|
Kérdezz-felelek
Mindjárt 54 éves vagyok, major depressziós, 90 fölötti anyám ápolom, 4 éve. (Ma is egész nap szólt a rádiója), de amúgy sem bírom ezt a helyzetet. Nekem is gyógyulásra lenne szükségem, nem erre, hogy ő, és minden munka itthon rám szakadt. Úgy lehúz ez a helyzet, hogy alig csinálok valamit. Ésszel tudom, hogy ettől jobb nem lesz, de kikészít ez a helyzet. Nem tudom megoldani. Hogy gyógyulásnak induljak, hogy végre normálisabb életem legyen, életmódot kellene váltanom, és nem ebben az elképesztő helyzetben lennem! Ha nem anyámról lenne szó, gondolom, itt hagynám, (oldódjon meg máshogy), és megpróbálnám a saját életem csinálni. Ki tudja, hány évig tart ez még? Nekem miért nem lehet végre életem, vagy normális (ami sosem volt), idősebb koromra sem? Mit lehet tenni? Tényleg olyan rosszul bánnak az idős-otthonokban a lakókkal/betegekkel? Anyám ugyan azt mondta, ő innen nem megy el (aki elmegyek, az én leszek...). Szeretném, ha nem nekem kellene ellátnom, ha lenne egy hely, ami jó lenne neki, ahol nem hanyagolják el őket... Mit lehet tenni? Nem tudok belenyugodni, hogy a hányatott életem után, most megint egy őrület jött. Köteles vagyok én mindig elviselni a rosszat? Vagy hálátlan gyerek vagyok, mert elegem van ebből, közben ő az édesanyám, és amíg bírt szolgált minket a családját (az a baj, a rokonokat is). ? Mit tudna tanácsolni a Doktor úr, mit lehet tenni? Nincs gyerekem, és anyám meg 10, vagy 15 évig szolgáljam, legyek a keze/lába, lemondva a saját élet lehetőségéről? Mert semmit nem csinál, az égvilágon mindent én csinálok, mert beteg, de akkor sem bírom. Kiszolgálom, de lázadásból, vagy a depressziós állapotom miatt, meg amiatt, hogy annyi itt a munka, probléma, csak az van, hogy nem sokat csinálok a házban. Lehet, h. anyámat is zavarja, ahogy el van hanyagolva minden. Ő is, én is nagy feszültségben élünk, pótcselekvéseket csinálunk. Nem tudom élni a gyógyuláshoz vezető életem. (ő meg a lenyomorodása miatt.)
A Doktor úr szerint hogy lehetne véget venni ennek a nem normális állapotnak?
Köszönöm
Aliz
Teljesen megértem elkeseredését mert nehéz helyzetbe került, viszont bízom benne javíthat élethelyzetén.
A felnőtt gyerekek támogatják idős szüleiket és jól van ez így. Mégsem természetes állapot amikor az önfeláldozás olyan méreteket ölt, hogy az egyén saját szükségletei teljesen háttérbe szorulnak.
Üzenetében említette, depresszióval küzd. Kezelőorvosával kérem egyeztessen, hogy a gyógyszerek szedése mellett milyen pszichés támogató ellátásban részesülhet. Néhány alkalom egyéniben, csoportban már változást eredményez, másképpen fog tekinteni helyzetére. Minél hamarabb jut szakellátáshoz, annál korábban megtapasztalja a kedvező változást.
90 év feletti édesanyjával kapcsolatban pedig segítségre van szüksége ezért javaslom, állítson össze egy listát lakóhelyén elérhető olyan ellátó intézményekről (ezek lehetnek alapítványi-, egyházi-, önkormányzati-, vagy egyéb fenntartásúak) ahol szakképzett gondozók, ápolók, szociális munkások felkészülten végzik munkájukat. Az idős emberek ellátása ugyanis speciális feladat, velük való törődés külön képzettséget igényel, nem is várható el Öntől, hogy egyedül küzdjön meg az összes kihívással.
Leveléből kiderül továbbá, másképpen szeretne élni mint mostanában. Ezért ajánlom gondolja végig és készítsen jegyzeteket saját magának arról, belátható időn belül milyen szabadidős tevékenységeket végezne szívesen? Melyik tanfolyam érdekelné, sportolna, esetleg társaságba járna, vagy új embereket ismerne meg?
Érdemes szabadon engednie fantáziáját, írásba foglalnia fentieket még akkor is ha mindez jelen pillanatban életszerűtlennek tűnik.
Fokozatosan, amikor a mindennapok már könnyebbé válnak megtapasztalhatja, hogy hangulata is jobbra fordul. Bizakodóbb lesz és a jövő szintén reményteljesebb képet mutat majd.
Mindehhez a legjobbakat kívánom!
Tisztelettel: