|
Dr. Lázár ErikaSzülész-nőgyógyász szakorvos, okleveles villamosmérnökElérhetőségeim: Telefon: 06-30/971-01-50 E-mail: lazar.erika@gynevac.hu Honlap: http://www.gynevac.hu |
Kérdezz-felelek
40 éves vagyok, párommal babát szeretnénk, 2 éve próbálkozunk, tavaly derült ki a petevezetékek elzáródása, minden más rendben van mindkettőnknél, nekem 19 ?ves iker fiaim vannak (spontán), amh tavaly 4,32 volt, az orvosom tartva a túlstimulációtól a legkisebb dózisban írta elő a kezelést, így lett 12 leszívott petesejtből 6 szép embriónk, ebből 4 jutott el az 5.napig, fogyasztották őket és 3 hónap elteltével kaptam vissza 2-őt, majd 5 hónap múlva 1-et. és ősszel megyünk az utolsóért, majd sikertelenség esetén újabb stimuláció ledz. Nem szeretnénk nagyon "rástresszelni" a dologra és mindenféle, esetleg felesleges és drága vizsgálatot elvégeztetni magán úton (a kezelőorvosom eddig nem javasolt egyéb kivizsgálást), ha sikerül, sikerül, ha nem, nem alapon próbálunk hozzáállni, viszont ami elősegítheti a beágyazódást, azt szeretnénk megtenni. Ezért szeretném kikérni a véleményét a gynatren-ről, azt olvastam róla, hogy ártani nem árt, viszont terhesség előtt hasznos lehet, de akár csak úgy is. Tavaly ősszel candidát mutatott az std panel nekem, kezelve lett, diétáztam, a következő beültetésnél már kóros baktérium nem tenyésztett ki, viszont jó fél éve kezdődött nálam émelygés, hirtelen fell?pő erős éhségérzet, enyhe ételundorral, rossz közérzettel és most hajhullás is csatlakozott. Először a hormonokra gondolván nem foglalkoztam vele, majd meg is szűnt egy időre, de mostanra kiújultak a tünetek és hajhullás is kezdődött. H.pylorira gyanakszunk, ez ügyben kezdtem el olvasgatni és találtam rá a gynatren-re. Ön szerint érdemes beadatni ilyen esetben és ha igen tud-e benne segíteni?
Válaszát nagyon köszönöm!
Üdvözlettel:
Kedves Doktornő!
Másfél éve krónikus gombás hüvelyfertőzéssel küzdök. Olykor bakteriális fertőzés és hólyaghurut is fennáll. Sajnos a bélrendszerem sincs rendben. Jelenleg gombaellenes gyógyszert szedek, bélregenerálást csinálok (diétázok, tisztítókúrák, probiotikumok). A kezelőorvosom ajánlotta a Gynevac injekció németországi testvérét. Érdeklődőm, hogy az én esetemben is érdemes alkalmazni? Mi a tanácsa a doktornőnek? Ebben az esetben is érdemes a férjemnek is beadatni az injekciót?
Kedves Paciens
Tisztelt Hölgyem! Eredményt csak akkor ér el, ha az előző válasz szerint végzi el a műveletet. Akkor lehet hasznos.
Üdvözlettel : Dr. Lázár E
Üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
Másfél éve krónikus gombás hüvelyfertőzéssel küzdök. Olykor bakteriális fertőzés és hólyaghurut is fennáll. Sajnos a bélrendszerem sincs rendben. Jelenleg gombaellenes gyógyszert szedek, bélregenerálást csinálok (diétázok, tisztítókúrák, probiotikumok). A kezelőorvosom ajánlotta a Gynevac injekció németországi testvérét. Érdeklődőm, hogy az én esetemben is érdemes alkalmazni? Mi a tanácsa a doktornőnek? Ebben az esetben is érdemes a férjemnek is beadatni az injekciót?
válaszát előre is köszönöm.
Udvözlettel
Érdeklődni szeretnék, hogy Hashimoto autoimmun betegség esetén is ajánlja-e a Gynatren kúrát? 3 éve szeretnék babát, először egy spontán terhesség végződött 10 hetesen missed ab-val, majd sikertelen lombik, újra spontán terhesség (kémiai), újabb sikertelen lombik. Pajzsmirigy alulműködés, enyhe IR, Leiden és MTHFR heterozigóta mutáció ami tudott. A Hashimoto miatt LDN-t is szedek már évek óta. Válaszát előre is köszönöm!
Várom a telefonos jelentkezését!
Érdeklődni szeretnék, hogy Hashimoto autoimmun betegség esetén is ajánlja-e a Gynatren kúrát? 3 éve szeretnék babát, először egy spontán terhesség végződött 10 hetesen missed ab-val, majd sikertelen lombik, újra spontán terhesség (kémiai), újabb sikertelen lombik. Pajzsmirigy alulműködés, enyhe IR, Leiden és MTHFR heterozigóta mutáció ami tudott. A Hashimoto miatt LDN-t is szedek már évek óta. Válaszát előre is köszönöm!
Jelenleg Gynatren nincs!
A spontán terhességek sikertelensége nem a lombig próbálkozás hiányát mutatja, hanem más hiányt. Ezt a hiányt más úton kell sikeressé tenni. Társával együtt jöjjön el hozzám személyesen. Hívjon telefonon: +3630-9710-150. Dr Lázár Erika
Előző hónapban írtam multicisztás ováriummal kapcsolatban. Az azután következő havi ciklusom jellegében másként jött meg, és amióta elmúlt a vérzésem, nagyjából múlt hét hétvége óta (április első hete) gyakran belefájdul a melleimbe rendszertelen időközönként és helyeken, valamint az alhasamban napi többször, egyre hosszabb ideig "megjön" érzésem van. Nem görcs, vagy erős fájdalom, inkább húzó, feszülő érzés, néha enyhébb fájdalommal kísérve.
A mai napon, (04.08.) délután halvány pozitív terhességi tesztet kaptam. Érdekelne, hogy ezt okozhatja-e petefészek ciszta? (amióta múlt hónapban megvizsgálta a nőgyógyász, azóta többször kellemetlenül, diszkomfortosan éreztem a petefészkeimet. Esetleg akkor megbolygathatta, és kifakadhatott ciszta okozhat ilyen tesztet?)
Amennyiben az előző vérzésem nem igazi, hanem esetleg beágyazódási vérzés volt, mikor érdemes vizsgálatra felkeresni a nőgyógyászt?
Előre is köszönöm a segítséget!
Kedves Doktornő!
Interneten találtam Önről egy riportot, melyben egy különleges kezelési módot ismertetet. Bevallom, nagyon felkeltette az érdeklődésemet. 30 éves vagyok és 3 éve küzdök meddőséggel. (PCOS, pajzsmirigy alulműködés stb.) Már nagyon szeretnénk kisbabát.
Érdeklődnék, hogy praktizál- e még Doktornő?
A COVID mennyire befolyásolja a vakcina elérését jelen helyzetben?
Milyen költséggel számolhatok/számolhatunk egy ilyen kezelés esetében?
Köszönöm szépen a segítségét!
Kedves hölgyem! Még praktizálok. Jöjjenek el a rendelésemre előzetes megbeszélés után,
üdvözlettel Doktornő
Tegnap voltam az első olyan nőgyógyászati vizsgálatomon, ami meddőségi kivizsgálásra irányul. Menstruációm rendszeresen 25-26. napra jön meg, 4-5 napig tart. FoTgamzásgátló szedését kb 1 éve hagytam abba. Testsúlyom normális, 29 éves vagyok.
A tegnapi uh-n multicisztás ovárriumot látott az orvosom. Most megyek majd hormonvizsgálatra. Ez mennyiben kóros a ciklus 9. napján? Ott sajnos zavaromban nem kérdeztem rá, ilyen kifejezéssel még nem találkoztam.
Köszönöm a választ előre is!
Lombikos kis mama vagyok tavaly volt az első beültetés és sikeres volt elsőre de el is ment sajnos idén januárban jött a második beültetés és nem sikerült meg sem tappadt egy sem a házi orvosom Dr Szabó László mondta hogy keressem fel önt egy vakcinával kapcsolatban ez még lehetséges ilyet kérni öntől? Köszönöm szépen válaszát további szép napot !
Dr. Lázár Erika.
Szép jó napot kívánok Doktor nő !
Lombikos kis mama vagyok tavaly volt az első beültetés és sikeres volt elsőre de el is ment sajnos idén januárban jött a második beültetés és nem sikerült meg sem tappadt egy sem a házi orvosom Dr Szabó László mondta hogy keressem fel önt egy vakcinával kapcsolatban ez még lehetséges ilyet kérni öntől? Köszönöm szépen válaszát további szép napot !
Kedves Hölgyem!
Sajnos, a vakcinával kapcsolatban most nem tudok mondani semmit, mivel 1 év óta nem gyártják, talán tavasszal fogják gyártani.
Azonban a sikertelen lombikot nem csak a Gynevac - Gynatren
beadásával lehet sikeres helyzetbe hozni, más probléma is nagyon gyakori, aminek a meglátásom szerint csak én tudok segítséget adni, ezért javaslom, hogy feltétlenül keressenek fel. A telefon számomat már ismerik, hívjanak fel időpontért.
Üdvözlettel
Dr Lázár Erika
Tisztelt Doktornő!
A jobb mellbimbómon egy sárga kitüremkedés van, kb. gombostűfejnyi nagyságú. Nem fáj, a mellbimbó formája csak annyiban változott, hogy a tetején oldalt van ez a kis kitüremkedés. Nem piszkálom, nem tudom pattanás-e vagy zsírmirigy ( ? ) lehet.
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.
Éva
Kedves Éva!
Ezt kórházban kell bemutatni. Távolból nem lehet megállapítani a problémát.
üdvözlettel
Doktornő
Minap olvastam utána munkásságának és nagyon felkeltette az érdeklődésem. Párommal több, mint 1 éve szeretnénk kisbabát. Tavaly, mint minden évben elmentem egy teljes laborvizsgálatra, ami alapján a Tsh-m 4,62 volt. Az eredmény óta Letrox 50 mg-ot szedek, melyet cinkkel, szelénnel, D és multivitaminnal támogatok meg napi szinten, továbbá Inofolic-ot iszok és kúraszerűen barátcserje kapszulát használok. Pajzsmirigy vizsgálatom során göbösödést nem tártak fel, súlyváltozás nem tapasztalható. 3 havonta járok kontroll laborra. T4-em normál értéken mozog. Tsh-m már ment le 2.5 körüli értékre, de most a novemberi legfrissebb eredményem 4.4-et mutatott. Továbbá kb. 1.5 éve rendszeresen visszatérő darabos hüvelyfolyást tapasztalok, ami a tenyésztés alapján gombás eredetű. Általában Ginoxin600-at használok, amely bár a kellemetlen tüneteket elmulasztja, de a hüvelyflórám semelyik gél, vagy kúp segítségével se áll helyre. Ezek a készítmények havi szinten az életem részévé váltak sajnos. Nőgyógyászati vizsgálat különösebb problémát nem tárt eddig fel. (Nem tudom, mennyire játszik közre, 2 évvel ezelőttig 16 éven át fogamzásgátlót szedtem)
Ebben szeretném véleményét kérni.
Maradok tisztelettel.
Leveléből azt látom, hogy a fő problémája az, hogy nem jön a baba. Ez minden negyedik párkapcsolat problémája. Ennek a negyed részét se tudja megoldani az orvos tudomány, mert nem jó helyen keresi a megoldást a jelen tudomány. Én a 80 százalékát megoldom azoknál, akik hozzám fordulnak és az én javaslatom szerint folytatják a további létüket. Ez nem nagyképű szöveg, hanem az elmúlt 50 év tapasztalata. (50 év óta vagyok orvos, és 46 év óta ez a legfontosabb tenni valóm!) Minimum 30.000 újszülött baba nekem köszönheti, hogy világra jött, és egészséges emberként élhet, mivel én villamosmérnöki előzmény után lettem orvos, és másként gondolkozom, mint a többi orvos. a világon.
Kérem, bízzák rám magukat .
Telefon: +3630 9710-150.
üdvözlettel Dr. Lázár Erika
gynevac és krónikus prosztatagyulladás kérdéskörében szeretnék öntől kérdezni. Több helyen olvastam hogy segíthet a gynevac, viszont nem kapható ezért a kérdésem hogy javasolná e a gynatren-t helyette ha egy 10 éve fennálló krónikus nem bakteriális prosztatitiszem van amire gyakorlatilag már mindent kipróbáltam amit lehet kivéve ezt.
Köszönettel
Balázs
Remélem, hogy jól gondolom, hogy ön férfi paciens!
Sajnálatos, hogy csak 10 év után talált meg engem, mivel ön mindent kipróbált, ami hatástalan, csak azt az egy dolgot nem, ami teljesen más és hatásos!!! 1 év óta viszont nem kapható a Gynatren sem, ami óta mindenütt az egész világon a "vírus" őrületével foglalkoznak. A Gynatrent Németországban fogják gyártani, ha egyszer ismét gyártják. A prosztata gyulladás kezeléséhez viszont a németek se értenek, egyedül én tudom a világon, hogy ezt hogyan kell alkalmazni a prosztatához - és a nőgyógyászati gyulladásokhoz is úgy, hogy jó hatása legyen! Ez nem nagyképűség: a feltaláló tudóssal 20 éven keresztül együtt dolgoztam! (Ő sajnos 20 évvel ezelőtt már meghalt.)
Javaslom, hogy hívjon fel telefonon engem, hogy megbeszéljük pontosan, hogy mi a helyzet.
Telefonszámom: +3630 9710150.
Üdvözlettel Dr. Lázár Erika
29 éves 2 gyermekes nő vagyok. Sokak által már említett problémával küzdök. Mind2 terhességem császármetszéssel fejeződött be. Sajnos az első szülésem után(2015) jelentkeztek nőgyógyászati és urológiai problémáim(rendszeres fertőzések, gyulladások, állandóan visszatérő hólyaghurut),amivel a nőgyógyászok és urológusok egymáshoz küldözgettek. A 2. terhességem alatt még jobban elfajult a hólyaghurut,azóta szinte állandó. Folyamatos antibiotikum szedés után(ami persze nem mulasztotta el, hanem szinte csak rontott rajta), olvasgattam és gyógynövényekkel és nitofuranoin gyógyszerrel küdök vele, több kevesebb sikerrel...hólyagtükrözésen is voltam,ott nem láttak semmit. A tenyésztéseken általában mutat ki baktériumot, de volt, hogy az is negatív volt közben.
Nagyon elvagyok keseredve, hiszen 5 éve küdök vele és tönkre teszi a fiatal éveimet :(
Mit tudna javasolni? Tudna segíteni?
Válaszát előre is köszönöm!
Azért nem gyógyul meg, mert az orvosok nem tudják, mi a baja, nem ott keresik, ahol kellene... én tudom, és meg tudom gyógyítani, ahogy több ezer hölgyet meg szabadítottam a szenvedéstől, ha elfogadták a javaslatomat.
Párjával együtt jöjjön el hozzám. Hol laknak? Kérjen időpontot telefonon : +3630 9710150.
Üdvözlettel
Dr. Lázár Erika
Nem tudom, hogy ezt már kérdezte-e valaki vagy rosszat kérdezek, de csak most olvasgattam a témában, minden estre leírom. A sok hozzászólást elolvasva azon tűnödtem, hogy miképpen lehetne újra gyártani és forgalombahozni a Gynavacot Magyarországon?
Milyen anyagi és egyéb feltétleknek kellene teljesülni hozzá? Csak azért kerdezem, mert manapság a közösségi médiát felhasználva, sok komoly társadalmi megmozdulást, gyüjtést lehet szervezni különböző célok miatt. A Gynevac számtalan nehéz helyzetben lévő fiatal pár életét tudná megkönnyíteni. Szerintem biztos lennének emeberek, akik pénzt és energiát is fordítanának arra, hogy újra forgalomba hozható legyen. Előre is köszönöm a választ. Üdv
Sajnos a Gynevac haláltusáját magas rangú emberek hozták és hozzák létre. Akiknek nem a sok család boldogsága a lényeges szempont...
Először is köszönöm szépen a válaszát!
Tudom és tisztában is vagyok azzal,hogy a Ginepp csepptől nem leszek terhes!Azt szerettem volna megtudni,hogy a cseppek bekavarhattak-e ciklusba vagy sem!39 éves vagyok.
Tisztelettel :Klaudia
Üdvözlettel
Doktornő