Fehér Mihály - megjelent cikkei

Az ember az egyik oldalról nézve jobban odafigyel az őt körülvevő állatokra, másrészről pedig egyre távolabb van tőlük. Ez most olyan: egyik szemem sír, a másik nevet állapot. De hogyan neveljük a csemeténket úgy, hogy az állatokkal a megfelelő viszonyt alakítsa ki?

Gyakorló apaként azt vettem észre, hogy egészen más az ingerküszöbünk anyával, ha arról van szó, hogy valami fáj, vagy fájdalmat okoz a porontynak. Pedig sokat beszéltünk erről. Elgondolkodtam, hogy vajon hol lehet a valós határ a jó és a rossz között.

Anyaként az egyik első komoly kérdés, megmérettetésnek tartott dolog a gyermeknevelésben, hogy van-e, és mennyi tej? Arról, hogy hogyan viszonyulnak a kérdéshez az apukák, na arról ritkán esik szó, annak ellenére, hogy, bár nyilvánvalóan nem ugyanúgy, nem ugyanolyan érzelmi töltettel, nem oly tevőlegesen, de mi, apukák is részesei vagyunk ennek a kérdéskörnek, és eseménysornak.

Régen, a ’28-as csepelek idejében a kerékpárok egyértelműen munkaeszközök voltak, mára ez megváltozott. Ma a legtöbben már hobbiból kerékpároznak, mehetnének munkába autóval, tömegközlekedéssel, de kerékpárral mennek, hogy mozogjanak. Nagymamámnak eszébe sem jutott volna, hogy azért üljön biciklire, hogy biciklizzen, ma már Balatonkerülő kerékpárosokkal találkozni a vonaton is, oda- vagy hazautazásuk közepette.