Kérdezz-felelek
Drovelis fogamzásgátlót szedek fél éve.
A párommal augusztus 2-án (kedden) voltunk együtt.
Viszont megbetegedtem és antibiotikumot kellett szednem, Azi sandozt. Augusztus 5-8ig (péntek-vasárnap)
Másnap pedig megjelent nagyon kevés barna folyás/pecsételő vérzés, de nagyon minimális 3napig.
Aztán kellő időben a szünet 3.napján jelentkezett a megvonásos vérzés. Viszont most fáj a derekam és a fejem, néha a hasam is.
Az lenne a kérdésem, hogy lehetséges a teherbeesés az antibiotikum miatt? Kellene tesztelnem?
Antibiotikum szedése mellett csökkenhet a fogamzásgátló hatása.
Ilyenkor 1 hétig kiegészítő védekezést kell alkalmazni.
Terhességi tesztet akkor érdemes végezni, ha nem jön meg a vérzése.
Egy hete, szerdán ért véget a menstruációm, majd másnap úgy éreztem, mintha még mindig menstruálnék, tampon lenne bent és szívná a folyadékot. A hüvelyem nedves volt, de kívül nem jelent meg folyás, a bugyim száraz maradt teljesen, pedig vérzés után még normális lenne, hogy "ürül" 1-2 napig. A menstruáció során a tamponfelhelyezésnél is éreztem, hogy a szokottnál kellemetlenebb azt felhelyezni, duzzadtabbnak is éreztem a hüvelybemenetet követő részt.
Azóta már érzem a hüvelyi folyást, és minimálisan meg is jelent "kívül" is.
Duzzadást még mindig érzek pl. fürdés közben ( a hüvelybemenetemnél vannak szemölcsszerű nyúlványok -orvos már látta, és nem találta problémának- , amit eddig éreztem mosakodásnál, de most nem érzem őket, nem ott vannak, ahol eddig voltak) de már enyhült ez a duzzadás. Volt olyan érzésem is , mintha a hüvelyből kitüremkedne valami.
Emellett 1-2 napja úgy éreztem, hogy a bal petefészkem nyilall és gyakran visszatérő fájdalmat is éreztem. Tegnap már jobb oldalt is éreztem egy kis fájdalmat, ill. a két oldali fájdalmon kívül, az alhasam is fájt kicsit. Ez egészen tegnapig tartott, ma nyilallást nem érzek, de azt sem mondom, hogy rendben van minden, mert azért érzem az alhasi részem, tehát nincs komfortérzetem. A nyilallás egyébként a menstruációm során is jelentkezett egyszer, azelőtt soha nem éreztem ilyen jellegű fájdalmat menstruáció közben.
Ön mit gondol, mi lehet a problémám? Orvoshoz még nem mentem, habár terveztem. Ma már lényegesen jobban érzem magam, én ezt a menstruáció "utózöngéjének" gondolom.
Köszönettel:
Anett
Elég sok egymástól függetelen dolgot leírt. Nehéz lenne bármilyen diagnózist is ez alapján felállítani.
Azt gondolom, hogy elég sok problémát leírt ahhoz, hogy érdemes legyen egy nőgyógyászati vizsgálatra elmenni.
A segítségét szeretném kérni. 16 hetes kismama vagyok, és a vékonyságom valamint hogy a terhességem legelején voltak barna folyásaim ill alhasi fájdalmaim , felvettek veszélyeztettet terhességgel táppénzre. És mostanság ha kb 45 percet állok folyamatosan , akkor az nem is tudom pontosan leírni de akkor az alhasamat nehéznek , feszültnek keménynek érzem , olyan mint amikor valakinek nagyon kell "pisilnie". ilyenkor le kell feküdnöm, mert kellemetlen és enyhén fájdalmasnak érzem, úgy gondolom hogy ez nem normális, majd ezt követően jobb lesz , de ez egy körforgás. Nekem ez az első terhességem és nem tudom hogy ez normális e vagy inkább menjek el egy magán orvosnak és jelezzem.? Valamint a hétvégén feküdtem és ugyan úgy kemény volt a hasam és oldalt egy pár másodpercre egy kerek dudor állt ki a hasamból. . voltam uh-on:
Kórlap Egy élő magzat BPD 35 mm 16. hetes . jó szívműködés . Épnek tünő gerinc és koponya. gyomor hólyag telődött. végtagok jól láthatók átlagos magzatvíz lepény a hátsó falon, TH szigorú pihenés Iránydiagnózis U9990/3-sine morbo z32210- terhesség bizonyított. Valamint a másik kérdésem hogy ezek az eredmények jók ,mert erről sem mondtak nekem semmit
előre is nagyon köszönöm a segítségét és elnézést kérek a zavarásért
Üdv : aggódó jövendő anyuka
Ezek a panaszok a tehesség miatt vannak. Kellene magnézium készítményt szedni, pl: MagneB6-ot 3x1-et.
Az eredményei jók, majd úgyis megnézik 18 hetesen is az AFP eredményével.
Tisztelettel,
Több nőgyógyászati műtétem volt: 25 éves koromban egy fibroadenomát távolítottak el a bal mellemből, 2 éve pedig mióma embolizációs műtéten estem keresztül.
Természetesen rendszeresen járok nőgyógyászhoz, legutóbb 2011. novemberben voltam a ciklus 11. napján, akkor 25 mm-es tüszőt látott a bal petefészkemben, azt mondta minden rendben, nyugodtan próbálkozhatunk babával!
Azonban minden hónapban a menstruáció elött kb 5-9 nappal barnás folyásom van, majd utána 3-4 nap maga a vérzés, amit 3-4 nap barnás váladékozás követ, illetve a vérzés mennyisége is sok( nőgyógyászom az Uh alkalmával mindig megjegyzi, hogy vastag a méhnyálkahártyám!) menstruácios ciklusom rendszeres 26-28 napos!
Nőgyógyászomnak is említettem már, ezt a barnás folyást, amire kaptam Duphastont, amit naponta 2-szer kellett szednem 2 hónapig, azonban a gyógyszer szedése mellett ugyanúgy jelentkezett a barnás folyás!
Kérdéseim: mit tehetnék a "barnázás" ellen, illetve az ellen, hogy ne legyen ennyire sok a vérzésem? Előfordulhat-e hogy a fent említett problémák miatt nem sikerül teherbe esnem? Mit tegyek ennek elősegítése érdekében?
Válaszát előre is köszönöm!
Véleményem szerint a barnás vérezgetésektől még lehet terhes.
Ha szeretne vizsgálatokat, lehethe hormonvizsgálatot végezni. Bár ezeket igazából 1 évi sikertelen próbálkozás után szoktuk kérni.
További segítséget csak vizsgálatok után tudnék adni.