Az utóbbi évtizedekben sok minden szól -legalábbis látszólag- a gyermekvállalás ellen. Terjedőben a szinglik (a divatosan önmaguknak és karrierjüknek élő értelmiségiek) és karrierjük valamint családjuk között őrlődő nők osztálya. Növekszik a felsőfokú oktatási intézményekben tanuló női hallgatók száma is - arányuk már a tipikusan férfias, felső szintű vezetői posztok betöltéséhez szükséges karokon is eléri a férfiak arányát. Ma ezen értelmiségi nők számára a gyermekek szülése, nevelése egy a sokféle szerep közül - amelyet megelőz a továbbtanulás, a karrierépítés vagy csak egyszerűen a pénzkeresés alternatívája. A hazai s a nemzetközi statisztikák egyaránt arról tanúskodnak, hogy egyre növekszik a vezető pozíciókba bekerülő nők száma és aránya. Mivel a karrierépítés és a családalapítás időszaka a nők esetében egybeesik - többnyire a húsz-harmincéves korra tehető -, sokuk számára a gyermekek érkezése hivatásbeli, előrejutási konfliktusokkal jár.
Különösen igaz ez a versenyszférára, ahol a gyermekvállalás szinte lehetetlen: aki a csúcsra akar jutni, az nem engedheti meg magának az otthon töltött éveket.
Korunk ideálja: a dolgozó nő, méghozzá az értelmiségi csúcsmenedzser, aki egyszerre nőies -elegáns kosztümöt visel, mindig fitt, müzlin és répaleven él, és legalább két mobilja van -, ugyanakkor okos, magasan kvalifikált, napra kész, magabiztos, s a férfi kollégákat megszégyenítő módon tárgyal, utazik, telefonál. A mai nőideál mindenképpen valami izgalmas, vonzó dolgot művel. De kinek jut ideje a munka és kozmetikus mellett gyerekre, vagy akár csak egy férfira is?
Egyre több hölgy választja ezért a késői, harminc év feletti gyermekszülést, mondván: addigra kialakul egy stabil anyagi biztonság is, s az egyéni ambíciók, vágyak is kiélhetők. A döntés meghozatalában segít a társadalmi nyomás ("Ugyan, minek még a gyerek, ha már annyit tanultál, vidd valamire legalább!"), a környezet sajnálata a gyesen lévő, "csak" gyermekeiket nevelő édesanyák felé, az orvostudomány fejlődése: már harminc felett is biztonságos szülni, valamint a munkaszerződések, melyekben a nő garantálja, hogy még két évig biztos, hogy nem fog teherbe esni. (Számos fejlettebb nyugati országban beperelhető az a cég, amely ily módon próbálja az egyén személyi szabadságát korlátozni.)
Ellenérvek
A biológusok egyetértenek abban, hogy a legtöbb felső vezetői pozíció rendkívül nagy fizikai állóképességet követel. Az utazással, tárgyalásokkal, állandó készenléti állapottal járó intenzív fizikai igénybevételre csak átmenetileg lehet képes a női fizikum.
Egy másik ütközőpontként tartják számon a szóban forgó pozíciókkal járó erőteljes stresszhatást. A stresszért felelős adrenalin hormon állandó sima- és vázizom-összehúzódást okoz - vagyis nem a női, hanem a férfias testi működésnek felel meg inkább.
Harmadrészt pedig a menstruáció problémáját vetik fel lehetséges ellenérvként, amely azt támasztja alá, hogy a női szervezet eredendően nem alkalmas az állandó erőteljes igénybevételre. Ezekben a napokban ugyanis nagyobb sérülékenység, levertség, gyengeség a jellemző. 
A pszichológus is hasonló következtetésre jutott: szerinte bizonyos hivatások túlzott testi-lelki igénybevételt jelenthetnek egy nő számára. Különösen pedig a hölgyek által még "be nem járatott" szakmák betöltése igényelhet olyan erőfeszítést (a multicégek, nagyvállalatok vezető posztjai vagy olyan más munkahelyek, ahol nincs kötött munkaidő, azaz napi tíz-tizenkét órát is dolgozni kell, vagy a vezetés túl nagy felelősségvállalással jár), amelynek árát nem azonnal, hanem a menopauza körül kell megfizetni. A pszichológia összefüggést lát a rengeteg mióma, melldaganat, ciszta és a hosszan tartó lelki igénybevétel, valamint kifejezetten férfias vonásokat tartalmazó szerepek hosszantartó felvétele között. A túl sok stressz, az állandó agyi uralkodás a test fölött, a túl nagy ambíció elférfiasítja a hormonokat. "mire "az álmok valóra válnak", megjelennek a meddőségi problémák.
A nők jelenleg tapasztalható fokozott karriervállalása a férfiakon is nyomot hagy. Az eredendően férfi szerepnek tartott modell - amelyben a férfi azzal is bizonyítja férfiasságát, hogy megmutatja: képes egy egész család eltartására - óhatatlanul is billen akkor, ha a családban a hölgy keresi a százezreket, a férj pedig mondjuk átlagfizetést visz haza. Óhatatlanul előjön a "Ki is az úr a háznál?" kérdés, amelyet sokféle formában le lehet vezetni, de mindenképpen megnyirbálja egy férfi tekintélyét. A pszichológiában ismeretes szerepcsere gyakori jelenség - de ennek is ára van. A magas korai férfihalandóság, infarktusok, belgyógyászati problémák kialakulásában a férfiszerep sérülését is felfedezni véli a modern pszichológia.
Egy utolsó ellenérv: ha tovább folytatódik a - fogyasztói társadalmakra oly jellemző - tendencia, miszerint sokan a gyermektelenség vagy csak a kései gyermekvállalás mellett döntenek, akkor a népesség elöregszik, s nem lesz, aki az egyre idősödő, dolgozni már képtelen generációt eltartsa. Egy másik, demográfusok körében jól ismert kérdés - amelyről nem nagyon illik beszélni - az úgynevezett minőségi szaporulat problematikája. Vagyis pontosan azokban a családokban kevés a gyermekek száma, ahol a szülők komoly szellemi és anyagi értékeket halmoztak fel, s biztonságot, értékes mintaképeket tudnának továbbadni.
Sehogy-se jó?
Az új társadalmi elvárásokhoz történő alkalmazkodás nyilván időbe telik. Tőlünk valamivel nyugatabbra kezd elfogadottá válni az a megoldás, hogy az adott esetben kevesebbet kereső apa marad otthon a gyerekkel a szoptatási időszak lejártával. Ehhez persze olyan környezet kell, ahol a gyermeket nevelő apa ettől nem érzi magát kevesebbnek.
Egy másik, skandináv modell már kevésbé szimpatikus. Szerintem csak és kizárólag pszichológiai gondokkal küszködő gyerekeket képes kinevelni. A dolog lényege a vezető beosztásban lévő anya magával cipeli jobb sorsra érdemes csemetéjét a munkahelyére, a tárgyalások alatt, pedig a szobájában hagyja a gyereket a titkárnő gondjaira bízva azt. Így mindenki ideges, a gyerek sír, a főnök a szemét forgatja, a titkárnő fizetésemelést kér...Senkinek se jó.
Talán a legjobb megoldás az lenne, ha visszatérnénk a már évszázadok óta jól bevált módszerhez: több generáció egy fedél alatt. Egy felsővezető remélhetőleg megengedheti magának. Szóval a nagyszülők a szülők távollétében is remekül elvannak a gyerekkel. A gyerek nyugodt és békés környezetben cseperedik.
forrás: www.harmonet.hu
.jpg){kind=small}