Ebben a cikkben sorra veszünk néhány fontos szempontot, amit mindenképp meg kell fontolnunk, amikor egy ilyen jellegű kérdés előtt állunk. Így megtalálhatjuk azt a háziállatot, ami a leginkább megfelel a gyermekünk és az egész család igényeinek.
Vegyük figyelembe az életkorát!
Az első és egyik legfontosabb tényező a gyermekünk korának megfelelő háziállat kiválasztása. Például, ha kisgyermekről van szó, érdemes olyan háziállatot választani, amely türelmes és jól kezelhető, továbbá nem okoz veszélyt a gyermek számára.
Az ő esetükben ideális lehet például egy hörcsög, de könnyen megszokhatja a felelősségvállalást azzal is, ha beszerzünk egy akváriumot néhány hallal. Még a legkisebbek is élvezik, ahogyan kialakíthatják a vízi élőhelyet a mindenféle akvárium dekorációkkal és növényekkel. Arra azonban mindenképpen hívjuk fel a figyelmét, hogy tilos az akvárium közelében játszani – mi pedig rögzítsük azt megfelelően, tegyünk 100%-ig biztonságos helyre! Amennyiben pedig nekünk is van időnk az állattal foglalkozni, akkor egy kisebb méretű kutyafajta is jó választás lehet.
Számoljunk az életmódunkkal!
Egy másik fontos tényező a család életmódja. Például: ha rendszeresen utazunk, fontolóra kell venni az olyan háziállatokat, amelyek könnyen alkalmazkodnak a változó körülményekhez, vagy könnyen kezelhetőek. Ilyenek például a kisebb termetű rágcsálók vagy éppen a macskák, akik időszakosan azzal is megelégednek, ha valaki olykor ellenőrzi őket és élelmet ad. (Persze ez gyakran függ az állat saját személyiségétől is!)
A felelősségtudat fontos szempont lehet
Egy ilyen fajsúlyú döntés során a gyermek felelősségérzetét is figyelembe kell vennünk. Egyes háziállatok – mint például a kutyák vagy a macskák – több gondoskodást igényelnek, mint mondjuk a tengerimalacok vagy éppen a halak. Vizsgáljuk meg gyermekünk viselkedését! Ha például már van otthon egy akváriumunk halakkal, és azt látjuk, hogy szívesen segít a tisztításában, előszeretettel rendezgeti az akváriumdekorációkat és rendszeresen eteti is a halakat, azt mindenképp jó jelnek vehetjük. Ha gyermekünk már elég felelős és hajlandó részt venni az állat gondozásában, akkor egy nagyobb kötelezettséggel járó háziállat is szóba jöhet.
Egy döntő tényező: az allergia
Muszáj figyelembe vennünk, hogy egyes állatok allergiát okozhatnak: előfordulhat, hogy a család egyes tagjai érzékenyek az állati szőrre vagy más allergénekre, például az állat nyálára. Ha már tudunk ilyenről, az kizárhatja például a macska- vagy éppen a kutyatartást – legalábbis a legtöbb fajtát illetően. Persze már vannak többszörösen kitenyésztett, speciálisan hypoallergén fajták, azonban az állatvásárlást semmiképp sem ajánljuk, sokkal jobb döntés menhelyről örökbe fogadni egy kisállatot.
Amit nem felejthetünk el: a háziállat igényei
Az első háziállat kiválasztásakor ne felejtsük el figyelembe venni az ő igényeit is. Mindegyikük sajátos szükségletekkel rendelkezik, és fontos, hogy a család elkötelezze magát az állat ezeknek megfelelő gondozása mellett. A kutyák például rendszeres sétára és testmozgásra szorulnak, míg a leguánok önállóbbak és kevesebb foglalkozást igényelnek.
Válasszunk örömmel!
Az is fontos, hogy az első háziállat ne csak kötelesség legyen, hanem örömforrás is a család számára. Olyan háziállatot válasszunk, amely illeszkedik a család érdeklődési köréhez és életstílusához. Ha a gyermek szereti az aktív szabadidős tevékenységeket, akkor egy kutya remek társa lehet ebben, míg egy csendesebb, kevésbé aktív családnak egy kisrágcsáló vagy egy akvárium lehet ideális.
Mentsünk meg egy kisállatot!
Mint már említettünk, nem érdemes megfeledkezni az örökbefogadás lehetőségéről sem. Sok menhelyen és állatvédő szervezetnél számos olyan állat várja az új otthonát, amelyek nagyszerű társak lehetnek a gyerekek számára.
Összességében az első háziállat kiválasztása nagy felelősség, de egyúttal kiváló lehetőség is a gyermek számára, hogy megtanuljon felelősségteljesen gondoskodni másokról. Az első háziállat tehát nemcsak egy új családtag lesz, hanem életre szóló tanulási és örömforrás is a gyermek, sőt: az egész család számára.