Már az ősember is nyomot, üzenetet, jelet hagyott a barlang falán, akkor nem csoda, hogy a gyerek is jelezni akar a világ felé. Ne felejtsük el, hogy a gyerekrajzoknak kiemelt üzenetük van! Mivel a kicsi még nem tudja tökéletesen megfogalmazni, kifejezni gondolatait, érzéseit, a benne lappangó félelmet, megpróbálja más módon kivetíteni a felnőttek felé. Ezért használják fel a pszichológusok és pedagógusok a rajzokat a gyermekek személyiségének, problémáinak feltárására. A szülőnek is oda kell figyelnie a gyerek rajzára: lát-e hirtelen változást a rajzok között, milyen színeket, formákat használ a gyerek, mi a központi téma a képeken, és érdemes megkérdezni a csemetét, mit is akart ábrázolni, meséltetni kell a rajzáról. A felnőttek sokszor nem értik a gyermek gondolatvilágát, teljesen másra asszociálnak a rajzból, mint amire a gyerek utalni akart.
„Remekművemet megmutattam a fölnőtteknek, és megkérdeztem nem félnek-e tőle.
-Miért kellene félnem egy kalaptól? - válaszolták.
Az én rajzom azonban nem kalapot ábrázolt. Óriáskígyót ábrázolt, amint épp egy elefántot emészt. Erre lerajzoltam az óriáskígyót belülről is, hogy a fölnőttek megérthessék, miről van szó. Mert nekik mindig mindent meg kell magyarázni.(...) Ha olyannal találkoztam, aki kicsit értelmesebbnek látszott, kipróbáltam rajta az 1. számú rajzomat, mert azt mindig magamnál tartottam. Meg akartam tudni, valóban megérti-e a dolgokat. De a válasz mindig így hangzott: „Ez egy kalap.“
Erre aztán nem beszéltem nekik se óriáskígyóról, se őserdőkről, se csillagokról. Alkalmazkodtam hozzá. Bridzsről beszéltem neki, meg golfról meg politikáról és nyakkendőkről. Az illető felnőtt pedig nagyon örült neki, hogy ilyen okos emberrel került ismeretségbe.“ Antoine de Saint-Exupéry
A gyerek két éves kora körül fedezi fel a rajzolás örömét. Először a rajzolás során létrejött mozgás szabadítja fel, nem a létrejött mű, amely csak vonalakból, firkákból áll. A következő szakaszban jön rá, hogy a rajzolást funkcionálisan is tudja használni, a papírra, vagy bármely felületre létre tud hozni valamit, ami számára fontos, akár díszítő motívum is lehet. Ezért is szeretnek a gyerkőcök az üres felületekre, például a falra „firkálni”, kvázi saját maguk alkotta képekkel téve esztétikussá a környezetüket.
Valójában három éves kor körül kezd el a gyerek ábrázolni. A mesék, a képeskönyvek és a világ leképezése ekkor indul el tudatában. Tisztában van vele, mit akar lerajzolni, például egy embert, de csak egy testrészt vet a papírra, viszont, azt mondja, hogy az egy teljes ember, tehát csak részletekre irányul a figyelme.
A rajzokat sokáig aránytalanság, az irányok véletlenszerűek, az érintkezési pontok távol vannak egymástól.
Öt évesen tér rá a valósághű ábrázolásra. Ábrázolását az határozza meg, hogy mit tud a dologról, amit lerajzol.
Az ábrázolt tárgyak gyakran átlátszóak, amivel a mögöttes tartalomra akarja felhívni a figyelmet.
Öt- nyolc éves kor között előfordul a rajzokon való túlzott díszítettség, színesség, egy-egy téma „túlrajzolása”, esetleg a valóságtól teljesen eltérő színhasználat. Ez általában érzelmi megtapadást jelent valamilyen dolognál.
Iskolás korig az a legjobb, ha hagyjuk saját magától rajzolni a gyereket, nem adunk neki témát, instrukciót ara, hogy mit hogyan rajzoljon. Ebben az időszakban épp az ad neki fejlődési lehetőséget, hogy saját maga jöhet rá az alkotás adta örömre, a rajzolás általi kifejezésre, a világ leképezésének ezen módjára és önmaga kifejezésére. A gyermekek még közelebb vannak az ősi ösztönökhöz, a természethez, számtalan archetípus jelenik meg rajzaikon, amiktől mi, felnőttek már eltávolodtunk.
Mindenképp adjunk a gyerekeknek lehetőséget a rajzolásra, hogy levezethessék magukból a jó és a rossz érzéseket. Figyeljük csak meg, milyen ösztönösen nyúlnak a gyerekek a rajzolási kifejezéshez mind örömüket, mind bánatukat szeretik kiadni magukból rajzaikon.
"A kisgyermek soha nem rajzol fölöslegesen, fölöslegeset, "csak úgy", oka kell, legyen a firkáján a formának és a színnek is. (...) Valahány gyermek mindannyiszor "lelke térképét" rajzolja le. El-kiűzi magából e tevékenységgel a rosszat, azt, ami bántja, rágja legbelül; szorongástól szabadulhat meg ekképpen; s megerősíti kicsi-mindenségében az eredendő jót, az Ég adta törvényt, amely nélkül biztonsága, öröme soha senkinek, semminek nem adatik. Az eszközöket ajándékba kapja ehhez a gyermek, a vele születő ősképekkel, s azok rendszerével…
Aki megérti a gyermek képírását, közelebb kerül az alkotóhoz, többet, lényegibbet tud meg róla, mint ezen üzenet nélkül. A gyermek nem titkolódzik, rajza nem titkosírás, a dolgok elmondásának eszköze csupán, hiszen még nyiladozó értelme alkalmatlan arra, hogy szóvá tegye, mondatokba formálja, ami lelkébe fészkel, ami öröme, biztonsága..." Molnár
.jpg)
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)