Kényes kérdés, de beszélni kell róla, mert gyakran megtörténik. Adott egy nagyon kedves, régi barátnőd, vagy egy szimpatikus kollegád, mindig is kedvelted őt, együtt jártatok kávézni, bulizni, megosztottátok egymással élményeiteket, gondjaitokat. Beléd vág, hogy valami nem stimmel, ha együtt lógtok, már nem érzitek olyan jól magatokat. Aztán egyszer csak rádöbbensz: arról van szó, hogy ki nem állhatod a gyerekét. Kimondva, kimondatlanul, de előbb-utóbb meglehetősen nagy feszültséget teremt az ilyen probléma egy baráti kapcsolatban, egy idő után egyenesen éket ver közétek, még akkor is, ha csak egy felszínes, munkahelyi ismeretségről van szó. Sokan nem mondják ki, de valójában nem mindig könnyű szeretni mások gyerekeit, sőt vannak olyan gyerekek, akiket egyenesen képtelenség szeretni. Talán azért is, mert, bár nem vallaná be senki, de az a nagy igazság, hogy mindez szoros kapcsolatban áll neveltetésével. A gyerek viselkedésében leginkább szülei nevelési módszerei köszönnek vissza. Ki szeretné bevallani magának, hogy a nagy becsben tartott barátnője valójában képtelen megbirkózni a gyerekneveléssel?
Akárhogy is van, egy baráti kapcsolat nagyon szoros tud lenni, senki sem szívesen szabadul meg csak úgy ismerőseitől, még akkor sem, ha problémák merülnek fel. A barátság fenntartása érdekében azért nem árt elgondolkodni azon, hogy mikor találkozzatok, hogy tartsátok a kapcsolatot. Itt van néhány gondolat fogódzónak, ami segíthet eldönteni, mi legyen:
1. Legyél akkor vele, mikor a gyermeke nincs ott
Talán a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb megoldás, ha nem látogatod meg a barátnőd, mikor otthon van a gyerek is. Még egyszerűbb ez egy kolléga esetében, nyilván a munkahelyére úgysem hozza be csemetéjét. Egyéb iránt rendezzetek csaj napot, kizárólag felnőtt programokkal, menjetek moziba, ebédelni, vagy találkozzatok az edzőteremben. Sokkal egyszerűbb megtartani a barátságotokat, ha nem kell folyton az idegesítő gyerekével is szembesülnöd.
2. Próbáld elkerülni, hogy gyerekeiteknek együtt kelljen játszaniuk
Ez már nagyobb kihívást jelenthet, különösen akkor, ha hasonló korú gyerekeitek vannak. Pláne, ha a csemetéitek révén ismeritek egymást, mondjuk a közeli játszótérről, vagy az oviból. Sajnos nagyon is valószínű, hogy ha nem bírod barátnőd gyermekét, a te gyerekeid sem fogják őt szívlelni nagyon, sokat fognak panaszkodni miatta, nem akarnak játszani vele. Nem csak magadra, de gyerekeidre is gondolnod kell ilyenkor, ráadásul úgy, hogy közben a barátság is megmaradjon. Ez nagyon nehéz. Mindent összevetve, talán az a legjobb, hogy amikor barátnőd felveti a közös játszóterezés ötletét, hárítsd el finoman egy felnőtt program lehetőségének bedobásával. Természetesen van úgy, hogy gyerekeitek kedvelik egymást, akkor talán úgy jössz ki a legjobban a dologból, ha akkor játszanak együtt, mikor te nem vagy ott, pl. ha a barátnőd vigyázz rájuk, vagy az oviban.
3. Beszélj barátnődnek a bevált gyereknevelési módszereidről
Nem egyszerű szülőnek lenni, ezt mindenki tudja. Mivel fentebb írtam, hogy a gyerek rémes viselkedése néha a szülői nevelésből, vagy épp annak hiányából adóthat, talán segít, ha erről ejtesz pár szót barátnőddel. Adj tanácsokat, mik váltak be neked, és mik azok, amik talán neki is segíthetnek. Ne legyenek illúzióid, barátnőd valószínűleg nagyon is tisztában van azzal, hogy a gyereke elég kibírhatatlan, így nagy valószínűséggel nem fogja bánni, sőt, talán ő maga hozza fel a témát egy elkeseredett pillanatában.
4. A nagy dilemma: el kell távolodnod tőle?
Ha úgy érzed, bármit is teszel vagy mondasz, barátnőd továbbra sem neveli gyerekeit legalább egy minimális udvariasságra, tiszteletre és illedelmességre, talán itt az ideje, hogy elgondolkodj azon: megéri ez az egész hajcihő neked? Ha már túl nagy a feszültség, nincs egy nyugodt pillanat sem a gyerek miatt, ne legyen lelkiismeret furdalásod a miatt, hogy felmerül benned, talán egy kicsit el kellene távolodnod tőle. Talán ez a kapituláció és visszavonulás barátnődet gondolkodásra készteti majd, ösztönözheti, hogy ő maga is megoldásokat kezdjen keresni közössé vált gondotokra.
5. Mindig légy őszinte
Egyáltalán nem könnyű, tudom. Vesd be minden kommunikációs fortélyodat. Ha a dolgok már elharapóztak, és nem használ a sok utalgatás, próbáld meg finoman, óvatosan elmondani neki a véleményedet, az érzéseidet, de arra azért vigyázz, ne menjen át az egész vagdalkozásba, gyermeke sértegetésébe. Valahogy így indítanék: „Én igazán kedvellek téged, és szeretek veled lenni, de amióta megszületett a gyereked, elég nehezen telnek az órák a társaságotokban. Kicsid nem igazán tudja hol a határ, és tudom, hogy nagyon nehéz ezzel mit kezdeni, és azt is látom, hogy sokat dolgozol rajta, de sajnos nagyon nehéz nekem veletek együtt lenni”. Talán ha szeretetteljesen beszélsz hozzá, kifejezed együttérzésedet, de elmondod őszintén, mi bánt, az neki is épp olyan nagy segítség, mint neked, így barátságotok talán túléli ezt a nehéz időszakot.
Kép forrása: pixabay.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)