Rakott, sós palacsintatorta
Hozzávalók:
1/2 kg sárgaborsóliszt (lehet másfajta is)
1 db kisebb, édes káposzta
1-2 tojás
1-2 evőkanál vegamix
2 dl joghurt
olaj, pici só
egy kis ásványvíz
Töltelék:
1/2 kg túró
2 dl tejföl
2 db vörös hagyma
bazsalikom, oregánó
olaj, só, őrölt színesbors
Elkészítés:
Készítsünk palacsintatésztát az alapanyagokból, majd reszeljünk bele a káposztából (nyersen) annyit, hogy sűrűvé váljék.
A szokásos módon süssünk palacsintákat, de egy kicsit vastagabbakat készítsünk a szokásosnál.
Tölteléke:
Az apróra vágott hagymát olajban megpirítjuk, a tűzröl levéve tegyük bele a fűszereket, majd a túrót és a tejfölt is, s jó alaposan dolgozzuk össze, mintha körözöttet készítenénk. Az ásványvízzel folyékonyabbá, kenhetőbbé tehetjük.
A palacsinta készítésénél ügyeljünk arra, hogy szép, kerek formákat kapjunk, különben a torta nem lesz esztétikus. Vegyünk egy palacsintát, kenjük meg a töltelékkel, majd helyezzünk rá egy másikat. Ezt ismételgetve tortát kapunk, melyet éles késsel szeletekre vághatunk.
Díszíthetjük a tetejét egy kis reszelt sajttal.
Ebben a rosszra fordult időjárásban, egy csésze tea illik mellé.
Ez lehet Zöld-tea, Menta-tea. Ízlés szerint!
Én (hideg vízben, előre beáztatott,) Csipkebogyó-teát készítettem. Azért is javaslom, mert magas a C-vitamin tartalma.
ÖTLET:
Amennyiben nem sikerült formás palacsintát készíteni, fantáziánk segítségével segíthetünk a "bajon".
Pogácsaszaggatóval vágjunk ki formákat, melyeket hasonló eljárással készítsünk el. Vendégváró kis szendvicseknek is megfelelnek, akár hidegen, akár melegen. (Picit mikrózva)
Ha így cselekszünk, óhatatlanul maradni fog "törmelék" is. Ezt a következő módon hasznosíthatjuk: apróra vágjuk, és egyszerűen a töltelékanyaggal összekeverjük, de használhatjuk levesbetétnek is. (Erőleves, Sajtleves, Fokhagymaleves, Rántott leves, de bármilyen krémleves betétje lehet.)
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Na mit főzzünk ma? |
Íme amit én ma alkottam:
MEGOSZTOM A FACEBOOKON! |
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)