CsaládiNet Szolgáltatás Közvetítő
Nyelvtanár
2015. 09. 25.
2015. 09. 25.
06704274930 e-mail: fuszyna@gmail.com, Facebook: Easy-English.hu
Tóth Fruzsina vagyok, 1991-ben születtem, a Semmelweis Egyetem egészségtudományi karának hallgatója. Az egyetem mellett fiatalok tanításával foglalkozom, óvodás kortól egészen az érettségiig.
2007-ben középfokú nyelvvizsgát tettem és ezt követően az évfolyamtársaimat korrepetáltam angolból. Sokuknak előrelépést és sikert eredményezett a közös tanulás, ezért is tanítok fiatalokat, illetve kicsiket is.
A közoktatással kapcsolatban problémának tartom a nagy osztálylétszámot, melynek következményeképpen nem jut elegendő idő és figyelem a diákokra. Ebből kifolyólag az sem derül ki, hogy egyes gyerekeknek mi az erőssége, illetve gyengesége a nyelvtanulás folyamatában. Egy szabvány sémába van minden gyerek beszorítva, amelybe a kreativitás egyáltalán nem fér bele, pedig a nyelvtanulás egy rendkívül jó és hasznos tudás, melynek szeretetét erősíteni kell minden emberben. Az általános és középiskolai angol órák túlnyomó részét a nagy mennyiségű házi feladat teszi ki, amivel szintén nem értek egyet. A házi feladat azt a célt szolgálja, hogy a tanuló rendszeresen foglalkozzon a nyelvvel, időt töltsön annak megismerésével lehetőleg minél több alkalommal. Semmiképpen nem arról kellene szólnia, hogy az otthon elvégzett feladatokból tanuljunk meg szépen és helyesen beszélni. Éppen ezért én a magam tematikája szerint tanítok.
A fent említett tevékenységek mellett egy gyerekek és család témával foglalkozó online magazinra írok cikkeket, tehát az egyetem és a tanítás mellett is sok időt töltök a fiatal korosztály testi-lelki feltérképezésével. Igyekszem az észrevételeimet helyesen kamatoztatva hozzásegíteni tanítványaimat a legjobb iskolai, érettségi eredményekhez.

Részletek:
Szolgáltatás helye | Budapest |
Kerület (ha van) | nincs |
Házhoz megy | Nem |
Időpont | Alkalmanként |
Időpont | Délelőtt |
Időpont | Délután |
Időpont | Hétvégén |
Csoportos foglalkozás | Igen |
Munkatapasztalat | 1-3 év |
Szint | Felvételire felkészítés |
Szint | Korrepetálás |
Szint | Pótvizsgára felkészítés |
Tanítvány kora | Általános iskolás |
Tanítvány kora | Középiskolás |
Referencia | van |
Életkor | 20-30 |
Óradíj | 2000-3000 Ft |
Végzettség | Diák |
Dohányzik? | nem |
Nyelv | angol |