Kötődéselmélet - ezzel az egy dologgal teheted a legtöbbet gyermekedért

„Elolvadt a világ, de a közepén,
Anya ül és ott ülök az ölében én.”
(Zelk Zoltán)

Szülés előtt úgy gondoltam, két dologra fogok koncentrálni a gyerekemmel kapcsolatban: maradjon életben, és biztonságosan kötődjön. Ezzel el is telik az első év, a többit majd meglátjuk. Három hét múlva egy napos délután: éppen aznapi harmincadik kilométeremet teszem meg az 51 négyzetméteres lakásunkban, vállamon Sárival. Neki ugyanis menni kellett, látni kellett (aludni nem kellett), öt perc a szobában, tíz perc az előszobai tükör előtt, majd át a másik szobába és így tovább. Mikor férjem végre hazaért és egy egyszemélyes kabaréprodukcióval átvette Sári szórakoztatását, lerogytam a kanapéra, és megfogalmazódott bennem: vajon én túl fogom élni? Majd emlékeztettem magam: egészség és kötődés, ez a jelszó, a többi nem számít…

Kötődő nevelés – ahogy tetszik

Manapság egyre népszerűbb és egyre több édesanyához jut el a „kötődő nevelés” elnevezésű irányzat, amely a pszichológia kötődés fogalmából kiindulva azt tanítja a szülőknek, hogyan alakíthatják kisbabájukkal a kapcsolatot úgy, hogy az leginkább a baba hasznára váljon. Kapcsolódik hozzá persze egy sor avantgarde elképzelés is, amelyek a hagyományos nevelési gyakorlattal szembemennek, és sok hümmögést válthatnak ki a nagymamákból – és még több lelkiismeret-furdalást olyan édesanyákból, akik egyes részeiket nem képesek, vagy egyszerűen nem akarják megtenni. Ezek – a teljesség igénye nélkül: igény szerinti szoptatás (évekig!), azaz szoptass akár naponta hússzor-ötvenszer is, ha babád jól érzi magát a cicin; minél több hordozás, azaz kendőben vagy mei taiban kösd magadra a gyereked, ha sétálni mész vele, és otthon is, lehetőleg napi sok-sok órán át; és éjszakai együttalvás. Egyik sem ördögtől való, mindnek megvan az oka és a haszna, de mint általában sehol, ezen a téren sem kell végletessé válnunk, és arra gondolnunk, hogy majd nem kötődik hozzánk a gyerekünk, ha a hordozószékében ücsörög, amíg mi krumplit pucolunk, nem pedig a hátunkra kötve alakul boldog emberré ezalatt.

Bowlby kötődéselmélete

Kötődési viselkedések

Kötődni mindenképpen fog hozzánk. És édesapjához is, valamint a többi emberhez, akikkel naponta kapcsolata van. De mi is a kötődés? A modern kötődéselmélet Bowlby nevéhez fűződik, aki észrevette, hogy a II. világháború után az emocionálisan sérült, bűnözés felé hajló gyerekek élettörténetében közös, hogy kiskorukban hosszabb-rövidebb időre megszakadt a kapcsolatuk édesanyjukkal. Bowlby így írta le a kötődés lényegét: „Ahhoz, hogy mentális egészségben nőjön fel valaki, gyerekkorában tapasztalnia kell a meleg, intim és folyamatos kapcsolatot az édesanyjával (vagy az állandó gondozójával), amelyik mindkettejük számára kielégítő és örömteli”.

Elmélete szerint a kötődés az evolúció során kialakult viselkedési rendszer anya és gyermeke között, ”eredeti” célja az anya és a gyerek közti közelség megteremtése, hogy a kicsi ne eshessen ragadozók áldozatául. Vannak úgynevezett kötődési viselkedések, melyek egyaránt hatnak az anyára és a gyerekre – ezek hozzák létre magát a kötődést. Egyrészt úgy szolgálják a csecsemő közelebb kerülését az anyához, hogy ő maga közelít (felkapaszkodás, odamászás), másrészt az anyának jelez a csecsemő, hogy nyitott a kapcsolatra (mosolygás, gügyögés), harmadrészt kellemetlenek a mama számára (sírás), és azáltal teremtik meg a kapcsolatot, hogy az anya igyekszik megszüntetni azokat. Vannak persze egészen egyéni kötődési viselkedések is, amit a baba és édesanyja alakítanak ki. Dalma lányom például, mikor fekve szoptatom, mindig addig helyezkedik, míg egyik lábfejét rá nem teszi a combomra, ő így szeret lenni. És ettől mindig megmelegszik a szívem.

Biztonságos és bizonytalan kötődés

Később Mary Ainsworth csatlakozott a téma kutatásához, és neki köszönhetjük azt a vizsgálatot, ami alapján már egyéves babákról megállapíthatjuk, hogy milyen módon kötődnek az édesanyjukhoz. (Édesanyát írok, de persze az apához vagy másokhoz is kötődik a gyerek, legfontosabb mégis az úgynevezett elsődleges gondozó, aki a legtöbbet van a babával, és ez általában az anya – ami azért mégis sokkal jobban hangzik, mint az, hogy elsődleges gondozó.)
A kötődés mindenképp létrejön, megléte nem attól függ, hogy az anyával kapcsolatban pozitív vagy negatív tapasztalatai vannak a gyereknek. Kérdés a kötődés minősége. Van biztonságos kötődés, ami jó; és van bizonytalan kötődés, ami nehezebbé teheti a babából felnövő gyerek életét.

A biztonságosan kötődő gyerek édesanyja mellett – nomen est omen – biztonságban érzi magát. Ha anyja ott van, el mer távolodni tőle, ha megijed valamitől vagy fáj valamije, akkor édesanyjához fordul, akinél megnyugszik. Ha anyukája nincs jelen, kimegy a szobából, akkor vérmérsékletétől függően egy idő után keresni kezdi, nyugtalan lesz, de édesanyja visszajövetele megnyugtatja.

A bizonytalan kötődésnek több fajtája van, az egyiket úgy hívják: elkerülő. Az ilyen kötődésű babák magabiztosnak tűnnek, édesanyjuktól úgy távolodnak el, mintha ott se volna, nem keresik vele a kapcsolatot, és idegenekkel ugyanolyan barátságosak, mint az anyjukkal. Ha bajba kerülnek, mamájuk kevéssé nyugtatja meg őket – nem futnak oda hozzá, inkább elkerülik.
A bizonytalan kötődés másik fajtája az ambivalens kötődés. Az ilyen babák még biztonságos helyzetben sem nagyon mernek eltávolodni anyjuktól, folyamatosan figyelik, mit csinál, hol van, bizonytalanul viselkednek, nem fedezik fel a környezetüket, kicsit szorongónak tűnnek. Ha mamájuk kimegy, pánikba esnek, de visszajövetele nem nyugtatja meg őket – odafutnak hozzá, aztán inkább eltolják maguktól mégis, ölelik és megütik közben, ambivalensen viselkednek.
Van még egy fajta, a dezorganizált kötődés, ami szerencsére kevés csecsemőre jellemző. Az ilyen babák egyéves korukra már érzelmileg súlyosan sérültek, többnyire bántalmazottak. Az is előfordulhat, hogy édesanyjuk valamilyen mentális probléma (pl. depresszió) miatt időről időre elérhetetlenné válik számukra. Ezek a babák összevissza viselkednek, alig játszanak, földre vetik magukat, hisztérikus rohamaik vannak, látszik, hogy nem érzik jól magukat a bőrükben. Ne ijedjen meg senki, később minden babának és mamának gondjai vannak a hisztikkel, itt egyéves babákról beszélünk, és szélsőséges esetekről.

A bizalom és önbizalom születése

De miért hímeztem képzeletbeli falvédőmre, hogy kötődés, kötődés? Az első életév során a babák kialakítanak egy elképzelést, egy úgynevezett belső munkamodellt arról, hogy mennyire bízhatnak meg édesanyjukban. Ha a mama mindig ott terem, amikor a babának szüksége van rá, osztozik az örömében, segít a bánatában, akkor a baba munkamodellje az lesz, hogy bízhatom anyámban, biztonságban vagyok. Ám ha az anya viselkedése nem találkozik a baba igényeivel, ha nincsenek szinkronban, például mert a mama szorongó, túl féltő, és nem engedi el magától a kisbabáját, akkor a baba munkamodellje a bizonytalanságról szól, amivel megtanul együtt élni.
A kötődés elég régen kutatott téma ahhoz, hogy már hosszú távú vizsgálatok is rendelkezésünkre álljanak, amelyek azt mutatják, hogy a baba egyéves korban mutatott kötődési mintázata előrejelzi azt, milyen lesz valaki kisgyerek és felnőtt korában. A biztonságosan kötődő babák megőrzik a bizalomról szóló belső munkamodelljüket, és nagyobb korukban képesek megbízni önmagukban és másokban, érzelmeiket jól ismerik és kezelik. A bizonytalan kötődésű babák szintén megőrzik a munkamodellt: önbizalmuk sérül, és így vagy úgy csorbul kapcsolódásuk másokhoz. Felnőttkorukban hosszabb önismereti munkára lesz szükségük ahhoz, hogy olyan kapcsolatokat tudjanak kialakítani, amikben kiteljesedhetnek és elégedettek lehetnek.

Természetesen rengeteget kutatták, mit tesznek az anyák azért, hogy létrejöjjön a biztonságérzet. Ainsworth úgy fogalmazta meg, hogy az anya szenzitív válaszkészsége vezet hozzá – azaz az anya érzékenyen reagál a kicsi igényeire, ott van, amikor szükség van rá, de hagyja eltávolodni a gyereket, ha az azt igényli. Később arra is rámutattak, hogy a kölcsönösség még inkább meghatározza a kötődés biztonságát – azaz a megnyugtatáson túl az is fontos, hogy a babák és a mamák mennyire érzik jól magukat együtt. Ebből következően sosem az számít csupán, hogy a mama mit tesz a kisbabájával, hanem az is, hogy mennyire egymásra hangoltak. Így már világos az is, hogy nincs egyetlen jó módszer arra, mit kell tennünk, hiszen minden baba és mama mást igényel. Míg Sárit folyamatosan mozgásban kellett tartani – szerencsére már két éve magát mozgatja, és csak rohanni kell utána –, addig Dalma lányomnak az kellett, hogy az ölemben fekhessen, és szerelmesen nézzen rám. Ha ezt elunta, akkor mutattam néhány újszülött viccet, mondjuk ujjaimat összeillesztettem, majd szétnyitottam az orra előtt, és máris megvolt a boldogság.

Visszatérve a kötődő nevelés módszereihez, azt tapasztaltam, hogy azért érdemes követni őket, mert megkönnyítik a mamák dolgát. Márpedig én mindenre vevő vagyok, ami könnyíti az életem. Sokkal egyszerűbb kendőben hordani egy alvó babát, mint megpróbálni átkelni az úttesten úgy, hogy bukdácsolunk az egy kézzel vagy csípővel tolt babakocsival, vállunkon az üvöltő gyerekkel. Sokkal békésebb együtt aludni a kisbabánkkal, mint éjjelente ötször felkelni hozzá. És minél kevesebb gondot jelent az anyának a gyereknevelés, annál inkább képes lesz boldogan feloldódni a közös tevékenységekben, ami már el is vezet a biztonságos kötődéshez. Így tehát, ha valaki a kínok kínját állja ki a szoptatáskor, vagy idegenkedik az együttalvástól, eszébe se jusson csinálni azokat. Azt tegyük, ami illik hozzánk, és felejtsük el a lelkiismeret-furdalást. Vesszőparipánk a rugalmasság legyen és ne a módszerek mindenáron való követése. Rugalmasan viszonyuljunk babánkhoz – és magunkhoz is –, mert a közös boldogságunkkal tesszük a legtöbbet érte.

Kapcsolódó cikkeink:

• Kötődő nevelés
• A suttogó mindent megold
• Apák és gyermekeik
• A heti egynél többször anyjuk nélkül alvó babák bizonytalanabbul kötődnek

Forrás: Mindennapi Pszichológia
Kép: satyatiwari / pixabay