A szobatisztaságra tanítás öt nagy kérdése

Bili vagy WC?

A szobatisztaságra szoktatás egyik első lépéseként el kell döntenünk, hogy bilizni szeretne-e gyermekünk, vagy rögtön a vécét akarja használni. Érdemes hagyni, hogy a csöppségünk válasszon. Játszassuk el egy baba segítségével, hogy melyiket szeretné választani. Előfordul, hogy a gyerek túl nagynak, félelmetesnek tartja első körben a csészét, megijed, hogy beleesik. Előfordulhat az is, hogy mivel nem ér le a lába, nem tud kellően nyomni a nagydolga végzése során. Ugyanakkor ma már minden gyermekboltban lehet kapni vécészűkítőt és fellépő zsámolyt ezen problémák kivédésére. Azt se felejtsük el, hogy a biliről is át kell, hogy szokjon a vécére, ha rögtön ott kezdi, ezt az utat megspórolhatjuk. Arról már nem is beszélve, hogy a gyerek midig a szülőt utánozza, és ezért sokan természetesnek veszik a vécécsésze használatát.

Menetrend kontra spontaneitás

Gyermekünk személyiségének függvényében döntsük el, hogy egy kialakított, napi menetrendet követünk, vagy csak alkalomszerűen visszük gyermekünket a bilihez. Ha gyermekünk nyugodt természetű, eddig is rendszeres időközönként jött a széklete, érdemes egy napi menetrendet kialakítani. Ha még nem rendszeres a széklete, vagy természete szeszélyes, akaratos, akkor ez a ráerőltetett rendszeresség csak frusztrálni fogja, ilyenkor jobb, ha spontán, alkalomszerűen ül a bilire.

Reggel vagy este?

A biliztetés kezdetén elég naponta egy-két alkalommal leültetni picinket. A közvélekedés szerint reggel érdemes a nagydolgot megejteni, de ha gyermekünkre inkább lefekvés előtt jön az inger, akkor ne erőltessük a délelőtti időpontot. Biliztetés közben legyünk türelmesek, ha sokáig tart, olvassunk mesét neki, vagy adjunk oda egy olyan játékot, amivel csak akkor játszat. Ha fel akar kelni dolgavégezetlen, ne erőltessük, hadd menjen. Ha még nem rendszeres biliző, felesleges a reggel-estéhez ragaszkodni, inkább egy-egy sikeres, alkalmi akció után kérjük meg, hogy jelezze, mikor jön az inger legközelebb.

Gyorsan vagy lassan?

A legtöbb gyerek a szüleitől lesi el, a vécézés praktikáit. Még a pelenkás korszakában felkelti kíváncsiságát ez a fürdőszobai tevékenység, gyakran a szülők, nagytestvérek után megy, nézi, lesi a praktikákat. Ha látja, hogy mi is ráérősen, olvasgatva végezzünk dolgokat, ne várjuk el tőle, hogy ő pillanatok alatt túl legyen rajta, valószínűleg ő sem fogja a elsietni a dolgot. Ugyanakkor ne kényszerítsük rá szokásainkat, ha picink nem szeret sokáig a vécén ülni, hagyjuk, hadd menjen. Ne erőltessük rá a mi rendszerünket se, ha még nem alakult ki nála egy szokásmintázat, ne sürgessük vele, ne próbáljuk ráerőltetni a miénket.

Dicséret vagy jutalom?

Talán mondani sem kell, hogy nem szabad gyermekünket büntetni azért, mert nem hajlandó bilizni, vagy mellé megy, bepisil. A pozitív megerősítés annál fontosabb. A családok többségénél, ha a kicsi a bilire ül, a dicséret, ölelés, egy-két elismerő szó sosem marad el. Érdemes a szélesebb családra is kiterjeszteni ezt a szokást, nehogy egy elmaradt nagyszülői dicséret miatt elbizonytalanodjon. Vannak olyan szülők, akik jutalmazzák is gyermeküket, sütivel, apróságokkal. Ez sem rossz ötlet, de vigyáznunk kell azzal, hogy ne essünk túlzásba. A bíztatás fontos, de a túl nagy jutalom lehet stressz forrás is, ha a gyerekek túl nagy elvárást feltételez cserébe. Mások úgy vélik, az ilyen kézzelfogható jutalmak rossz üzenetet hordozhatnak, anyagias oldalról mutatják be a világot, vagy jó alkalom arra, hogy a gyermek ezzel zsarolja őket, pl. addig nem ül a bilire, míg nem kap valamit. Bármelyiket is válasszuk, jobb megtartani az arany középutat.

Kép: Halfpoint / shutterstock