SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elsős gyerek tartja rettegésben az egész osztályt - a szülők a rendőrség segítségét kérték

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-13
Az ügy a rendőrségre is eljutott, a szülők pedig már az iskolaváltáson gondolkoznak. Hogy mi állhat a gyerekkori agresszió hátterében, arról pszichológussal beszélgettünk.
Elsős gyerek tartja rettegésben az egész osztályt - a szülők a rendőrség segítségét kérték

/Kiemelt képünk illusztráció/

A gyerekek nem szeretnének iskolába menni, a szülők az iskolaváltást fontolgatják

Többször is volt már példa arra az elmúlt időszakban, hogy egy első osztályos diák testileg és lelkileg is bántalmazta a tanulótársait. A gyerekek ezért nem szeretnének iskolába menni. A szülők iskolaváltáson gondolkoznak. 

Az ügy a rendőrséghez is eljutott, de a szükséges lépéseket a Székesfehérvári Tankerület is megtette már. Az esetről a feol.hu írt. 

A Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Török Szabolcs a lapnak azt mondta: 

"A Székesfehérvári Tankerületi Központot minden fenntartott intézménye tájékoztatja a rendkívüli eseményekről, problémákról. A helyzet megismerése után azonnal egy plusz álláshelyet biztosítottunk egy pedagógiai asszisztens felvételéhez, ezzel támogatva az intézmény pedagógiai munkáját. Bízunk abban, hogy ez segít megoldani a kialakult helyzetet."

Egy édesapa pedig bejelentést tett a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Könnyű testi sértés miatt indult büntetőeljárás.

Mint írják, a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei meglátogatták az első osztályt, és hasznos viselkedési tanácsokkal látták el őket, valamint részt vettek a szülőknek tartott iskolai értekezleten is, ahol prevenciós tanácsokat adtak. 

Ezek egyelőre nem vezettek sikerre, ezért több szülő az iskolaváltást fontolgatja.
 

Miért agresszív a gyerek? Mit tehetünk ellene? - A pszichológus véleménye

Gyarmati Rita tanácsadó szakpszichológus szerint nem mindegy, hogy az agresszió milyen életkorban jelenik meg. Ha kicsi gyerekről van szó, aki elkezd ütögetni valakit, vagy csapkod, agresszívan viselkedik, akkor egyszerűen csak mondjuk azt neki, hogy: - Ezt nem! 

Később pedig, amikor már lehiggadt, akkor magyarázzuk el neki, hogy miért nem helyes az, amit tett. Azt is érdemes elmondani neki, hogy ilyen esetben mit tud csinálni helyette, amikor nagyon dühös. Még egy nagy kiáltás is jobb, de még jobb, ha szavakkal ki tudja fejezni az érzelmeit - ezzel pedig az érzelmi intelligenciáját fejlesztjük. De jó megoldás lehet, ha egy párnát megszorít, vagy ha zsírkrétával erősen rajzol és így adja ki a dühét. 

"Ha kicsi korától kezdve arra szocializáljuk, hogy ezzel nem lehet elérni semmit, és következetesen neveljük, nem ütünk vissza, akkor 6-7 éves korára eljut arra a szintre, hogy tudja, hogy ez nem egy konfliktuskezelési módszer és eltűnik nála ez a viselkedés" - mondja a szakember. 

Idősebb korosztálynál pedig azt javasolja, hogy próbáljunk meg rájönni, mi állhat a verekedés hátterében, mi miatt lehet stresszes, ilyenkor ugyanis a feszültség levezetéséről van szó. Ha úgy érezzük, hogy nem tudunk megbirkózni a problémával, akkor kérjünk segítséget nevelési tanácsadótól vagy pszichológustól. 

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Az ILD-betegség elleni küzdelem fontos eleme a személyre szabott terápia mellett a megfelelő életmód kialakítása, különös tekintettel a fizikai aktivitásra. E betegek számára az aktivitás elsősorban a szabadban való mozgást jelenti, amire a tavasz ideális évszak.
A szerkesztő ajánlja