19 éve végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. 10 évet dolgoztam orvosként, voltam felnőtt és gyerek háziorvosi körzetben, iskolaorvos, és elfekvő intézetben is szereztem tapasztalatot. Háziorvosi szakvizsgával rendelkezem.
8 éve orvos-természetgyógyászként dolgozom, a megelőzésre helyeztem át a főbb súlypontot. A táplálkozás és a betegségek kapcsolatával sok tapasztalatot szereztem körzetben is és a magánpraxisomban is.
A másik érdeklődési köröm az oltások következménye, illetve a mellékhatások megelőzése.
Két éve Schüssler terápeuta oklevelet szereztem meg.
2010-ben lettem SZI kommunikációs tréner.
16 éve tanulom a homeopátiát, 5 évet foglalkoztam asztrológiával, 5 évet foglalkoztam NLP-vel, gyógynövény terapeuta, fülakkupunktőr és talpmasszázs végzettségem van.
Azóta kialakult a saját megelőzési és betegségi visszafordítási stratégiám, amit szívesen átadok annak, akit érdekel.
Akinek kérdése van, annak örömmel elmondom, hogy én hogyan oldanám meg azt a helyzetet. Nem gondolom, hogy csak ez az egy helyes megoldás van, nekem ebben van már több mint 2.000 sikertörténetem.
Dr. Harsányi Edit
|
Dr. Harsányi EditHáziorvos szakorvos, talpmasszőr, addiktológus fülakkupunktőr, fitoterápeuta, Schüssler terapeutaElérhetőségem: Honlap: http://www.drhem.eoldal.hu/ |
Bemutatkozás
Dr. Harsányi Edit cikkei
A kérdéseket - szintén adatok nélkül - a válaszokkal együtt megjelentetjük a rovatban, illetve, ha a kérdező megadott e-mail címet, küldünk egy példányt a válaszból.