő királynője" néven is ismert volt a nagy virágú méhfű (latinul: Melittis grandiflora vagy Melittis melissophyllum), s teája üdítőitalként is kedvelt volt nyugtató- és álmatlanság elleni szerként gyermekeknek, öregeknek. Az üdítőital státuszt a benne található aromás kumarin által sikerült elérnie, amit egyébként likőrökhöz és fehér borokhoz is adnak ízesítőként. A növényből kivont kumarin friss szénaillatot áraszt, épp úgy mint a szagosmüge szárított levelei.
Minthogy a szagosmügét és a híres rokon citromfüvet is számos desszerthez használhatjuk fel, csak a fantáziánkon múlik, hogy a méhfű segítségével milyen édességeket varázsolhatunk egyedivé*, illetve, ha kivonjuk illatát (mozsárban törjünk össze némi növényt, és áztassuk egy hétre 2 dl olívaolajba) milyen házi testápolót, hajtáplálót, esetleg parfümöt készíthetünk magunknak. Megszárítva, régi harisnyába töltve szagosmügével és levendulával még szekrényillatosítónak is kitűnő választás lehet. Ne féljünk kísérletezni! A méhfűnek káros hatása nincs.
*Íme egy tipp: Aromás Panna Cotta (olasz tejpuding) méhfűvel:
4 személyre: 4 levél fehér zselatint meglágyítunk az előírt mennyiségű vízben. 2,5 dl tejet és 2,5 dl tejszínt serpenyőbe öntünk, hozzáadjuk egy vaníllia rúd kikapart belsejét, mindezt 3 ek cukorral forraljuk fel. Kis lángon 10 perc főzés után adjuk hozzá a kicsavart zselatinlapokat és folyamatos kevergetés mellett engedjük őket feloldódni, majd adjunk hozzá finomra aprított citromfüvet (1 ek) és méhfüvet (1 ek). Ezután vegyük le a tűzről és öntsük a tejpudingot hideg vízzel öblített kis pohárkákba. Tegyük a hűtőbe hat órára, vagy amíg meg nem szilárdul. Borítsuk ki kistányérra, Marsala borral, vagy egyéb édes likőrrel meghintve, citromfűlevélkékkel díszítve tálaljuk.
Akiket a finom illat és a széleskörű gyógyhatás nem hat meg a méhfű rezüméjén, az vegye azt is figyelembe, hogy milyen kedves, szép dísznövény, amely a téli zord időjárást és a nyári, hosszú száraz időszakokat sem veszi magára. A közepes termetű méhfű fehér, rózsaszín vagy lila (gyakran két szín kombinációjában pompázó) virágai igen nagy méretűek az általában félméteres növényhez képest. Mitöbb, a méhfű az egyik legnagyobb virágú ajakos növényünk. Megjelenése ráadásul - az egyszerű névhez képest - meglehetősen kifinomult: a párta külseje fehér, a felső ajak belseje piros pettyes, az alsó ajak középső karéja belül piros, fehérszegélyű, a szélső karéjok belső oldala pedig rózsaszínű.
Fontos, hogy ha kertünkbe méhfüvet ültetünk (és miért ne tennénk?) részlegesen árnyékos helyet válasszunk, de úgy, hogy a növény biztosan, a leghidegebb órákban is jusson valamennyi napfényhez. A téli időszakban a föld feletti részek általában elszáradnak, de tavasszal új erőre kapva ismét beborítják gyönyörű virágaikkal a kertet. Aki allergiás a méhcsípésre, az lehetőleg kerülje ezt a növényt mind otthona környékén, mind a gyógynövénytúrákon (gyogynovenyturak.hu), hisz biztosak lehetünk benne, hogy ahol méhfű van, ott egy-egy szorgos dolgozó is felüti a fejét.
Tudtad-e, hogy... - egy kis etimológia
- ..a méhfüvet a rokonság miatt vadcitromfűnek is nevezik?
- ..a méhek iránta való vonzalma a méhgáncs és méhektartófű elnevezésben őrződött meg?
- ..megporzását csak a hosszú szájszervű méhek, vagy dongók képesek elvégezni?
- ..mint a szagosmügével, a méhfűvel is ízesítik a német „májusi bor”-t?
A cikksorozat további részei: Egy kis gyógynövénytan
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)