Már fiatalkoromban tudtam, hogy segíteni szeretnék az embereknek és kerestem azt a szakmát, amely ideális lenne számomra. Ez volt a konduktív pedagógia.
Jelenleg ez jelenti az életemet és a hivatásomat. A főiskola eddig elvégzett három és fél évében törekedtem arra, hogy minél több tudást szerezzek meg. Tanultam neurológiát, ápolástant, pszichológiát, általános és speciális pedagógiát és konduktív pedagógiát. A képzésnek hála, minden félévben 120-150 óra gyakorlatot töltünk a gyerekek között, így mindenféle mozgássérüléssel és korosztállyal találkoztam már.
Jelenleg utolsó tanulmányi félévemet kezdem az Intézetben, júniusban diplomázom és mivel az időm engedi, így szeretnék még több tapasztalatot szerezni a fejlődés terén. Türelmes, kedves, gyermekszerető, káros szenvedélyektől mentes ember vagyok, aki emberileg és szakmailag is képes odafigyelni a gyermek igényeire és fejlődésére.
Vállalnám:
- Gyermekfelügyeletet másfél éves kortól, ép és mozgássérülteket is.
- Beugró felügyelet, de fix időpont egyeztetéssel állandó jelleggel is.
- Házhoz mennék.
- Óradíj 1000Ft-1500Ft.