Kétszer maradtál egyedül a gyerekekkel. Mi a különbség most és előzőleg munka, magánélet, tervek tekintetében?
Egyetlen egy pontban hasonlít a két eset egymásra: mindkétszer GYES-en voltam. Nem volt keresetem, otthon voltam a gyerekeimmel. Elvállaltam mindent: ételt szállítottam, takarítottam, angolt tanítottam, fotóztam luxushajókon, gyerekekre vigyáztam, sofőrködtem egy sofőrszolgálatnál. Dolgoztam reggeltől estig. Sokszor csak pár órát aludtam. De szeptemberig kihúztuk.
Elindult az óvoda, és nekem is lett állásom: egy katolikus általános iskolában lettem angoltanár. Rengeteg magántanítvány, fotós munkák segítettek még abban, hogy anyagilag rendbe jöjjünk.
Akkor még hittem abban, hogy találok magamnak egy párt, aki elfogad a két gyerekemmel, elfogadja azt, hogy én „három az egyben” vagyok. Hittem abban, hogy 
lehet még szereteten alapuló párkapcsolatom, élhetünk a gyerekekkel normál családban. Történetesen lett is egy párom. Később összeköltöztünk, és született egy közös gyermekünk. De sajnos ez sem sikerült, másodszor is belebuktam. Az okokat firtatni felesleges. Egy biztos: nem volt szabad úgy élnünk, ahogy a másodikkal éltünk.
lehet még szereteten alapuló párkapcsolatom, élhetünk a gyerekekkel normál családban. Történetesen lett is egy párom. Később összeköltöztünk, és született egy közös gyermekünk. De sajnos ez sem sikerült, másodszor is belebuktam. Az okokat firtatni felesleges. Egy biztos: nem volt szabad úgy élnünk, ahogy a másodikkal éltünk. Először is, másodszor is, én léptem, csak most már három gyerekkel. Egyre nehezebb volt minden, a pici még csak másfél éves volt. Én semmiképpen nem akartam bölcsödébe adni. Magántanár lettem, és amikor dolgozni mentem egy tündéri dadus vigyázott a kisfiamra. Kihúztuk oviig.
Most már a nagyok iskolában, a kicsi oviban, én pedig tudok több munkát vállalni – saját vállalkozásba kezdeni.
A magánéletem most?
Nagyot változott. Újragondolt életünkbe már nem fér bele újabb férfi, gyerekeimet újabb apajelöltekkel nem akarom abajgatni. Ők fontosabbak, mint egy-egy múló szerelem. Szeretem a függetlenségem, szeretem a szabadságom, imádom a gyerekeim. Nem is szeretnék ezen most változtatni. Most nekem így kerek minden. Az a lényeg, hogy a gyerekeim boldog emberként nőjenek fel – erre koncentrálok ezerrel.
Egyedül nevelsz három gyereket, dolgozol, élsz, hogy lehet ezt mosolyogva?
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Már kamaszként megtanultam: fogaimat összeszorítva kell haladni előre. Nincsenek kifogások, csak magamra számíthatok. Az évek folyamán megedződtem.
Túlélési technikáim?
Harminc éve kézilabdázom – a szigorú csapatjátéknak hála megtanultam beosztani az időmet, fontossági sorrendet állítani, alkalmazkodni másokhoz, megtanultam odafigyelni és lemondani, kitartani, küzdeni és nem feladni. A megoldásokat keresni.
Hogy telik egy átlag hétköznap?
Mint mindenki másnak. Gyerekek óvodában, iskolában, sportolnak, szakkörökre járnak, játszanak a barátokkal, barátnőkkel. Én dolgozom. Majd ebéd után összeszedem a legkisebbet, délután az iskolásokat. Függően a feladatoktól, vagy hazamegyünk, vagy viszem magammal őket dolgozni. Este a szokásos rutin: evés, leckeellenőrzés, csacsogás az aznapi eseményekről, mese, fogmosás, alvás. Este 10 után van időm magamra. De rendszerint én még akkor dolgozom: javítok, órára készülök, rendet rakok, mosok, levelekre válaszolok, és még sorolhatnám... Hajnali egy-kettő körül megyek aludni, hétkor kelek.
Mit tanácsolsz az anyáknak? Hogyan maradjanak meg önmaguk?
Nem szeretnék a nagy titkok tudója szerepben tetszelegni. Persze nekem is van véleményem a témáról. Ez nem is tanács, inkább szemléletmód. Azért, mert a nőknek egy újabb szerepkörrel bővült az életük, nem azt jelenti, hogy az eddigieket sutba kell dobni. Csak egyszerűen helyet kell szorítani a következőnek. Nem szabad semmit sem feláldozni, hiszen senki sem kéri tőlünk. Főleg nem a gyerekünk. Ami addig is fontos volt, nem szabad abbahagyni, letenni, mint egy feleslegessé vált tárgyat. Ne akarjunk megváltozni, maradjunk önmagunk. Olyanok, amilyennek a párunk is megszeretett. Amilyennek mi is elfogadtuk magunkat.
A múltunkat mindig meg kell őriznünk, hiszen csakis azzal építhetjük a jövendőt.
Kállay Andi, nem más, mint Szélvész mami. Rengeteget tanulhatunk tőle. Írásaiból (mumONboard babaváró magazin) az anyává válás fergeteges kalandjaival ismerkedhetünk meg!
és nem hogy helyet szorítottam volna neki az életemben, de úgy beengedtem, hogy 17 éve még mindig az IGAZI IGAZI, és a harmadik Gyermekemnek Ő az Apukája!
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)