FIGYELMETLEN 3 ES FEL EVES

Kedves Kérdező!
Figyelmetlenségről szó sincs, valószínűleg tudja mi történt vele.
A "nem tudom" később pedig az iskolai eseményekre vonatkozó "semmi" inkább azt jelenti, hogy vagy: a.) nincs kedvem elmesélni b.) fáradt vagyok c.) miért kíváncsiskodsz, kérdezel annyit, hogy mi történik velem, amikor nem vagy ott? A szülői túlkérdezgetés és kíváncsiskodás elleni lázadás is lehet. Kicsi korban pedig azt is jelentheti: ha tudni akarod, mi van velem, miért nem vagy ott? Különösen, ha még nem érett a gyermek a bölcsődére, óvodára és legszívesebben otthon lenne anyukájával, pláne ha a kistestvér is otthon van.
 
Napköziben? Ha családi napközire vonatkozik a kérdés, akkor az is lehet, hogy amíg a kistestvérrel otthon vagy ő meg a közösségben, kicsit ezzel büntet, hogy nem nyílik meg neked az ott töltött idővel kapcsolatban. Vagy elütés van a kérdésben: napközben? Ez esetben miért kérdezünk olyanról, amire tudjuk a választ hisz velünk volt, a gyerekek az ilyen kérdéseket is háríthatják érthető módon.

Hogyan tudjuk elkerülni a hárító választ és hogyan érhetjük el, hogy megnyíljon nekünk gyermekünk nem csak a kicsik később a nagyok is?
Jó taktika, ha egy ideig mellőzzük az ilyen kíváncsiskodó kérdéseket és inkább mi mesélünk oldott hangulatban, velünk mi történt aznap. Egy idő után a gyermek is el fogja mondani szinte válaszként, illetve így spontán neki is eszébe jut majd valami aznapi mesélnivaló. Másik, ha már kérdezünk, mert nem álljuk meg, akkor próbáljunk konkrét nem eldöntendő kérdéseket feltenni sose általánosat. Mi az általános: „Mi volt ma? Mi történt veled?” Helyette inkább kifejtendő kérdéseket találjunk ki: „Ma is voltatok kint az udvaron, lecsúsztál a csúszdán? Zsuzsi néni ma milyen mesét mesélt nektek alvás előtt?” Fontos, hogy ne érezze azt, hogy téged zavar a "nem tudom" válasz.

Ami pedig mindenképp segíti a jövőbeni oldott társalgást, hogy időt adunk a gyermeknek, kicsivel több velünk töltött időt, olyat, amikor semmi különöset nem csinálunk, otthon teszünk-veszünk és van alkalma arra, hogy megszülethessenek a spontán mesélős percek (ez tapasztalatom szerint csakis idő kérdése, elég, ha ezt biztosítjuk). Másik, hogyha gyermekünk eleve zárkózottabb típus, ne várjuk el tőle a hosszas beszámolókat, minél kevésbé várjuk el tőle annál sűrűbben és oldottabban fog megnyílni idővel.
Aggodalomra semmi ok!

Sajnos rengeteg óvodás és iskolás gyermek válasza ez. Azt vettem észre, hogyha nem közvetlen óvoda és iskola után törünk rá érdeklődő kérdésünkkel, hanem hagyjuk, hogy szegények az impulzusteli és alkalmazkodást kívánó nap után átálljanak, kipihenjék magukat és csak ezután érdeklőünk, akkor már bővebb választ kapunk. Lefekvés előtt a meghitt esti szertartások ezért is jók, mert olyankor is kaphatunk még bővebb tájékoztatást a jó és rossz dolgokról.

Nagyobb gyerekek akkor szoktak még esetleg hárítóan válaszolni, ha szüleik reakciói az általa meséltekre nem megfelelő, de itt gondolom, nem erről van szó. Inkább kiskamaszoknál, pl. ha iskolai csínyt mesél, örülnünk kell neki, hogy megosztja velünk, ha elkezdünk kioktatni, dorgálni, példálózni, szigorkodni, legközelebb már megtartja magának a történteket.

Általában ajánlom, hogy ne kérdezzünk túl sokat a gyerekektől, inkább meséljünk helyette mi is többet a saját napjainkról, gyerekkori történeteinkről, a kicsikkel pedig töltsünk sok időt és legyen sok szabad játékideje a szülővel és egyedül is.

Ajánlok a pozitív kommunikáció kialakításához egy nagyon gyakorlatias könyvet, mely egyben a testvérféltékenység esetén is hasznos: Adele Faber: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyvet.
Sok sikert!

www.kerekito.hu
Üdvözlettel: