1958. áprilisában születtem, Kecskeméten. Édesapám családorvos volt a Kiskunságban. 1983-ban szereztem orvosdoktori diplomát. A katonai szolgálat után Kiskunfélegyházi Városi Kórház Szülészeti és Nőgyógyászeti Osztályán voltam segédorvos. 1988-tól szülész-nőgyógyász szakorvos vagyok. 1989 januárjától meghívást kaptam Czeizel Endre tanár úrtól. Az Országos Közegészségügyi Intézet Humángenetikai és Teratológiai Osztályán dolgoztam szülész-nőgyógyászként és orvosgenetikus kutatóorvosként. 5 évig voltam az Egészségügyi Világszervezet Magyarországi Programigazgatója, ez idő alatt sokat publikáltam, számos kongresszuson vettem részt, sőt, egyetemi előadást tartottam Sydney-ben.
1994-től 2002-ig a gyógyszeriparban dolgoztam különböző orvosigazgatói pozíciókban, ami a gyógyszerekkel kapcsolatos tudományok terén alapos tudást biztosított számomra. 2002-2003-ban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Főigazgatói Kabinetjének főtanácsosa lettem. Később gyógyszerismertető könyvek tudományos szerkesztőjeként dolgoztam.
Életem során írtam 15 könyvet és sok száz cikket, többek között az oxfordi Lancetben is.
Momentán családorvosként, szülész-nőgyógyász-genetikusként, geriáterként, és sürgősségi betegellátóként is dolgozok. Erősségem a csaknem teljes orvostudományra való rálátás, a női fogamzóképesség zavarok, a diabetológia, a genetikai tanácsadás mellett a klasszikus orvostudomány.