Okosbaba-program (Doman-módszer): így lehet kihozni a maximumot a csecsemőkből

Kercsó Dorottya | 2019-10-07 11:04

A hazánkban leginkább okosbaba-programként elhíresült módszer hívei szerint már a kis csecsemő is hatalmas mennyiségű tudás birtokába kerülhet, ha lehetővé tesszük neki, hogy tanuljon.

A Doman-módszer eredete

Stroke-os felnőttektől egészséges csecsemőkig

1955-ben egy fiatal terapeuta, Glenn Doman észrevetette, hogy nem igazán tudnak eredményt elérni a stroke-on átesett betegek fejlődése terén. Úgy gondolta, a baj oka az, lehet, hogy csupán a tüneteket kezelik, és nem az okot – az agy sérülését – próbálják meg orvosolni. Kidolgozott egy saját módszert, amellyel a betegek agyát stimulálni kezdte, és úgy tapasztalta, hogy az épen maradt területek sikeresen vették át a sérült agyi részek feladatát. Így kezdődött a Doman-módszer története.

Doman hamarosan értelmi sérült csecsemőkön kezdte alkalmazni a technikát, akik rövid idő alatt bámulatos fejlődésen mentek keresztül. Ez adott végül lökést a program világszintű elterjedéséhez. Egészséges gyerekek szülei is egyre többet kezdtek ugyanis azon gondolkodni, hogy az ő babájukban milyen, ki nem aknázott lehetőségek rejlenek.

Így működik a Doman-módszer

Tanulás 3 hónapos kortól kártyákkal

Doman szerint a csecsemők és a kisgyermekek agya olyan, mint a szivacs. Bármit képesek magukba szívni, és csak azért korlátozott a tudásuk bizonyos témákban, mert nem tesszük számukra lehetővé a részletekbe menő tanulást. Ha például a kisgyermek „Mi az?” kérdésére nem mindig azt feleljük, hogy „Kutya”, hanem pontosan elmondjuk, hogy „Német juhász/puli stb. fajtájú kutya”, a gyermek számára ez lesz a természetes, és nagyon fiatal korban képes lesz számtalan kutyafajtát megkülönböztetni egymástól.

A programot 3 hónaposan ajánlott kezdeni, és az iskolakezdésig folytatni.

A tanítás kártyák segítségével történik. Ezeket a kártyákat a szülő gyártja le otthon egy meghatározott rendszer szerint. Naponta tíz percet foglalkozik a gyermekkel úgy, hogy gyorsan pörgeti le a szeme előtt a képeket, és mindegyikről elmondja, mit ábrázol. A tempó fontos: a baba ilyenkor a jobb agyféltekét használja, gyakorlatilag lefényképezi a látottakat. Egészen más technikával tanul, mint egy nagyobb gyermek vagy egy felnőtt. Fontos, hogy játéknak fogja fel az egészet, és a módszer egyik legfontosabb eleme, hogy még azelőtt hagyjuk abba minden alkalommal a gyakorlást, hogy a gyerek ráunna.

A tanítás három területet ölel magába:

Matematika: Először piros pontokkal teleragasztott kártyákat mutatnak a babának, minden alkalommal elmondva, hány pont látható a lapon. Általában kétjegyű számokig dolgoznak. Ezután még mindig pontok segítségével vezetik be őket az alapműveletekbe, majd csak ha már ez jól megy, ismerkednek meg a számjegyekkel. Ezáltal a gyerek számára a szám valóban mennyiséget fog jelenteni, nem valamilyen elvont számjegyet.
Olvasás: Betűket és leírt szavakat ábrázoló kártyákat pörgetnek le a baba szeme előtt.
Intelligencia: Számtalan műveltségi területről – élővilág, technika, történelmi alakok – készült képeket mutatnak a gyermeknek, minden alkalommal megnevezve, hogy éppen kit vagy mit néznek. Ehhez tartozik az idegen nyelv oktatása is, amikor a szülő angolul, németül stb. nevezi meg a képen látható dolgot.

A módszer hívei szerint az így stimulált gyerekek amellett, hogy egészen fiatal korukban hatalmas tudásanyag birtokába kerülnek, a tanulásnak egy nagyon hatékony módját sajátítják el, így az iskolában is jóval eredményesebbek lesznek a társaiknál.

Ellenérvek a Doman-módszerrel szemben

Az Okosbaba-program ellenzői számos érvet tudnak felhozni arra, miért nem tartják mindezt követendőnek. Vannak, akik a tudományos alapot hiányolják: szerintük még senki sem tudta bizonyítani, hogy a módszer hatásos, az alapjai mára túlhaladottak, és legfeljebb anekdotákat hallhatunk a sikeréről („A sógornőm szerint a barátnőjének nagyon bejött.”)

Sokan elismerik, hogy a program alkalmazásával jó eredményeket lehet elérni, csak éppen értelmét nem látják. E nézet szerint meg lehet tanítani egy egyévest olvasni, csak éppen teljesen felesleges, ha első osztály végére mindenki más is ugyanígy képes lesz erre. Sok kisgyerek mutat látványos érdeklődést például az autómárkák vagy a rovarfajták iránt, az ő kíváncsiságukat előre megírt fejlesztési program nélkül is ki lehet elégíteni.

A legtöbben azonban az időigényességet róják fel. Témánként ötszáz kártyát legyártani, laminálni valóban macerás, és – mint arra az ellenzők rámutatnak – nehéz elképzelni, hogy a szülő ezt az időt ne a gyermekétől vegye el. A legtöbben emiatt nem is követik szó szerint a módszer útmutatását, s így nem is tudják az ígért eredményeket felmutatni.

Az alábbi angol nyelvű videón egy 14 hónapos kisfiú tanítása látható: