Bizonyára minden tapasztaltabb szülő szembesült már azzal, hogy szemefénye belázasodik vagy hogy ördögien rossz kölyke felmászott oda, ahonnan már ezerszer leparancsoltuk és most vérző fejjel üvölt a szoba közepén. Ilyenkor ezer kérdés merül fel egy anyában. Mennyire nagy a baj? Hívjam a mentőt? Csak felcsattant vagy betört? Megfázás vagy valami gyógyíthatatlan? Mennyire súlyos vajon? Össze kell varrni vagy csak fertőtlenítsem? A láz az influenza egyik tünete és végül belehal a gyermekem , mint az a két éves kislány a híradóban, vagy egyszerűen csak dugjak a fenekébe egy kúpot és holnapra semmi baja?
Nem vagyok orvos, csak az anya és a beteg oldaláról vagyok képes megközelíteni a dolgot. Úgy vélem, az lenne a normális, ha beteg a gyerek, elviszem orvoshoz, ő megmondja mi a helyes teendő, én betartom, a gyerek pedig meggyógyul. Vajon ez a valóság? Az orvos mindig helyesen dönt? Sajnos, én nem ezt tapasztaltam. Szembeszegülni az orvossal viszont nagy felelősség és lelki teher.
Miből gondolják vajon a szülők hogy minden előképzettség nélkül dönthetnek olyan szakmai kérdésekben, melyekről éveket tanultak az orvosok az egyetemen? A válasz egyszerű: a szülők részben a szívükkel gondolkodnak, s úgy tűnik, a szív néha hasznosabb tanácsadó, mint az ész. Legalábbis én így tapasztaltam. És azóta fenntartásal kezelem az orvosi véleményeket.
Még kislányom, Zsófi születése előtt is volt néhány összetűzésem az orvosokkal. Akarták már műteni a gerincem, a térdem, kivenni a mandulámat, de egyiket sem hagytam, s itt vagyok teljesen egészségesen, jó néhány negatív élménnyel kevesebbel. Amikor azonban már egy másik élet felől döntünk, nagyobb a felelősség, a vívódás.
Mikor először mentem Pocaklakóval ultrahangra, az orvos megállapította, hogy méhen kívüli a terhesség. Behívta szabadságon levő kollegáját, hogy tőle is szakvéleményt kérjen, ketten együtt kisütötték, hogy várjunk még egy hetet, akkor biztosabban megállapítható. Ez az egy hét rettenetes volt, azt hittem, nem is lehet rosszabb. Pedig lett. Visszamentem a rendelésre, ketten megvizsgáltak, és sajnálkozva közölték, elhalt a magzat, nincs szívhang, utalnak a Klinikára abortusza. Mikor mondtam, hogy azt megérezném, ha egy halott gyerekkezdemény lenne bennem, és hogy nézzék már meg, nőtt az a valami a képen, azt mondták, ugyan, dehogy érezném és néha előfordul hogy nőnek akkor is, ha nem élnek…
Megkérdeztem, akkor mi történik, ha nem vagyok hajlandó befeküdni a klinikára?
Innentől úgy kezeltek, mint egy elmebeteget. Végül saját felelősségre távozhattam, aláírtam a papírokat, s bár legbelül tudtam, minden rendben, naponta többször is elsirattam a pocakomban lakó valakit, akit, bár még nem minősült embernek, mégis gyerekemnek éreztem. Nem szerettem egyedül lenni a lakásban, mert lelkemre kötötték, mindig legyen mellettem valaki, mert ha a vetélés beindul, olyan erős vérzés is kísérheti, hogy akár bele is hallhatok. Egy hetet adtak, gondolták, addig lezajlik. Nem történt semmi. S mikor egy másik orvoshoz elmentem, ott vert a pici szíve Zsófinak, tisztán, erősen. Elmeséltem a történetemet, s ez az orvos csak mosolygott a kollegáin, valószínüleg olyan korai volt a terhesség, hogy még nem lehetett hallani a szívhangot - mondta. Hát, én az elmúlt héten nem sokat mosolyogtam - gondoltam, ott és akkor mégis vigyorogtam, annyira megkönnyebbültem, hogy végre minden rendben van.
Így kezdődött. Kíváncsi vagyok, ha befeküdtem volna abortuszra, észrevette-.e volna egy másik orvos hogy nincs is baj. Vagy orvosi szakvéleményként megölték volna a gyermekemet.
Aztán persze, jött a többi, katéterezni is akartak, de nem mentem vissza, belém ugyan ne dugdossanak semmit, terheléses vércukornál már az első kísérletnél mondtam, hogy egyébként is naponta látogatom a wc-csészét, nem fog menni. Nem hitték el. Kétszer kellett összehánynom mindent, harmadjára már reggelizni is lehetett, úgy vettek vért, persze minden rendben volt. Aztán megszületett Zsófi, és folytatódnak a viták, a kétségek.
Mikor egy hónapon belül a harmadik antibiotikumot kapta, kezdtem unni a dolgot, a harmadikat ki sem váltottam, rászántam az időt, előszedtem a boszorkánykönyvemet (gyógynövények), s megggyógyult. Begyulladt a füle, elvittem az ügyeletre, mert nagyon sírt, persze első alternatívaként a fülfelszúrás merült fel. Lebeszéltem az orvossal, még ne szúrjunk, inkább melegíteném a fülét és vattát meg mindenféle csodaszert dugdosok a fülébe. És végül belemegy, a gyerek meggyógyul. Persze, vannak dolgok, amiket nem lehet megkerülni. A napokban előttünk áll egy nyelvfelvágás. Valahogy majd csak túléljük.
De amit igenis ki lehet hagyni, azt inkább kihagyjuk. Nem tudom, mikor fogok hibázni, könnyebb lenne mindig azt csinálni, amit az orvos mond, hiszen így övé lenne a felelősség. Ám ha mindig rájuk hallgatnék, lehetséges, hogy nem is lenne most Zsófi és nem lenne kiért vitázni, aggódni. Azért ez elgondolkodtató. Szerintetek? Ti kerültetek már hasonló helyzetbe?
A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.
Orvos kontra szülő - kinek van igaza? |
MEGOSZTOM A FACEBOOKON! |
Cumi vagy ujjszopás?
Szórakoztató mozgástanulás - a mondókák varázsa
vazlat
#76
2011. április 08. 09:58:28 | péntek |
Nos, véget ért a verseny, nem kerültem be a győztesek közé, de nem szomorkodom. Nagyon jó volt találkozni veletek, megosztani a gondolatainkat:) Köszönöm az aktivitást:)
|
|
|
|
vazlat
#75
2011. április 06. 11:15:46 | szerda |
Örülök, hogy azért pozitív élmények is vannak:) Engem sajnos vágni kelltt, de a szülés után többször is benézett az orvos,lelkiismeretesen megvizsgált, mindvégig kedves volt. A hálapénzt én sem tartom fernek, ha az én munkámért is fizetnének még plusszban az elégedett ügyfelek, kétszer annyit keresnék. Ha én nem várom el, egy orvos miért várja?
|
|
|
|
funnybunny
#74
2011. április 06. 10:52:41 | szerda |
Nekem is. Ügyeletes orvosnál és ügyeletes szülésznőnél szültem, ugyanis a világ legigazságtalanabb dolgának tartom a hálapénzt, hogy a kismama az, aki végigszenvedi a vajúdási és szülési fájdalmakat és még ő fizessen érte pusztán azért, mert az orvos egy egészséges, spontán szülés esetében csak végigaszisztálja a szülést? De nemcsak szülésnél, más műtéteknél is igazságtalannak tartom a hálapénzt, függetlenül attól, hogy az orvosok fizetése kevés. Az az ember, aki Magyarországon orvosnak tanul, nagyon is tisztába van a leendő fizujával. Tehát, ha nem önzetlen gyógyításvágyból, akar orvos lenni,hanem pénzért, akkor menjen informatikusnak, vagy ügyvédnek, vagy bánom én minek. Tehát kivesézhetném 100 mondatban is, hogy miért igazságtalan továbbra is a hálapénz, és miért gusztustalan, ha ezt az orvosok nagy része elfogadja és elvárja.
Én emiatt nem fogadtam fel szülészorvost, mert nem éreztem úgy, hogy nekem oda kellene a szülésért 50-60-70 vagy még annál is többezer forintot adnom, plusz a magánrendelésekért 5-10ezer Ft-ot, plusz minden magánrendelőben elvégzett UH-ért és vizsgálatokért további 10-20ezer Ft-ot. Nehogy már én tartsam el az orvost pusztán azért, mert nekem kötelezően előírnak bizonyos vizsgálatokat a 9 hónap alatt. Szülésnél óriási szerencsém volt az ügyeletes orvossal és szülésznőjével. Végig bátorítottak, kedvesek voltak, és ami a legkellemesebb meglepetés volt számomra, az nem más, mint az, hogy a szülésznő jóvoltából gátvédelemmel szültem. homeo bogyókat kaptam tőle a vajúdás alatt, iszonyat kedves volt hozzám, így nem kellett összevarrni, és szülés után néhány órával már simán rá tudtam ülni a "gátsebemre". Ugyanígy szerencsém volt nemrég a hétvégi ügyeletes gyerekorvossal. Annyira, de annyira kedves volt, hogy kenyérre lehetett volna kenni, és maximálisan pozitívan járt el a gyermekem mielőbbi gyógyulása érdekében, sőt kimerítő tájékoztatást adott arról, hogy a betegséggel kapcsolatban, mik azok a tévhitek, amelyeket nem szabad alkalmaznom és mi az amit adhatok neki. Szóval, azért vannak még jó orvosok, de újra csak azt tudom mondani, hogy kevés van belőlük.
|
|
|
|
AlexandraK
#73
2011. április 04. 23:46:16 | hétfő |
Az, hogy valamiről nincs elegendő kutatási eredmény, nem bizonyítja, hogy két dolog között nincs is összefüggés.
Vérvételre nem az oltás után, hanem már azt megelőzően szükség lenne és nem a védettség esetleges megléte miatt. Lehet, hogy az a kevés alumínium, ami az oltásban van, adja meg azt a kis pluszt, ami már sok lesz egy pár hónapos csöppség testében.
|
|
|
|
AlexandraK
#72
2011. április 04. 23:28:52 | hétfő |
Én csak az ausztrál egészségügyben szerzett tapasztalataimról tudok beszámolni.
Azzal még soha nem volt gondom, hogy van-e az orvosnak ideje rám, kérdezhetek-e, kaphatok-e válaszokat. Ugyanakkor azt nem mondanám, hogy itt az orvosok jobbak lennének, mint otthon. Itt is találkoztam olyan háziorvossal, akihez nem volt érdemes elmennem, és otthon is. Amivel itt nem találkoztam, az a "ki vagyok én", fensőséges stílus, goromba kommunikáció, vagy egyszerűbben fogalmazva bunkó orvossal.
|
|
|
|
AlexandraK
#71
2011. április 04. 23:18:02 | hétfő |
Hm, eltűnt a hozzászólásom...?!
|
|
|
|
AlexandraK
#70
2011. április 04. 23:14:23 | hétfő |
Valóban nem könnyű az utánajárás, de nekünk szülőknek kellett megegyeznünk.
Nem dönthet egyikünk a másik ellenében a gyerekről - legalábbis mi így gondoljuk. Én olyan anyagokat kerestem, amelyek az oltás mellett szóltak, a férjem meg olyanokat, amelyek ellene. A helyzet az, hogy sokkal több dokumentumot lehet találni arról, hogy mi szól ellene. Annak ellenére, hogy Magyarországon sok oltás kötelező, már kaphatók könyvek a témában. Az, hogy egy orvos nem ér rá a beteg kérdéseire válaszolni, nem elfogadható. A betegnek joga van kérdezni és a kérdéseire választ kapni, hisz az Ő testéről, az Ő egészségéről, az Ő életéről van szó. Ha az orvos erre nem ad lehetőséget, keresni kell egy másik orvost. Nem véletlen, hogy a műtétek előtt a betegnek alá kell írnia, hogy mindenről tájékoztatták. Ha az orvosok annyira vállalnák a felelősséget, nem lennének műhibaperek.
|
|
|
|
AlexandraK
#69
2011. április 04. 23:03:41 | hétfő |
mancirica
#68
2011. április 04. 22:55:43 | hétfő |
Elgondolkodtató a cikked. Az anyai ösztönök benned jobban megvannak, mint egy orvos manusban, ez biztos. A gyógynövények "előszedése" számomra nagy pozitívum, nagyon sokan lenézik őket, pedig hatásosak.
Az orvosképzésről annyit, hogy kishazánkba is járnak a hallgatók tanulni Németországból, Norvégiából, az arab világból. A képzés tehát színvonalas. Az elégséges érdemjegy megszerzéséhez vért izzadnak a legtöbben. Az egészségüggyel így tehát nincs probléma. Anyagi szempontból annál inkább. A fiatal orvosok egy része inkább külfödre vágyik, mert látástól vakulásig dolgoznak a fizetésüktől pedg egy szobafestő többet keres egy heti munkájával. A magasabb beosztásúaknál meg sokszor boríték rendszer van, ami gusztustalan. Vidéken rosszabb a helyzet. Nagymamám orvosa egy román diplomás nőcske, aki idejött ingbe-nadrágba, most meg magán helikoptere van, és ha nem adok neki pénzt, nem írja fel a gyógyszert. Az oltásos kommentekhez annyit: ami ellen van védőoltás, azt inkább adassuk be a gyereknek. Nem véletlenül fejlesztették ki azokat. Továbbá szellemi sérülésekkel nem áll kapcsolatban a dolog. Ha pedig valaki nagyon tudni szeretné, hogy milyen dolgokra alakult ki az immunitás a gyerekében, akkor csináltasson vérkép vizsgálatot jó pénzért.
|
|
|
|
keretke
#67
2011. április 04. 19:58:04 | hétfő |
Engem az érdekelne, hogy külföldön milyen a helyzet? Ott jobban foglalkoznak a betegekkel? vagy éppenhogy kevésbé? Mert igaz, hogy itt az egészségügy rosszabb, de az oktatás állítólag még mindíg jobb, mint máshol...
|
|
|
|
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)