A kulcs az endothel funkció
A nők közel 70 százaléka tapasztal hőhullámokat, és közülük minden harmadik tartja ezeket komolynak vagy gyakorinak. A legújabb kutatások szerint ezek valójában korábban is jelentkeznek, mint azt gondoltuk, vagyis nem annyira a menopauza első éveiben, inkább az utolsó termékeny években válnak nyilvánvalóvá. A Menopause című szaklapban publikált tanulmány szerint ráadásul van kapcsolat a hőhullámok és a szív- és érrendszeri betegségek közt, a hőhullámok ugyanis egyfajta jelzői ezen betegségek magasabb kockázatának. Konkrétabban a hőhullámok és az endothel funkció mutatnak összefüggést. Az endothelium az erek belsejét borító egyrétegű laphám, az endothel funkció pedig úgy tűnik, a kulcs az érelmeszesedés előrejelzéséhez. A kezeletlen érelmeszesedés pedig olyan komoly kardiovaszkuláris betegségekhez vezethet, mint a szívinfarktus, szívelégtelenség vagy stroke.
A fiatalabb nők veszélyeztetettebbek
A viszonylagosan alacsony létszámú amerikai kutatásban 272 nőt vizsgáltak meg, akik 40 és 60 év között voltak, és volt köztük olyan, aki egyáltalán nem tapasztalta még a hőhullámokat, de volt olyan is, aki napi szinten élte át azt. Ezen kívül nem dohányoztak és nem voltak szív- és érrendszeri betegségeik. A hölgyeknél a hőhullámok élettani jeleit vizsgálták, vérelemzést végeztek náluk és ultrahangos áramlásmérővel vizsgálták, hogyan reagálnak az artériák az értágulásra.
Az eredmények meglepőek voltak. Kiderült, hogy idősebb korban, 54 és 60 év közt nincs összefüggés a hőhullámok és az endothelium diszfunkciója közt. Ugyanakkor a fiatalabb nőknél, 40 és 53 év között a kapcsolat fennáll. Vagyis azoknak a fiatalabb középkorú nőknek, akik hőhullámokat tapasztalnak, gyengébben működik az érrendszerük. Tehát a hőhullámokat nem szabad apró kellemetlenségként kezelni, ugyanis összefüggenek az érrendszer, az agy és a csontok egészségével. Éppen ezért az érintett hölgyeknek mindenképpen ajánlott egy kardiológiai kivizsgálás!
Nem csak a férfiak betegsége az infarktus
- Régebben az infarktus, a ritmuszavar a „férfiak betegsége” volt, de ma – egy bizonyos kor fölött - a nők ugyanolyan arányban halnak meg ilyen okok miatt, mint a férfiak. Vagyis többekkel végeznek a szív- és érrendszeri betegségek, mint a daganatok. Ennek egyik fő oka, hogy a változókor előtti szív-érrendszert védő magas ösztrogénszint a posztmenopauzában már olyan alacsony, hogy a hormon érfal-védő, antioxidáns -, és lipid-csökkentő hatása elégtelenné válik és a csontritkulás mellett felgyorsul az érelmeszesedés és az Alzheimer kór kifejlődése is. Ugyanakkor tudni kell, hogy az endothel diszfunkció valóban összefüggést mutat a megváltozott hormon szinttel, de a stroke és az infarktus egy ún. "vulnerábilis" meszes plakk érelzáró hatása következtében alakul ki. Tény, hogy az iszkémiás szívbetegség relatív rizikója 60 éves nőknél 2,5-szöröse, 70 éveseknél 10-szerese a menopauza előttinek. Ráadásul ezen betegségek nem csak külön-külön, hanem egymással összefüggően, akár egymást előidézve is felléphetnek. Már a kialakulásukért felelős rizikófaktorokban is megfigyelhető számos közös elem. Ilyen maga az életkor, azonban a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az egészségtelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód is előidézheti a problémákat – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa. - Aki tehát ilyen rizikófaktorokkal rendelkezik, illetve olyan tüneteket tapasztal magán, mint a mellkasi szorítás, a légszomj, a gyengeség, a szédülés, a fejfájás, annak mindenképpen érdemes kardiológiailag kivizsgáltatnia magát.
Forrás: Kardioközpont
Fotó: Myriams-Fotos/pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)