Szerelem az interneten (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

Na de hol ismerkedjen az ember lánya? Járjon el discoba? Üljön be kocsmába? Menjen moziba, sétálni? Fizessen be horribilis tagdíjat egy társkeresőnél?

Nekem ezek közül egyik sem hozott partnert.

Mi más marad hát, mint az internet. El se hinnék, mennyi társkereső oldal létezik. Felsorolni is nehéz. Kipróbálni pláne. De én tettem rá kísérletet. Majdnem mindenütt regisztráltam, ahol lehetett.

És jöttek a kérdések:

1. Mit írjak jellemzésnek? Mert ha túl jókat, akkor az gyanús. Ha túl rosszakat, akkor a kutya se fog érdeklődni.
    
2. Hány képet rakjak fel? És milyeneket? Egész alakosat, vagy csak az arcomról? Visszafogottat vagy szexit?
    
3. Milyen paramétereket állítsak be az ideális férfiról? Mi van, ha diplomásat keresek, miközben ott van életem párja egy szerény szakmunkás adatlapja mögött?

Az általam tesztelt, kipróbált lapok közül a legnormálisabbnak a Nők Lapja Café-s bizonyult. Itt normális menetben folyt a társalgás és normális fotók voltak fent.

Negatívuma, hogy alig jött levelem. Ha viszont valaki úgy érdeklődött irántam, hogy én nem találtam szimpinek, akkor azt válaszoltam: „ne haragudj, de nem téged kereslek”. Tartoztam azzal, hogy őszinte legyek. Ez így fair, szerintem. Sokkal jobb, mint amikor az én érdeklődő levelem esetén az illető férfi csendben kushadva szépen elfelejtett válaszolni.

Panaszra semmi ok. Azért volt három randim is. J

Egyikőjük nagyon messziről autókázott el hozzám. 5 perc után kiderült, hogy ő programként nem sétára, hanem valami izzasztóbbra gondolt. Azért becsületére legyen mondva, kitartott egész nap. Én meg – úgy téve, mint akinek nem esett le a tantusz- végighurcoltam a városon. A nap végére szakértő lett a város nevezetességeiből. Mást úgyse kapott. Pár nap múlva írt egy levelet, melyben közölte, hogy kibékült a régi barátnőjével.

A kettes számú pasival sokáig csak leveleztünk. A fotója nem annyira, de a humora és a versek iránti imádata nagyon bejött. A hosszú levelezés után a randi mégis pocsékul sikerült. Kiábrándulva mentem haza. Hova lett a humoros férfi és ki ez a megkeseredett, kiégett fazon, aki kávézás közben a politikusokat szidja?

Még azért váltottunk pár levelet, aztán vége.

Önkritikát gyakoroltam: a súlyom az oka a sikertelenségnek– hajtogattam magamban.

És a harmadik találkozás előtt az idősödő szőke herceg fülébe rágtam: ne számítson csinibabára. Csak akkor találkozzunk, ha a súlyom nem zavarja. Dehogy, dehogy. Ő pont a telt nőket szereti. Sajnos az előző csaját is azért kellett kiraknia, mert nem volt rajta mit fogni. Juhéj, ez az én emberem. – gondoltam magamban.

Ehhez képest a randin arcára fagyott mosollyal üldögélt, miközben én beszéltem, locsogtam, szórakoztattam.

És most jön a vicc: hamarosan elszaladt a mosdóba telefonnal a kezében, ahonnan már egy kész menekülési tervvel tért vissza. Sajnos most  rögtön mennie kell, mert XY-tól kérte kölcsön az autót és most azonnal vissza kell adni.

Persze én meg- amíg vártam rá- már megterveztem az egész esténket. Moziról és sétáról ábrándoztam.

Jó nagy pofára esés volt.

Úgy eltűnt a randiról, ahogy utána a társkeresőből is: szempillantás alatt.

Szóval ezek történtek velem a Nők Lapja társkeresőjén.

A második legjobb a Chirstian Single-s lapja. Egyetlen hátulütője, hogy a világ minden tájáról regisztrálnak rá, s emiatt a valódi randevút, találkozót elég nehéz összehozni. Ettől függetlenül sok kellemes, kedves emberrel futottam össze egy-egy chatelésre.

De a többi társkereső!

Egy habos-babos szépségnek álcázott pornóoldal, ahol a bemutatkozó fotók között a legritkább esetben van arckép. (Ki lehet találni, mit ábrázolnak a fotók!)

A vicc az, hogy ezeken az oldalakon még én is rendkívül kapós voltam és rengeteg levet kaptam.  A baj talán velem van. Mert én szigorúan válogatok és óvom az erkölcseimet. Nem, nem, nem kell szexpartner. Visítok a gondolattól, hogy egy idegennel bújjak ágyba. Más az, ha egy végigtáncolt éjszaka után összeborultál valakivel, aki szimpatikus és aztán tovább állsz; meg más az, ha már eleve úgy jön a levél: akkor benne vagy?

Nem, nem vagyok benne. És ő se legyen benne (m)! Mikor váltunk mi nők egyszerű szórakoztató apparátussá? Mitől lettünk ilyen egyszer használatosak? Félelmetes. Nekem legalábbis nagyon. Az a hülye, aki nem gyűjti a skalpokat? Hát köszi. Én akkor se állok be a sorba. Inkább egyedül, mint árucikként.

Elborzadok a gondolattól, hogy valaki azért ír levelet, mert a felesége, barátnője mellé keres - napról napra új - extra pótlékot. Megint más a”derült égből villámcsapásként érkező” szerelem, ami gyakran kivédhetetlen. Jön és felborít mindent maga körül: házasságot, együttélést, mindent. De az legalább szerelem! És nem egyszerű …khm, az.

De megint más az a fajta hozzáállás, ami mostanában jellemzi a férfiakat. Neten megismerni, randizni, szexelni, továbbállni. És másnap kezdeni elölről egy másik nővel.

Azóta én is kicsit feladtam. Most éppen megint nem hiszek az egészben. Abban reménykedem, hogy a párom valahol már itt kóborol körülöttem és csak percek kérdése, hogy meglássuk és megismerjük egymást. Ha meg kell ismernünk egymást, akkor az Univerzum úgyis lehetővé teszi.