A technológia sosem fogja helyettesíteni a szeretetet
A minket körülvevő gépek egyre egyszerűbbé teszik az életünket. Elvégzik helyettünk a mindennapi feladatokat, mosnak, mosogatnak, felszívják a port, megmutatják az utat, és még hosszasan sorolhatnánk. Egy dolgot azonban sosem fognak tudni helyettesíteni: az emberi érzéseket, a szeretetet.
Sokszor úgy érezzük, a gépek nélkül már nem is tudnánk létezni - azon dolgozunk, kommunikálunk, gépekkel takarítunk, hűtjük az ételt, melegítjük az ételt, közlekedünk velük. Ha valamilyen oknál fogva el lennénk vágva a modern technológiánál, ha pár napos áramszünet lenne az egész világon, minden lebénulna és óriási káosz venné kezdetét.
De egy kisbabát még egyáltalán nem érdekel a virtuális világ, a mese a telefonon. A filmen látható bepánikolt apuka bárhogy is próbálkozik, be kell látnia, hogy a telefon segítségével sehogy sem tudja lenyugtatni kisbabáját. Szerencsére! Ha sikerülne neki, akkor már ki is jelenthetnénk, hogy idővel semmi szükségünk nem lesz egymásra, mindent meg tudunk majd oldani néhány billentyű és gomb lenyomásával. De nem mondunk ilyet, mert a másik ember közelségét és szeretetét soha, egyetlen szerkezet sem fogja tudni pótolni.
Elgondolkodtató 2 perces kisfilm.
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!