SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Prof. Dr. Balázs Csaba


Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus

A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

Prof. Dr. Balázs Csaba eddig megjelent cikkei

Ízérzés kapcsolata autoimmun betegségségekkel és a férfi nemzőképességgel

Ízérzés kapcsolata autoimmun betegségségekkel és a férfi nemzőképességgel

Veszélyesek-e a koleszterinszint csökkentő fibrátok a férfi nemzőképességre? Minden nap találkozok gyermeket hiába váró, néha véglegesen meddőnek tartott házaspárokkal, a COVID-19 időszakában ez a probléma az érdeklődés központjában volt, de ma is jelentősége van. Erre utal egyik legutóbbi betegünk esete. Nemrég történt ugyanis, hogy sikertelen próbálkozás és számos vizsgálat után kerestek fel. A fiatalasszonynak és a férjének lényeges betegsége nem volt. Az ismételt találkozásunk során részletesen kikérdeztem mindkettőjüket az alkalmazott gyógyszereikről. Kiderült, hogy a férjnek évek óta volt magas koleszterin szintje, amelyre az ilyenkor szokásos gyógyszereket szedte, azt is elmondta, hogy az utóbb időben megváltozott ízérzése, az édes ízeket alig érzi és lényegesen többet fogyaszt, ezért sokat is hízott!
Feledékenység, tanulási nehezítettség, "agyköd" csökkent pajzsmirigyműködésben

Feledékenység, tanulási nehezítettség, "agyköd" csökkent pajzsmirigyműködésben

Az elmúlt évek szörnyű COVID járványának számos következménye van. Ezek közül egyre fontosabbnak tűnik az ún. agyköd. Számos tudományos vizsgálat is utalt ennek a kóros állapotnak a fontosságára (Emily E. Chasco, és mtsai:Brain Fog and Fatigue following COVID-19 Infection Int J Environ Res Public Health. 2022. december; 19(23): 15499.) De mi is az agyköd?
Pajzsmirigyfunkció elemzése 50 COVID-19-es betegen

Pajzsmirigyfunkció elemzése 50 COVID-19-es betegen

Életünk tragikus kísérője és megkeserítője a COVID-19 pandémia. Nem véletlen, hogy igyekszem követni a nemzetközi irodalomban is ezt a nagyon fontos kérdést. Ezen a héten keresett fel egyik régi kedves betegem, akinek pajzsmirigybetegség miatt az addigi vizsgálatok szerint - orvosi vélemény alapján - nem volt lehetősége a gyermekáldásra. Ez közel 20 éve történt. Később a kezelés hatására több gyermeke is született, és 5 éve már a 9. (kilencedik!) babával bővült a család (1. ábra). A szörnyű tragédia ekkor következett be, mert a családfő még az oltási lehetőségek előtt elkapta ezt a szörnyű betegséget, és minden elképzelhető terápia ellenére meghalt. Így további kilenc fővel növekedett a COVID árvák megkönnyeztető tábora, akik valóban segítségre szorulnak...
A Covid-19 fertőzés hatása a szívműködésre

A Covid-19 fertőzés hatása a szívműködésre

Napjaink súlyos pandémiája sajnos még nem ért véget, sőt, az is kiderült, hogy nem csupán az aktív betegség tünetei lehetnek súlyosak, de a betegség utáni tünetek (ún. poszt-covid betegség) is számos veszélyt rejtegetnek. Ezekről eddig viszonylag kevés szó esett, az utóbbi hónapokban azonban szinte robbanásszerűen jelennek meg újabb fontos információk. Ezek közül kívánom néhányra felhívni a figyelmet.
Mit tanácsolhatunk a pajzsmirigybetegeknek a COVID kezeléssel és az oltással kapcsolatban?

Mit tanácsolhatunk a pajzsmirigybetegeknek a COVID kezeléssel és az oltással kapcsolatban?

Naponta több kérdést kapok ezzel kapcsolatban, és elég sok a félreérthető vagy nem megfelelő információ. Ezért tartom fontosnak, hogy a nemzetközi adatok alapján rövid információt adjak a tisztelt olvasóknak a legelismertebb tudományos lap, a "Thyroid" adatai alapján.
A termográfia (bőrhőmérséklet mérése) új és egyszerű módszer a pajzsmirigy göbök vizsgálatában

A termográfia (bőrhőmérséklet mérése) új és egyszerű módszer a pajzsmirigy göbök vizsgálatában

A pajzsmirigy csomók (göbök) gyakoriak az általános populációban. A felnőtt populációs vizsgálatok szerint a nők körülbelül 4-7%-ának és a férfiak 1-3%-ának vannak tapintható pajzsmirigycsomói. Az ultrahangvizsgálattal megbecsült göbök gyakorisága azonban magasabb, eléri a lakosság 68%-át. A pajzsmirigycsomók nemcsak a pajzsmirigy térfogatának növekedését jelentik, hanem ez egyidejűleg a mirigy túlnövekedésével és strukturális vagy funkcionális átalakulásaival is együtt jár. Bár a pajzsmirigy göbök többsége jóindulatú, a rosszindulatú daganatok kizárása kötelező.
A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság Betegtájékoztatója a COVID-19 elleni védőoltásokról

A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság Betegtájékoztatója a COVID-19 elleni védőoltásokról

A koronavírus járvány immár egy éve van jelen életünkben, és mára egyre több gyártó vakcinája jelenik meg. A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság most egy részletes betegtájékoztatót dolgozott ki, melynek segítségével megismerhetjük többek között az egyes oltóanyagok alkalmazását, tárolását, korcsoportonként való alkalmazhatóságát.
Január a pajzsmirigybetegek hónapja

Január a pajzsmirigybetegek hónapja

Ez a hónap világszerte a pajzsmirigy betegek hónapja. Ebben az évben a jódhiány és túlzott jódfogyasztás szerepére hívták fel a figyelmet. Ez a fontos téma több elméleti és gyakorlati kérdést vet fel. A jobb megértés végett a jód élettani szerepéről célszerű néhány gondolatot megosztani távolról sem a teljesség igényével. A jód a pajzsmirigyhormonok, a tiroxin (T4, pro-hormon azaz un. előhormon) és a tri-jodotironin (T3, aktív hormon) kulcsfontosságú alkotóeleme.
Nagy sebességű felvétel mutatja be a tüsszentéstést

Nagy sebességű felvétel mutatja be a tüsszentéstést

Az alábbi nagy sebességű (lassított) felvétellel készült képkockákon megtekinthető, hogy pontosan mi játszódik le, amikor tüsszentünk.
Az N-acetil-cisztein, mint az új koronavírus betegség lehetséges kezelésének új módszere

Az N-acetil-cisztein, mint az új koronavírus betegség lehetséges kezelésének új módszere

A koronavírus (COVID-19) járvány napjaink legfontosabb világ-egészségügyi problémájává vált.  2020. március 30-ig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már 638 146 megerősített esetről és 30 039 halálesetről számolt be, és ezek a számok minden nap nőnek és milliós nagyságrendűekké váltak a második hullám alatt. Mivel senki sem tudja megbecsülni ennek a járványnak a progresszióját, a társadalmi elhatárolódást, az önszigetelést és a védelmet erősen ajánlják a vírus terjedésének megállítására világszerte.

A Hashimoto thyreoiditis diétás kiegészítő kezelése

Napjainkban az autoimmun típusú, így a Hashimoto pajzsmirigygyulladásb......

Visszatérő vetélés Hashimoto pajzsmirigy-gyulladáshoz társult nem endokrin auto-immun rendellenességekben

Vetélésről beszélünk, ha a magzat elvesztése a 20. terhességi hét előt......

A száraz szem korunk betegsége

Van-e kapcsolat a száraz szem és a pajzsmirigy betegség, távmunka, az ......

Jelent-e a COVID-19 vírussal szemben fokozott fogékonyságot a csökkent pajzsmirigyműködés?

Ezt a kérdést naponta felteszik kedves betegeim. A rövid válaszom a kö......

Új koronavírus-betegség (COVID-19) terhesség alatt: milyen klinikai ajánlásokat kell követni?

Korábban már írtam róla (az előző influenzajárvány során), hogy a terh......

Mit tehetünk, ha a TSH értéke nagyon magas?

Sokan azt gondolják, hogy egyetlen laboratóriumi vizsgálatból, amolyan......

E-cigaretta, EVALI és az ifjúsági vaping-járványok

2007-ben lépett be az Egyesült Államok piacára az e-cigaretta, vagy "v......

Böjtöljünk-e az új esztendőben?

Az időszakos böjt hatása a testsúlyra, az egészségre, az öregedésre és......

A női meddőség hátterében álló leggyakoribb pszicho-neuro-endokrin problémák 4. rész: Az életmód; a meddőség kezelése

Az elmúlt 20 évben a fejlett országokban a meddőség problémája drámai ......

Lényegesen nagyobb az autizmus kockázata az anyai pajzsmirigy autoantitest (anti-TPO) jelenlétében

Az autizmus olyan rendellenesség, melyben a gyermek nem képes normális......

A női meddőség hátterében álló leggyakoribb pszicho-neuro-endokrin problémák 3. rész: A pajzsmirigy betegségei

Az elmúlt 20 évben a fejlett országokban a meddőség problémája drámai ......

A női meddőség hátterében álló leggyakoribb pszicho-neuro-endokrin problémák 2. rész: A hormonrendszer problémái

Az elmúlt 20 évben a fejlett országokban a meddőség problémája drámai ......

A női meddőség hátterében álló leggyakoribb pszicho-neuro-endokrin problémák 1. rész

Az elmúlt 20 évben a fejlett országokban a meddőség problémája drámai ......

Mi a Hashimoto enkefalopatia? Pajzsmirigy hormonok, autoimmunitás lehetséges szerepe az epilepsziában

Az írásom apropóját az adja, hogy egy 19 éves fiút már hosszasan és er......

A hőség veszélyei - Hogyan szedjük és tároljuk nyáron a gyógyszereket?

Sokan el sem olvassuk a gyógyszerekhez mellékelt apró betűs, több olda......

Mindennapi orvosi lecke a körmökről és a hajhullásról

Az alábbiakban egyik kedves betegünk történetét kívánom megosztani a T......

A depresszió, a pánik tünetek és az autoimmun pajzsmirigybetegség (tireoiditisz) kapcsolata

A közelmúltban az autoimmun és a pszichiátriai rendellenességek kapcso......

Melyik pajzsmirigyhormonnak van fogyasztó hatása?

Mi a T2, a dijódtironin?...

Halottak napjára

Másfél évtizede történt, de a történet azóta is kísért, s halottak nap......

Emberek és baktériumok háborúja - Győzhetünk-e?

A modern ember hajlamos azt gondolni, hogy legyőztük a káros baktérium......

Hatásos-e fogamzásgátló tabletta pajzsmirigybetegség esetén?

A pajzsmirigybetegség kezelésben részesülők körében gyakran felmerülő ......

Szintetikus vagy természetes? Melyik pajzsmirigyhormont szedjem?

A betegeim csodálkozva fogadják és kérdezik, hogy a T4 (tehát a tiroxi......

Szeretet, gyűlölet, függőségek, egoizmus - Sokkal több mindent örökölhet tőled gyermeked, mint gondolnád

A legutóbbi genetikai megfigyelések szerint a szeretet iránti igény ör......

Az endometriózis ritka, súlyos, de gyógyítható szövődménye

A "katameniális pneumothorax" - azaz a légmell....

Elegendő-e a TSH meghatározása meddőség, ill. visszatérő vetélések esetén?

Nincs nap, hogy nem keresnének fel ezzel a kérdéssel a meddő házaspáro......

Kerüljük a rovarirtó szerrel kezelt tojásokat! - Pajzsmirigyfunkciós tesztek a fipronillal foglalkozó személyeknél

Korábban már írtam róla, hogy az ún. kémiai anyagok egy külön csoportj......

Pajzsmirigy és cukorbetegek figyelmébe! - Az édesgyökér kevésbé ismert hatásai

Az édesgyökér (Glycyrrhizin) a pajzsmirigy autoimmun gyulladást kedvez......

A táplálkozás és az endokrin-, immunológiai-, szív- érrendszeri- és bélbetegségek összefüggése

Az utóbbi évek széleskörű nemzetközi kutatásai eredményeképpen ismerhe......

Van-e összefüggés a pajzsmirigy autoimmun gyulladása és a terhességi szövődmények között?

Ez a probléma fontossága miatt a kutatók egész sorát késztette arra, h......

Új módszer a policisztás ovárium szindróma (PCOS), az inzulin rezisztencia, az elhízás kezelésre

A PCOS, azaz a policisztás ovárium szindróma neve jelezi, hogy sok apr......

Mi az összefüggés a meddőség és a pajzsmirigyműködés között?

A meddőség és a pajzsmirigyműködés közötti kapcsolat már bizonyított. ......

Grapefruit és a pomelo fogyasztása lehet-e káros? - Pajzsmirigy-, allergiás- és szívbetegek figyelmébe ajánlom

A grapefruit és az pomelo joggal egyre népszerűbb gyümölcs, mivel maga......

Életveszélyes lehet, ha pajzsmirigybetegeket csak a TSH érték alapján kezelik!

Mikor és milyen laboratóriumi vizsgálatokat érdemes a pajzsmirigy bete......

A D-vitamin (hormon) mint a meddőség, a PCOS kezelésének, a vetélések megelőzésének új módja

A D-vitamin anyagcseréje egyedülálló az emberi testben. Minden szervre......

Melyek a haszontalan, vagy éppen káros orvosi eljárások?

Sokat töprengtem azon, hogy az alábbi gondolatokat megosszam-e a széle......

Mi az a "hideg méh"? Van-e ún. "funkcionális meddőség"?

Erről a témáról nagyon sok adat van az irodalomban is. Úgy gondolom, h......

Van-e összefüggés a napi stressz, a nassolás és az elhízás között?

A nyár közeledtével egyre több hölgy keres fel, hogy szeretne megszaba......

Pajzsmirigybetegség és az életveszélyes horkolás, szívmegállás kapcsolata

A horkolás nagyon sokunk életét nemcsak megkeseríti, hanem a legújabb ......

N-acetilcisztein: új lehetőség a policisztás petefészek (PCOS) kezelésében

A PCOS jelentése policisztás ovárium szindróma. Bár az elnevezés csupá......

A pajzsmirigy gyulladásos betegségei (thyreoiditisek)

Sajnos a pajzsmirigy gyulladásos betegségeinek diagnózisa és kezelése ......

Miért zsibbad, fáj a pajzsmirigybetegségben szenvedők keze?

Az utóbbi hetekben egyre több beteg keres fel azzal a fő panasszal, ho......

"Kelj fel Jancsi!"

Gyakori szédülésnek, ájulásnak mi lehet az oka? Mi az ismeretlen ered......

"Turbó eszköz a magzat védelméhez"

Meddőség, korai vetélések kezelése: Intralipid "új" lehetőség meddő nő......

Meddőség, vetélés, cisztás petefészek (PCOS) és a pajzsmirigybetegség kezelésnek új lehetőségei

Az elmúlt 30 évben a fejlett országokban a meddőség problémája drámai ......

Itt a nyár és itt az allergia! Mi a hisztamin intolerancia?

A szem és a pajzsmirigy betegségei közötti kapcsolatról az orvostudomá......

Ízérzés kapcsolata autoimmun betegségségekkel és a férfi nemzőképességgel

Veszélyesek-e a koleszterinszint csökkentő fibrátok a férfi nemzőképes......

Meddőség, vetélés a pajzsmirigyműködés és az NK sejtek kapcsolata

Bevezetőben egy vallomással tartozom. Többen óvtak (főleg kollégák) en......

Miért hullik a hajam szülés után?

Azért jelentkezem soraimmal, mert egyik kedves betegünk levelében az a......

Hogyan javítható a termékenység? Hogyan kerülhető el a korai vetélés? Mit szedjünk, mitől óvakodjunk?

A meddőség kérdése: Az elmúlt 20 évben a fejlett országokban a meddősé......

Január a pajzsmirigybetegek hónapja:300 milliónál többen szenvednek pajzsmirigybetegségben a világon

A Nemzetközi Pajzsmirigy Társaság 2013. évi felmérése alapján 300 mill......

Pajzsmirigy és a szembetegségek kapcsolata

A szem és a pajzsmirigy betegségei közötti kapcsolatról az orvostudomá......

IRISIN, a természetes fogyás új hormonja, az igazi zsírégető hormon

Évtizedek óta foglalkoztatta és foglalkoztatja a kutatókat, hogy a fiz......

Pajzsmirigybetegségek bőrtünetei

Tisztában vagyok azzal, hogy a tisztelt Olvasót elsősorban az új, ún. ......

A Nobel díj, a keserű csokoládéfogyasztás, az intelligencia és a pajzsmirigy betegség összefüggései

Gyakran tapasztalom, hogy a betegek nem kis hányadának lelkiismeret fu......

Iskolaszerektől a kozmetikumokig - Iskolakezdéskor mire figyeljünk?

Az időzített bomba már ketyeg! Egyre több ismerettel rendelkezünk az e......

Bánjuk-e a tűzijátékok elmaradását? A tűzijátékok és a pajzsmirigybetegség kapcsolata

Bizonyára sok honfitársam csalódottan vette tudomásul, hogy a kedvezőt......

Libidó és a hormonális fogamzásgátlás kapcsolata

"Pajzsmirigybeteg vagyok, de ezért lehet alacsony a libidóm?" Az aláb......

A nyár veszélyei: Hogyan szedjük és tároljuk nyáron a gyógyszereket?

Sokan el sem olvassuk a gyógyszerekhez mellékelt apró betűs, több olda......

Csókfehérje szerepe a gyermekáldásban! Megszületett a csókfehérjével kezelt első gyermek!

Ez év június 18-án szenzációs hírt hallhatott a világ, megszületett a ......

Pajzsmirigyműködés és menstruációs zavar

Lehet-e még gyermekem? Mi a perimenopauza? A menstruációs zavarok ok......

A lisztérzékenység összetett betegség!

Az elmúlt hónapokban több olyan beteg keresett meg, aki szabályos kálv......

Pajzsmirigybetegek életminőségének javítása - Új lehetőség: egyénre szabott kezelés

Az elmúlt héten endokrinológus szakorvosok számára tartottam előadást,......

A hajhullásban atkáknak is lehet szerepük!

Az ember hátán valósággal feláll a szőr, ha elolvassa azokat az orvosi......

Kapjanak-e influenza elleni oltást a pajzsmirigybetegek?

A fenti kérdést naponta többször is kapom, mert az influenzajárvány Eu......

Januárban van a pajzsmirigybetegek világnapja

Pajzsmirigy betegségeinek szerepe a meddődésben, vetélésekben és fejlő......

Mire jó az ananász, a banán és a narancs?

A téli időszakban nem csak vitaminpótlás céljából érdemes déligyümölcs......

Élethosszig tartó hormonkezelés?

A pajzsmirigybetegségek kezelése gyakran a hiányzó hormon pótlásával v......

Természetes, vagy mesterséges hormonok?

Pajzsmirigy betegségek esetén a kezelés gyakran a hiányzó hormon pótlá......

Mitől vagyunk rosszkedvűek?

Az egyre rövidülő nappalok és a sokszor borús, esős időjárás rossz hat......

A D vitamin új lehetőség a hajhullás kezelésében

Ilyenkor ősszel a hajhullás különösen gyakran jelent komoly esztétikai......

A csökkent pajzsmirigyműködés kezelése

A pajzsmirigy betegségei közül most az alulműködéssel foglalkozunk. Pr......

Pajzsmirigy-betegségek: a TSH érték önmagában kevés a diagnózishoz

Laboratóriumi értékek: száraz adatok, melyek mögött egészség, vagy bet......

Öt tévhit a pajzsmirigy betegségeiről - 5. rész

"Akkor már nekem egész életemben kell ezt a gyógyszert szedni?" Ez az ......

Öt tévhit a pajzsmirigy betegségeiről - 4. rész

Megelégedhetünk-e azzal, ha a beteg pajzsmirigyének aktuális állapotár......

Gyógyszerszedési kisokos pajzsmirigybetegek részére

Bizonyos gyógyszereket reggel, másokat este, étkezés előtt, vagy étkez......

Öt tévhit a pajzsmirigy betegségeiről - 3. rész

A T4 és a T3 kezeléssel kapcsolatos problémák megismerése után az irod......

Öt tévhit a pajzsmirigy betegségeiről - 2. rész

Sokan csodálkozva fogadják és kérdezik, hogy a T4 (tehát a tiroxin) mi......

Öt tévhit a pajzsmirigy betegségeiről - 1. rész

"Tanítás közben az ember maga is tanul" (Seneca) Az alábbi öt fejeze......

Az orvosi tanácsok, konziliumok dilemmái

A tisztelt Olvasóim gyakran tüntetnek ki kérdéseikkel. Ezek között nag......

Korunk egyik népbetegsége az "ösztrogén dominancia"

E sorok megírásával nem untatni szeretném a nyári melegben pihenő olva......

Miért növekszik világszerte a pajzsmirigybetegek száma?

Ezt a kérdést naponta teszik fel nekem tisztelt betegeim és olvasóim. ......

Tudatos életmóddal a pajzsmirigy egészségéért

Hazánkban a pajzsmirigy problémák, - elsősorban nők körében - népbeteg......

"Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget." - Holisztikus szemléletű gyógyítás

A hormonális betegségek kezelése nagy odafigyelést és türelmet igényel......

Terhesség alatti pajzsmirigybetegség: hypermotilis gyermek!

Az elmúlt héten a Magyar Endokrin Társaság 24. kongresszusán vettem ré......

Nemcsak a kutyák, az ember is felismerheti a betegségekre való örökletes hajlamot!

Avagy miért esznek füvet a kutyusok, ha betegek? Gyermekkoromban me......

A pajzsmirigyműködés és az immun-rendszer változásai terhesség alatt: anya és magzat

Ezzel a problémával kapcsolatban napról napra egyre több kérdést kapok......

Grapefruit dzsúsz (juice) és a pajzsmirigy

"Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb" (Szo......

D-vitamin: védelem az elhízás és a daganatok ellen

Becslések szerint a Föld északi féltekéjén élők legalább 40-50%-a D-vi......

Van-e kapcsolat a meddőség, a pajzsmirigy gyulladás és a PCOS között?

Alig telik el nap, hogy ne kapnék tisztelt Olvasóimtól ilyen kérdéseke......

Hormon-e a D vitamin? Miért fontos ez főleg télen, a nagy hidegben?

Egy kedves levélíróm a következőket kérdezte: “Tisztelt Doktor......

Tél, megfázás, fertőzések, szuperbaktériumok! - Emberek és baktériumok háborúja: győzhetünk?

"Nálam már harmadjára tenyészették ki az "MRSA"-t, a legkülönbözőbb ba......

Okoznak-e betegségeket (daganatokat, autoimmun folyamatokat) a mellimplantátumok?

Az elmúlt hetekben a sajtó tele volt a mellimplantátumokról szóló híre......

Január a pajzsmirigybetegek hónapja - Pajzsmirigy göbök, daganatok

Január minden évben világszerte a pajzsmirigybetegek hónapja. Ez évben......

Az immunrendszer felépítése, élettani és kóros működése - 1. rész

Az immunitás szó szerint védettséget jelent. Ennek az állapotnak az el......

Hogyan előzhetjük meg a téli betegségeket?

Az őszi-téli időszakban kiemelt figyelmet fordítunk az immunrendszer e......

Hogyan növeljük húszezer forinttal nyugdíjunkat, fizetésünket?

Két héttel ezelőtt egyik kedves hölgy betegem derűs arccal lépett be a......

Nem csak a menopauza növeli a csontritkulás kockázatát

A menopauza idején bekövetkező hormonális változások következtében a c......

Hogyan küzdött a Baywatch-sztár az

Gena Lee Nolin a "Baywatch" sorozat sztárja volt, melyet nagy sikerrel......

Hirtelen megbarnultam!

"A pajzsmirigyhormon szedése után egyre rosszabbul lettem, hasmenés, n......

"Férfit vettem feleségül!?", "Valóban nem nő, hanem férfi vagyok?" Ön mit javasolna?

Korábban azt a címet adtam ennek a szokatlan történetnek, hogy az "orv......

A meddőség, és a pajzsmirigybetegségek gyógyításának természetes módja

Az orvosi egyetemen szinte unalomig használt kifejezés volt, hogy "ezt......

A medúza csókja

A nyár elején nem pajzsmirigybetegségekre, hormonális vagy immunológia......

Hasmenésjárvány (EHEC), áldozatokkal. Miért éppen a fiatal nőket betegíti meg?

Miközben ijesztő mértékben növekszik az E. coli járvány Németországban......

Mi az epigenetika? Hogyan jutnak át érzelmeink, szokásaink az örökítő kromoszómákba, a génekbe? - 2.

Öröklődnek-e a pajzsmirigy betegségei, a cukorbetegség, az elhízás? Ör......

Mi az epigenetika? Hogyan jutnak át érzelmeink, szokásaink az örökítő kromoszómákba, a génekbe? - 1.

Öröklődnek-e a pajzsmirigy betegségei, a cukorbetegség, az elhízás? Ör......

Mindennapi mérgeink - milyen anyagok károsítják a hormonrendszert?

Teflon edények, műanyag palackok és mosószerek. A mindennapi életben h......

Csernobilról hallgatnunk kellett - A japán Fukushima atomerőmű-katasztrófáról beszélnünk kell!

A Japánban történt tragédia annyira lesújtott, hogy csak a sokadik kér......

Pajzsmirigyhormon- fittség- dopping hatás?

Nem kívánok a bulvársajtó híreivel és ügyeivel foglalkozni és untatni ......

Mik azok a pajzsmirigy göbök?

Elkerülhetetlen-e a műtét? Van-e más lehetőség? Mi a "szklerotizáció" ......

Január a pajzsmirigybetegségek hónapja

Január minden évben világszerte a pajzsmirigybetegek hónapja. Idén a k......

Hogyan

A pajzsmirigy működése jelentős mértékben függ az évszakoktól, az élet......

Laboratórimtól az oratóriumig II. rész

Történet a legnagyszerűbb tanítványról, aki végigjárta ezt az utat(Leh......

Laboratóriumtól az oratóriumig - I. rész

Történet a legnagyszerűbb tanítványról, aki végigjárta ezt az utat. (L......

A pajzsmirigy alulműködése és az aluszékonyság kapcsolata

A nappalok rövidülésével egyre többen panaszkodnak álmosságról, fáradé......

Mellrák elleni küzdelem

Jóllehet 2009 novemberében már felhívtam a figyelmet az emlő (mellrák)......

Pajzsmirigyműködés és a csontritkulás - Szüksége van-e a pajzsmirigybetegnek D vitaminra?

Az elmúlt héten a "szabadságomat" a Párizsban rendezett Pajzsmirigy Vi......

Egy „pajzsmirigybeteg” gyógyulásának titokzatos története - Napóleon segített... 2. rész

Nem fárasztom a tisztelt Olvasót a sok diagnosztikus probléma ismertet......

Egy „pajzsmirigybeteg” gyógyulásának titokzatos története: Napóleon segített... 1. rész

Egy 43 éves postás betegségének története életem egyik felejthetetlen,......

Pajzsmirigy betegségei, gyermekvárás, terhesség, vetélés (betegeknek, nem orvosoknak!)

Jóllehet a kedves Olvasótól az elmúlt hónap elején azzal búcsúztam, ho......

Mire vigyázzanak a pajzsmirigybetegek nyáron? - Tanulságos esetek

A valódi nyár (?) beköszöntésére várva nem kívánom elrontani honfitárs......

Egészségünk láthatatlan őrzői

A legtöbb esetben csak akkor veszünk róluk tudomást, ha valami problém......

Hagyjuk-e életben a magzatot, vagy öljük meg? - 2. rész

A cikk első részében megismerhettük egy várandós kismama esetét, aki s......

Hagyjuk-e életben a magzatot, vagy öljük meg? -1. rész

Sokat töprengtem azon, hogy az alábbi gondolatokat megosszam-e a széle......

Pajzsmirigy autoimmun betegségben szenvedek, de miért vagyok allergiás?

Pajzsmirigy autoimmun betegségei és az allergia kapcsolata Az utóbb......

10 jel, mely pajzsmirigy betegségre utalhat

Hazánk a közepesen jódhiányos területek közé tartozik, amely magában h......

Egy pajzsmirigybeteg „csodálatos gyógyulásának” története

"A természet nem Isten, a feltevés nem tény, az ember nem gép" (Dide......

PCOS: okok, tünetek, kezelés

Hiábavaló fogyókúrák, sikertelen teherbeesés, vagy hajhullás? A három ......

Az ellopott jövő! A hormonrendszert mérgező anyagok (EDC=endocrine disrupter chemicals)

Állítsuk meg terjesztését, terjedését! Pár éve világszerte nagy felhá......

Anyák napjára a legszebb ajándék a gyermek!

A cikkben látható babák szülei többszöri próbálkozás ellenére sem rész......

Pajzsmirigybetegségek hatása a menstruációra

A menstruációs zavarok okai gyakran felderítetlenek maradnak. Ritkán g......

Az elhízás és a pajzsmirigybetegségek kapcsolata - Új remény az elhízásban szenvedők részére

Napjainkra a világ jelentős részén az elhízás járványszerű méreteket ö......

Mire jó a jód?

Biztosítja a megfelelő szellemi fejlődést, szabályozza az anyagcserét ......

PCOS (policisztás ovárium szindróma) V. rész

A cikksorozat V. része a PCOS gyógyszeres kezelésének lehetőségeit mut......

PCOS (policisztás ovárium szindróma) IV. rész

A PCOS kezelése rendkívül összetett feladat és gyakran eltérő, mivel a......

PCOS (policisztás ovárium szindróma) III. rész

Mi történt velem? Teszik fel a kérdést a PCOS-ban szenvedők....

PCOS (policisztás ovárium szindróma) II. rész

A PCOS szindrómáról szóló cikksorozat második részében szó esik a tüne......

Január: a pajzsmirigybetegek hónapja - Pajzsmirigybetegség a „kaméleonarcú” kórkép!

Január az USA-ban a pajzsmirigybetegek hónapja már évek óta. Ennek a k......

PCOS (policisztás ovárium szindróma) I.

Bevezetés helyett Engedtessék meg, hogy a cikk előtt egy rövid szubje......

Brittany Murphy fiatal, neves színésznő halálát pajzsmirigybetegség okozta?

A pajzsmirigy túlműködése hirtelen szívhalált idézhet elő!...

Candida, a „gonosz gomba”

Korunk egyik népbetegsége a Candida fertőzés A baktériumok és gombák ......

Tévhit,hogy a szelénpótlást kerülni kell terheseknél! - A nélkülözhetetlen nyomelem

Köztudott, hogy az élő szervezeteknek feltétlen szükségük van oxigénre......

A szelén szerepe a betegségek kezelésében és megelőzésében

Mire figyeljünk? Milyen betegségek esetében kell gondolni szelén hiány......

Van-e kapcsolat a pajzsmirigybetegségek és az emlőrák között?

Jóllehet az emlőrák tüneteit már az egyiptomi papirusztekercseken is l......

Kapjanak-e influenza elleni oltást a terhesek és a pajzsmirigybetegek?

Az influenza A(H1N1)v vírus fertőzés kockázata, és az influenza elleni......

Meddőség, vetélés, koraszülés esetén gondoljunk pajzsmirigybetegségre! - csúcstalálkozó a témáról

A pajzsmirigy hormonjai meghatározó fontosságúak minden szervünk működ......

Pajzsmirigybetegek vigyázat! A Propycil szedése májelégtelenséget okozhat

A pajzsmirigy túlműködése miatt alkalmazott gyógyszerek között gyakran......

Stressz-hajhullás -pajzsmirigybetegség

...avagy miért hullott a haja és őszült meg hirtelen Marie Antoinette?......

Eltűnt a pajzsmirigy? - Pajzsmirigy a nyelven!

Általában köztudott, hogy a pajzsmirigy a nyakon a pajzsporc előtt hel......

Fáradt, aluszékony, ideges? - A pajzsmirigy ultrahang vizsgálat

A szerteágazó tünetek miatt a pajzsmirigy betegségei sok esetben nem, ......

Vigyázat! Lisztérzékenység (coeliákia) és pajzsmirigybetegség társulhatnak egymással!

A betegség autoimmun eredetű és öröklődő jellegű, amelyet különböző né......

Szedhető-e fogamzásgátló tabletta pajzsmirigy betegség esetén?

Ez a kérdés gyakran merül fel azokban a hölgyekben, akiknek ismert paj......

Miért lettem szőrös?

A hölgyek fokozott, férfias típusú szőrnövéséről ...

12 kérdés a pajzsmirigy működéséről és betegségeiről - 6. rész

Mit kell tudni dióhéjban a pajzsmirigyről és betegségiről? Okozhat-......

Vigyázat! Nemcsak a fuzárium káros! Mérgező ételeket ehetünk!

A hormonrendszert, a nemi- és pajzsmirigy-hormonok hatását károsító an......

12 kérdés a pajzsmirigyről - Van-e kapcsolat az elhízás és a csökkent pajzsmirigy működés között?

Mit kell tudni dióhéjban a pajzsmirigyről és betegségiről? Van-e ka......

12 kérdés a pajzsmirigy működéséről és betegségeiről - 4. rész

Mit kell tudni dióhéjban a pajzsmirigyről és betegségiről? Befolyás......

12 kérdés a pajzsmirigy működéséről és betegségeiről - 3. rész

Mit kell tudni dióhéjban a pajzsmirigyről és betegségiről? Melyek a......

Melyek a pajzsmirigy csökkent működésének és túlműködésének tünetei és következményei?

Mit kell tudni dióhéjban a pajzsmirigyről és betegségeiről? Melyek a ......

12 kérdés a pajzsmirigy működéséről és betegségeiről - 1. rész

Mit kell tudni dióhéjban a pajzsmirigyről és betegségeiről? A most ......

Gyorsabb anyagcsere, fogyás 7 lépésben

A tavaszi időszakban a közelgő fürdőruha szezonra gondolva gyorsan sze......

Önvizsgálat a pajzsmirigybetegségek szűrésére

A pajzsmirigy rendellenességek előfordulásuk gyakoriságát tekintve haz......

Újabb remény a hajhullás megállítására

A hajhullás nőket, férfiakat egyaránt érzékenyen érintő jelenség. Bizo......

Pajzsmirigygyulladás szülés után

Ismert jelenség, hogy szülés után 1-2 hónappal a mamák fáradtsággal, s......

Mikor a lélek kimerül, a test jelez - tanuljuk meg kezelni a stresszt!

A stressz-szindróma elsősorban a nőket érintő jelenség. Ők azok, akik ......

A szem a lélek, a nyelv a test tükre!

Hogyan érezzük az ízeket? Megváltozott az ízérzésünk? Ég a nyelvünk?......

Candidiasisban szenved?

Candida albicans fertőzés és az immun-endokrin rendszer kapcsolata Eg......

Influenza, szív- és daganatos betegségek megelőzése szelénnel

Az őszi-téli időszakban gyakori vírusos eredetű megbetegedések, náthás......

Szex változó korban és után!

A legújabb orvosi irodalom nem csak a betegségekre, hanem az életminős......

A pajzsmirigy és fontosabb megbetegedései

Az elmúlt hetekben hozzám érkezett kérdések és levelek egyaránt azt mu......

A jódhiány veszélyei

A pajzsmirigyhormonok képződéséhez jódra van szükség. A szervezetbe be......

A libidó (szexuális vágy) és a pajzsmirigyműködés összefüggése

A pajzsmirigy és a libidó között összefüggésre már korábban is több kl......

Nem minden allergiásnak gondolt szembetegség allergiás eredetű

A szem nem vagy nehezen gyógyuló gyulladásai hátterében pajzsmirigy-be......

A hajhullás és a pajzsmirigy autoimmun gyulladása

A hajhullás számos formája és oka ismert. Főként a nőknek, szülés után......

Miért gyakoribb a fiús anyáknál a pajzsmirigybetegség?

Korábban már kimutatták, hogy azokban az anyákban akik fiú magzatot ho......

A pajzsmirigy és fontosabb betegségei

A pajzsmirigy kicsi, jelentéktelen, különösebb törődést nem igénylő sz......

Hízás, idegesség, meddőség oka is lehet pajzsmirigy rendellenesség I.

Kicsi, jelentéktelen, különösebb törődést nem igénylő szerv, gondolják......

Hízás, idegesség, meddőség oka is lehet pajzsmirigy rendellenesség II.

A pajzsmirigy gyulladásos megbetegedései. A krónikus autoimmun pajzs......
A szerkesztő ajánlja