SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-04-18
A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket


Marika nénivel beszélgettünk a témáról.
 

Tisztességes munkája van, nem ver, nem iszik, akkor mit számít, hogy az ágyban sosem okoz nekem örömet? 

"A férjem 20 éve meghalt, Isten nyugosztalja" - kezdi mesélni a történetét a 93 éves Marika néni. Nehéz, meglehetősen nehéz élete volt, de szerinte kinek nem? 

"Az ismerkedés akkoriban nem úgy ment, mint most, hogy két alkalom után már mellette fekszem az ágyban. Én rendes, tisztességes családban nőttem fel, és akkoriban a házasságon kívüli nemi élet meglehetősen ritka volt. Egyrészt féltünk a falu szájától, hogy megvetnek minket, másrészt nem is nagyon volt rá alkalom, hogy így találkozzunk bárkivel is, hiszen mindenkinek megvolt a maga dolga. 

Nem voltak gépek, amik helyettünk mostak, mosogattak, és bizony sokat jártunk a földekre is dolgozni. Rengeteg időt töltöttem a konyhában, és mint körülöttem minden nőnek, az volt a dolgom, hogy a dolgozó férjemet minden tekintetben kielégítsem. Esténként meleg étellel vártam. De az is elvárt volt a nőktől, hogy az urukat ne terheljék semmivel, ne panaszkodjanak nekik arról, hogy milyen nehéz napjuk volt, vagy hogy mi volt a gyerekkel. A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. 

Úgyhogy én napközben szépen kitakarítottam, mostam, megfőztem és rendet raktam, mellette pedig nevelgettem a gyerekeket. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam, de ilyenekről nemhogy másoknak, egymás között sem igen beszéltünk. Senkivel nem beszéltem arról, hogy milyen a szex, másnak is ilyen-e, ki hogy csinálja, élvezi-e stb. 

Álmodozni persze álmodoztam róla, hogy milyen jó lenne, ha... ha egyszer én is fontos lennék, ha engem is simogatna, vagy jobban csókolgatna. De ilyenkor mindig elhessegettem a gondolatot és kezdtem bűntudatot érezni azért, amiért ilyenekre gondolok. Hiszen megvan mindenünk, van két szép gyermekünk, egészségesek vagyunk, az uramnak tisztességes munkája van és nem ver, sem engemet, sem a gyerekeinket, a pénzt pedig nem issza el. Ennyi pedig már éppen elég is volt. 
 

Nem könnyebb lett az egész, csak más

Régen a felvilágosítás úgy történt, hogy a gyerekek látták a faluban az állatokat közösülni egymással. Ma meg amiket hallok... hogy mindenki az internetet bújja és felnőtt tartalmakat néz. Meg hogy milyen nyitott mindenki, hogy ma már mindent szabad, és semmi sem tabu... Igen, valahol talán azt gondolhatnánk, hogy ma sokkal könnyebb meg sokkal jobb. Régen más volt, régen mindenki csak így, egyszerűen élt. De annak is volt hátránya, és ennek is van.

Amit én látok, hogy pont emiatt a szabadság miatt ma nem becsülik meg annyira egymást az emberek, ha nem tetszik valami, akkor egyből tovább állnak. Ráadásul hiába van annyi gép, ami mindent megcsinál helyettünk, ma a nők nemcsak gyereket nevelnek és háztartást vezetnek, hanem mellette dolgoznak is, és karrierre vágynak. Fáradtak, túl vannak hajszolva, nincs egy csepp idejük sem magukra. Szóval, akkor sem volt könnyű és most sem az. Szerintem nem könnyebb lett az élet, csak más."

Indexkép: Sabine van Erp képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja