Gondtalan utazás szelíd módszerrel
Nyáron, amikor hosszas tervezgetés után végre felkerekedik a család, s az apróságok is egy emberként vesznek részt az előkészületekben, csak egy dolog árnyékolhatja be a jó kedvet: az út során jelentkező rosszullét.
Vizsgálatok szerint a lakosság 30 százalékát érinti ez a jellegű megbetegedés, ugyanakkor tartva a mellékhatásoktól - nappali aluszékonyság, éberség csökkenése - 52 százalékuk nem kezeli magát. Különösen igaz ez a járművezetők esetében.
A francia, lyoni homeopátiás gyógyszergyártó cég, a BOIRON Laboratórium nálunk is forgalmazza a COCCULINE-t, az utazás alatt bekövetkező rosszullét kezelésének homeopátiás gyógyszerét, mely kitűnő alternetívát kínál, hiszen hatékonysága nem jár együtt semmilyen ismert mellékhatással.
Ezért mindenki szedheti: kicsi gyerekek, járművezetők, gépkezelők, magasban dolgozók.
"A francia homeopátia" című folyóiratban tanulmány jelent meg a Cocculine-nel végzett vizsgálatról, amely a gyógyszer hatékonyságát és hatását hasonlította össze egy placebo, illetve egy referenciatermék hatásával olyan személyek körében, akik az utazások alatt rendszerint rosszulléttel küszködtek. A vizsgálati eredményekből kiderült, hogy a Cocculine-t szedő személyeknél a hányinger, a hidegveríték és a szédülés megszűnt, ezzel együtt nem tapasztaltak aluszékonyságot és látászavart, míg a referenciatermék szedésekor ezek a mellékhatások fokozottabb mértékben fordultak elő.
A Cocculine adagolásakor megkülönböztetjük, hogy megelőzésként vagy akut helyzetben akarjuk szedni. Megelőzés céljából az utazás előtti napon és az utazás napján 2-3 alkalommal 1 tablettát kell a nyelv alatt elszopogatni, míg akut esetekben, a tünetek jelentkezésekor óránként 2 tablettát kell bevenni. A tünetek enyhülésekor az alkalmazás gyakorisága csökkenthető.
Figyelmeztetés: cukorbetegség esetén figyelembe kell venni, hogy a Cocculine tablettánként kb. 113 mg szacharózt tartalmaz.
A Cocculine kizárólag a gyógyszertárakban kapható. Csomagolás: 30 db tabletta. Ára: 622 Ft.
BOIRON
Magyarországi Kereskedelmi Képviselete
1114 Budapest, Orlay u. 3. fsz. 2.
Tel./fax: 209-0793
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!