SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Prof. Dr. Balázs Csaba


Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

Témakörök

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.

Kontroll vizsgálat

Tisztelt dr Úr!
Másfél éve műtöttek pajzsmirigy cisztás göb miatt a bal lebenyt eltávolították. Voltam azóta kontroll vizsgálaton egyszer és ma újra. Az orvos szóban azt mondta minden rendben. Viszont a leletemre azt írta, hogy a jobboldali lebenyen néhány apró echoszegény felritkulások vannak, melyek nem göbök. A bal oldalon a műtét helyén pedig csonk.
Ez mit jelent?
Köszönöm ha válaszol
Tisztelt Kérdező!

A leírottak alapján ez szerencsére jóindulatú göb volt! Az ilyen göböt ma már nem is kell operálni, ha biopszia neg. volt. Szerencsére ma már már rendelkezésre áll az un. radiofrekvenciás abláció vagy az un. szklerotizáció (ezek mindegyikéről ezen a honlapon is írtam!).
A régióban elsőként Magyarországon lehetséges a vágás nélküli „pajzsmirigyműtét”! Közép-Kelet Európában kizárólag hazánkban végeznek rádiófrekvenciás strúma göb eltávolítást
Közép-Kelet Európában egyelőre kizárólag Magyarországon végzik a pajzsmirigy jóindulatú göbjeinek (strúma) RÁDIÓFREKVENCIÁS ABLÁCIÓVAL történő, nyitott műtét nélküli kezelését. Hatalmas előrelépés a medicinában, hogy a pajzsmirigy jóindulatú göbjei is kezelhetők altatás, és a nyaki terület felnyitása nélkül, ambulánsan. Nem csak belföldről, hanem a régióból is egyre több beteg veszi igénybe a módszert, amely kiválthatja a hagyományos műtéti technikákat. A szakemberek szerint az eljárás hamar el fog terjedni a hazai egészségügyben, akárcsak a nyugat-európai országokban.
A jóindulatú pajzsmirigy göb kezelésének - nemrég még az egyetlen - módja, melyet ma is a leggyakrabban alkalmaznak, a nyitott nyaki műtét volt. Az orvostudomány és az orvos technológia fejlődésével azonban lehetővé vált - a külföldön már népszerűnek számító, hazánkban még új eljárás - a pajzsmirigy göb rádiófrekvenciás ablációval (RFA) végzett kezelése – tudatta a Premier Med Egészségközpont igazgatója. Gátay Katalin elmondta: az metódus során vékony kezelőtűvel megszúrják az elváltozást, felmelegítik, és a keletkezett hő elpusztítja a kóros sejteket, ami sok pajzsmirigybetegnek nyújt a hagyományos műtétnél egyszerűbb, kíméletesebb és ambuláns megoldást. A termoabláció már régóta bevált módszer a különböző betegségek kezelésében, számos területen alkalmazható, ahol képalkotó vizsgálat során úgy tudunk eljuttatni egy tűt a gyógyítani kívánt részhez, hogy ne sérüljön más szerv. A rádiófrekvenciás ablációt a 2000-es évek elejétől hatékonyan használják számos tumorfajta kezelésére, leggyakrabban a máj, vese, csont, tüdő olykor a hasnyálmirigy rosszindulatú daganatai a célpontok, de jóindulatú elváltozások is kezelhetők vele. A metódus visszér problémákra is megoldást nyújt, az endovénás rádiófrekvenciás ablációt, már több mint 15 éve használják az érsebészetben. Örvendetes, hogy a régióban a magyar orvosok megint éllovasok egy területen, hiszen a pajzsmirigy jóindulatú göbjeinek rádiófrekvenciás ablációval történő hatékony és kíméletes kezelése nemcsak hazánkban, de egész Kelet-Közép Európában hamar el fog terjedi. A pajzsmirigy helytelen működése minden alapvető életfolyamatunkra, ezáltal az egész szervezetünkre kihat, ezért a megfelelő kezelés létfontosságú.
Dr. Deák Pál Ákos, a Semmelweis Egyetem és a Premier Med Egészségközpont intervenciós radiológusa - aki 2014-ben elsőként végezhette el ezt a beavatkozást az országban - úgy véli: hatalmas előrelépés, hogy Magyarországon a régióban egyedülállóan már a pajzsmirigy jóindulatú betegségei is kezelhetők nyitott műtét nélkül. A beavatkozás ambulánsan végezhető, nincs vágás a nyakon, ezért nem okoz erős fájdalmat és mozgási nehézséget sem, így a beteg akár a beavatkozás után egy-két nappal visszatérhet a megszokott életviteléhez, munkájához. A módszer alkalmazása során a nemzetközi ajánlások az irányadók: a beavatkozás csak jóindulatú göbök esetében végezhető, amennyiben a göb panaszokat okoz, mint például az idegentest érzése, nyelési zavar, nyaki diszkomfort, fájdalom, vagy a légcső, nyelőcső nyomása – sorolta a Semmelweis Egyetem adjunktusa. Szintén alkalmazható, ha túl gyorsan növekszik és így esztétikai, vagy nehezen viselhető hangulati, lelki problémákat okoz. Hatékony lehet az új módszer a fokozott pajzsmirigyműködést okozó göböknél, az úgynevezett autonóm adenómáknál is, valamint olyan esetekben, ahol az altatásban végzett nyitott műtét túlságosan kockázatos lenne. Minden hagyományos műtét kockázatokat rejt magában. Ha valaki korábban már átesett pajzsmirigy műtéten akkor a hegesedés miatt a szövődmények – vérzés, hangszalagbénulás – kockázata magasabb, ezért az ő esetükben az endokrinológus gyakran javasolja a vágás nélküli, ambulánsan végzett beavatkozást, hiszen a rádiófrekvenciás abláció rendkívül biztonságos. A nagy betegszámon végzett felmérések alapján az előforduló komplikációk aránya alig több mint egy százalék, melyek döntő többsége magától rendeződik, és semmiféle további kezelést nem igényel. A műtétet helyi érzéstelenítésben végezzük, így fájdalom alig érezhető. Az egész beavatkozás – előkészületekkel, lefedéssel és utóvizsgálatokkal – nagyjából egy órát vesz igénybe.

Tisztázni kellen, hogy pajzsmiriy autoimmun gyulladása nem áll-e a panaszok hátterében!

További információ:
Herczeg Dóra
kommunikációs igazgató
CABBAGE HOUSE
Mobil: +36-30-603-38-51
herczegdora@cabbage.hu

Tisztelettel



Prof. Dr. Balázs Csaba
2025-01-15 16:54:11
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja