Nagyonkamasz

Kedves Doktornő!

Van egy 17 éves fiam, és a kamaszkor lassan felőröl. 9 éves volt, amikor az apukájával külön költöztünk. Barátként váltunk el, a mai napig nagyon jóban vagyunk. A fiunk dolgait mindig közösen oldottuk meg. "Apró probléma", hogy apuka igazán sosem volt szigorú, nem fegyelmezett (ezt a mai napig tőlem várja el) mindent megkapott tőle a fiam, illetve nem volt láthatás, mivel 5km-re lakunk egymástól, ezért amikor kisebb volt is sokat volt az apukájánál, amikor én dolgoztam pl., szóval mindig megbeszéltük, ki mikor van otthon, és a gyerek annál volt, aki éppen meg tudta oldani, otthon volt, aki tudott érte menni az iskolába....stb. Tudom nem túl jó megoldás, de így tudtam én is normálisan dolgozni egyedülálló anyaként. Aztán ahogy nőtt a fiam, egyre többet volt apánál, mivel ott nem volt szigor, ott mindent megkapott, amiket én nem tudtam volna megvenni és nem is vettem volna meg neki (motor, quad....), illetve a barátai is azon a településen vannak. Nem gondolom, hogy rossz szülők lennénk, nem iszunk, nem drogozunk, dolgozunk, én sokáig munka mellett is tanultam még....
De ez a korszak kegyetlen, ami most van. Hozzátenném, ami nehezíti a dolgot, hogy a fiam ADHD-s. Nem jár iskolába, most állandóan a haverok, és kitalált, hogy dolgozni szeretne, és el akar költözni albérletbe. De szeptembertől esti gimibe is akar menni. Nem érti meg, hogy 18 éves koráig én felelek érte, és nem költözhet csak úgy el. Egyébként sem megy ez csak úgy, a mai világban sajnos, ami az árakat illeti. Az apukája sem bír vele, köztük egyre csak fokozódik a feszültség. Mi lehet a megoldás? Hagyjam, hogy elköltözzön? Tapasztalja meg a saját bőrén, hogy az milyen is? A tiltást, harcot nem tartom jó megoldásnak ebben a korban.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel;
Andrea

Nagyonkamasz

Kedves Doktornő!

Van egy 17 éves fiam, és a kamaszkor lassan felőröl. 9 éves volt, amikor az apukájával külön költöztünk. Barátként váltunk el, a mai napig nagyon jóban vagyunk. A fiunk dolgait mindig közösen oldottuk meg. "Apró probléma", hogy apuka igazán sosem volt szigorú, nem fegyelmezett (ezt a mai napig tőlem várja el) mindent megkapott tőle a fiam, illetve nem volt láthatás, mivel 5km-re lakunk egymástól, ezért amikor kisebb volt is sokat volt az apukájánál, amikor én dolgoztam pl., szóval mindig megbeszéltük, ki mikor van otthon, és a gyerek annál volt, aki éppen meg tudta oldani, otthon volt, aki tudott érte menni az iskolába....stb. Tudom nem túl jó megoldás, de így tudtam én is normálisan dolgozni egyedülálló anyaként. Aztán ahogy nőtt a fiam, egyre többet volt apánál, mivel ott nem volt szigor, ott mindent megkapott, amiket én nem tudtam volna megvenni és nem is vettem volna meg neki (motor, quad....), illetve a barátai is azon a településen vannak. Nem gondolom, hogy rossz szülők lennénk, nem iszunk, nem drogozunk, dolgozunk, én sokáig munka mellett is tanultam még....
De ez a korszak kegyetlen, ami most van. Hozzátenném, ami nehezíti a dolgot, hogy a fiam ADHD-s. Nem jár iskolába, most állandóan a haverok, és kitalált, hogy dolgozni szeretne, és el akar költözni albérletbe. De szeptembertől esti gimibe is akar menni. Nem érti meg, hogy 18 éves koráig én felelek érte, és nem költözhet csak úgy el. Egyébként sem megy ez csak úgy, a mai világban sajnos, ami az árakat illeti. Az apukája sem bír vele, köztük egyre csak fokozódik a feszültség. Mi lehet a megoldás? Hagyjam, hogy elköltözzön? Tapasztalja meg a saját bőrén, hogy az milyen is? A tiltást, harcot nem tartom jó megoldásnak ebben a korban.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel;
Andrea

bántalmazó kapcsolat

Kedves Katalin
Szétvált pár, bántalmazó kapcsolat, többnyire szóbeli, de előfordult agresszív viselkedeés is.
Menthető a dolog szakértővel?
Verus

Kedves Katalin!
Nem oly rég már írtam Önnek az alkoholista bátyám miatt. Ön is abban erősített meg, hogy csak akkor tudnánk bármit tenni, ha elfogadná a segítséget. Egyre tarthatatlanabb a helyzet. Azt szeretném kérdezni, hogyha bűncselekményt követ el akkor sem lehet pl. pszichiátriai kezelést kérni neki?
Köszönöm.
Ani

Kedves Katalin!
Édesapám tragikus körülmények között elhunyt. Három gyerekünk van 2,5 - 5 - 6,5 évesek. Férjemmel ellentétes véleményen vagyunk arról, hogy elvigyük -e gyermekeinket a temetésre. A nagypapával jó viszonyban voltak, hetente járt hozzánk. Korábban már történt haláleset a családban, amiről beszéltünk a gyerekekkel, tehát a maguk szintjén ezt értik. ( A 2,5 évest kivéve) Az egyet nem értés férjemmel abból adódik, hogy szerinte a temetés is egy természetes dolog,az élet velejárója, ami segít feldolgozni a gyerekek lelkében a tragédiát. Én inkább azt gondolom, hogy bár őszintének kell lenni, de ez még sok nekik, és inkább még nagyobb traumát okozna nekik a sok gyászoló ember látványa és a szertartás, minthogy segítene nekik feldolgozni. A véleményét szeretném kikérni ebben, köszönöm szépen!

Kedves Katalin!
A problémát a tesóm okozza. Egy házban élünk, apa a tesóm és én. Tesóm alkoholista, teljesen lecsúszott már. Nem dolgozik, lop itthonról, nem segít semmit. Nem ad bele a rezsibe, teljesen lelakja a házat. Sok módszerrel próbálkoztunk már a jó útra terelni. Volt köztük keményebb fellépés is, de az sem térítette észhez. Részegségéből adódóan már autó is ütötte el, nincsenek barátai sem. Nem érdekli már semmi. Nincs saját családja, a nagyszüleink és anyánk már nem él. Semmi nem használt. Mára eljutottunk egy olyan szintre, ami drasztikus lépésre késztet. Lehet, hogy önző vagyok, de szeretnék nyugodt életet. Néhány hete elbeszélgettünk vele kb. ezredjére is, hogyha változtatni szeretne és lerakja az italt mindenben támogatjuk. A válasza az volt, hogy nem akar leszokni, azóta is minden nap részeg és egyre elviselhetetlenebb. Ezek után közöltem vele, hogy ezt nem tűröm tovább. Elmúlt 40 éves is már, ha nem akar változni menjen a háztól. Hivatalos útra terelem, hogy elköltözzön, mert azt sem fogadta el, hogy kifizetem a részét. Jön majd a jogi procedúra. Aminek valószínűleg szintén az lesz a vége, hogy ki kell fizetnem a részét.
Idegileg és lelkileg is nehéz lesz, de már nem látok más megoldást. Nem akar segítséget. Nagyon önző ember. Ez már nem élet. Attól tartok, hogy bennünk is kárt tesz. Már rég nem önmaga.
Van esetleg valami ötlete mit lehetne megpróbálni?
Köszönöm.
Ani

Kedves Katalin !

Szeretném kérni a tanácsát és véleményét.
7. hónapja hogy új párkapcsolatba léptem.Az előző házasságomban egy sajnálatos betegség miatt elveszítettük a páromat. Egy 20 éves lányom van ebből a kapcsolatból , akivel ketten élünk , rendezett körülmények között , mindent megbeszélve és kölcsönösen tisztelve egymást. A lányomnak is van már hosszabb ideje tartó , komoly kapcsolata , ahol mind a fiú , mind a családja is nagyon rendesek , szeretetre méltóak. Szeretik a lányomat és befogadták.
Az új kapcsolatomban nagyon boldogok vagyunk , egyenlőre még nem élünk együtt , de heti rendszerességgel találkozunk és a hétvégéket is lehetőség szerint együtt töltjük. A páromnak van két fia az előző házasságából , akik 16 és 13 évesek. Úgy érzem , hogy ők is elfogadtak engem , gyakran töltünk el közös programokon időt egymással. DE !
Úgy látom , hogy ők nem teljesen tudták még feldolgozni magukban a szüleik válását. A fiuk , főleg az idősebbik, teljes mértékben az édesapja hatása alatt állnak , úgy beszélnek , úgy "gondolkodnak" , úgy cselekszenek , ami hogy finoman fogalmazzak , nem teljesen szimpatikus számomra és az édesanyjuk számára sem. Tulajdonképpen a két szülő nézete , gondolkodása a gyereknevelésről , a családi életről , sőt gyakorlatilag mindenről a szöges ellentéte egymásnak. Amíg az édesanya családcentrikus , érzelmes , a gyermekeiről gondoskodó , családanya típus , addig az édesapa valami egészen más módon kezeli a dolgokat. Sajnos ő elég öntörvényű és bocsánat hogy így fogalmazok , de önző típusú ember , akinek csak a saját érdekei állnak az első helyen , minden és mindenki mást , gyakorlatilag " eltapos" , ha az neki nem tetsző módon próbál érvényesülni. Nyilván ezt csak Önnek írom , erről a gyerekek előtt nem beszéltem , mert még igazából az ismerkedés és beilleszkedés/elfogadás szakaszában járunk.Nekem sajnos nem volt még szerencsém találkozni és beszélni sem az édesapával , de a párommal folytatott beszélgetéseink alkalmával azért már felállítottam magamban egy "képzelt személyiséget" róla. Jelenleg a vagyonmegosztás szakaszában járnak a válásuk után és mondanom sem kell , hogy nem felhőtlenül zajlanak az események. A fiúk egymással is érdekesen viselkednek. A kisebbik most bentlakásos iskolába jár , ezért csak hétvégenként találkoznak , a nagyobbik az édesanyjával él , de ő is minden második hétvégén az édesapával van. Szóval ha külön vannak , akkor mindkettőjük normálisan viselkedik , de amit együtt vannak , azonnal elkezdik egymást szekálni , csúnyán beszélnek és a viselkedésükkel az őrületbe kergetik az anyukájukat, aki ezt egyre rosszabbul viseli. Olyan is elhangzik már náluk , hogy inkább ne is lássák egymást , mert addig jó nekik , amíg külön vannak. Számomra ez testvérektől idegen megnyilvánulás. Inkább egyébként a nagyobbik fiú , aki ezeket hangoztatja , de a kicsit sem kell félteni , mert időnként meg ő provokálja ki a balhékat. A kérdésem ide kapcsolódik. Hogyan tudom úgy kezelni ezt a helyzetet , hogy ne bántsak meg vele senkit. Nyilván nem minősítem az apát a gyerekek előtt , még véletlenül sem , de úgy érzem , hogy ő a problémák forrása! Az ő viselkedése , életmódja , befolyásolja mindkét gyerek életét és ezáltal a páromét is , mert több olyan dolga van , amit értelmes emberek nem csinálnak. Például nem hajlandó beszélni vele telefonon , csak írásban kommunikálnak , ami értelmes , tanult emberek számára elszomorító! Sem személyesen , sem más módon nem akar találkozni vele , pedig a vagyonmegosztás és az ezek köré csoportosuló teendők kapcsán ez lenne a minimum. Arról már nem is beszélek , hogy a két gyerekkel kapcsolatos problémákat sem hajlandó megbeszélni vele. Azt mondja, ez a párom problémája , ő "tudja kezelni őket" , a többi nem érdekli , oldja meg. És a gyerekek minden alkalommal , miután az apjukkal voltak teljesen kifordulnak magukból , mintha nem is ők lennének és teljesen felveszik az apjuk stílusát. Ez most már oly annyira jelentkezik , hogy a mindennapokban is problémát okoz a páromnak , mert úgy érzi , semmi eszköz nem maradt a kezében , hogy megpróbálja a fiukat normális keretek közé terelni. Ő ezt a saját anyai mivolta kudarcának éli meg és magát is hibáztatja azért , hogy a gyerekek fura személyisége az apjukéra hasonlít és aggódik értük , hogy hogyan válnak így majd értelmes , tisztességes felnőttekké. Valamint nehezen viseli , hogy nekem is át kell élnem azokat a kellemetlenségeket , amik a két gyerek konfliktusából és az édesanyjukkal való konfliktusaiból adódnak. És már azt fontolgatja , hogy engem megkímélve ezektől , inkább kilépne a kapcsolatból , csak nekem ne kelljen ezeket végig néznem.
És itt vagyok tanácstalan. Én szeretem őt is és a gyerekeket is , mert egyébként tudnak ők normálisak lenni , ha akarnak és velem nem tiszteletlenek és szerintem el is fogadtak és talán még szeretnek is , mert van nagyon sok erre utaló jel , megnyilvánulásuk. De mégis a probléma gyökere úgy érzem az édesapától és az ő személyiségétől eredeztethető. Akit én nem ismerek személyesen , de szívesen beszélgetnék vele. Szóval én roppant türelmes és toleráns ember vagyok , úgy érzem szívem-lelkem beleteszem ebbe a kapcsolatba , de azt még véletlenül sem szeretném , ha két gyerek irányítana és rajtuk múlna a mi kapcsolatunk jövője! A párom most elég elkeseredett emiatt , de én mondtam hogy mindenben mellette állok és segítek ,csak nem tudom mi lenne a helyes út? Kérem , tudom elég sok és bonyolult információt mondtam , de ha lát megoldást , vagy van tanácsa , mit lehet ez esetben tenni , úgy , ,hogy senki se sérüljön és rendeződjenek a dolgok? Segítségét előre is köszönöm ! Üdvözlettel, Zs.

Kedves Katalin! Kicsit tanácstalan lettem . A párommal 6 éve vagyunk együtt van egy 3 éves gyönyörű egészséges rendkívül okos kislányunk. A lényeg hogy sajnos nem nagyon veszi ki a részét a dolgokba házimunka, gyerekkel kapcsolatos dolgok. Eddíg azzal takarózott hogy én itthon vagyok meg tudom csinálni amivel nem is volt baj. Bár akkor is néha jól esett volna ha azt mondja maradj csak majd én megcsinálom de.... Mind1 . Most hogy elkezdtem én is dolgozni ugyan ott vagyunk ő pihenget alszik számítógépezik. Most annyiban változott a helyzet hogy legalább a gyerekkel foglakozgat ( bár túlzásba nem viszi). Szeretem őt de idegesít hogy így viselkedik. Ha szólok neki hogy ezt vagy azt csinálja ebbe vagy abba segítsen az esetek 90% -ba az a válasz hogy én azt nem tudom vagy hogy én biztos nem... Kérem segítsen mivel tudnám rávezetni hogy együtt működjön. Köszönöm szép estét

Egy 18 éves lány vagyok, egyetemista. Az a helyzet, hogy kavartam az 55 éves angoltanárommal. Most mitévő legyek? Hogy viselkedjek majd az óráin? Esetleg a későbbiekben szexeljek majd vele?

Úgy történt, hogy az egyik órája után vele meg az osztálytársaimmal beültünk egy közeli sörözőbe iszogatni. A tanárom mindig is tetszett nekem. Magas, ősz haja és szakálla bölcsességet sugároz, szemüveges, fekete öltöny felsője pedig tekintélyt parancsolóan mutat a testén. Kiköpött úgy néz ki, mint Alan Rickman, csak szemüvegben. Olyan igazi tanáros a külseje én pedig mindig is gerjedtem a tanárokra, szerintem a legszexibb foglalkozás.
Aztán egyre fogyatkoztak a többiek, egyre többen mentek el, így végül csak kettesben maradtunk. Így úgy döntöttünk elindulunk egy másik, olcsóbb kocsmába, ami a közelben van.
Épp a buszok menetrendjéről beszélgettünk, amikor közelebb lépett hozzám és mindenféle előzmény nélkül átdugta a nyelvét a számba. Nagyon jól esett a csókja, határozottan csókolt. Aztán megfogta a kezemet és kézen fogva sétáltunk az esőben. Neki nyomott az egyik ház falának és csak smároltunk megállás nélkül. Finom volt a szája. Aztán betévedtünk a közeli kocsmába. Elég kihalt volt, rajtunk kívül csak még egy pár volt, akik el voltak foglalva egymással, úgyhogy nem zavartak minket. Ott elkezdte csókolgatni a nyakamat, a mellkasomat egyre lejjebb haladva. Majdnem elvándorolt a szája egészen a mellemre. Hosszú csókokban forrtunk össze. Hátul benyúlt a nadrágomba és a fenekemet fogdosta. Aztán felfektetett a biliárdasztalra, felhúzta a blúzomat és simogatta a derekamat, közben a nyakamat csókolgatta. Nagyon kívántam őt. Befeküdt a lábaim közé, körkörös lökő mozdulatokat végezve csípőjével hozzá-hozzá nyomta az ágyékát a puncimhoz ruhán keresztül, közben egy nyögés hagyta el az ajkát. Nagyon szexi volt. Legszívesebben azonnal lerángattam volna róla a nadrágját és magamban éreztem volna őt.
Aztán nagyon későre járt, elhagytuk a helyet, hazakísért egy darabon és azt ígérte, majd folytatjuk. Most szünet van, van időm átgondolni, mi legyen, hogy legyen ezután. Ön mit tanácsolna nekem?
Egy tanácstalan 18 éves lány

Kedves Katalin! Az lenne a kérdésem hogy ön szerint van e arra lehetőség hogy volt férjemmel valaha boldogan éljünk.Mert az történt,jelenleg még házasságban vagyunk közel 30 éve de mivel nagyon sokat vert és terrorizált lelkileg és távoltartást kértem ellene azt hittem hogy majd ez észhez tériti de nem sajnos,mert amikor ez letelt nem jött haza csak ruhákért.Itt hagyott 2 gyermeket akiből az egyik mindenórás terhes.De sajnos van időszak amit gyerekeim előtt szégyenlek bevallani hogy hiányzik.De ön szerint helyre klehetne ezt hozni érdemes egyáltalán vagy nem??? Köszönöm előre is

Üdv.
A kérdésem az lenne,hogy dolgozzam fel, és mit tegyünk azután, ha anyunk felépülne,hogyan viseljem a pletykát, szánakozást,esetleg megvetést anyunk miatt?
A történetünk.

Nehéz erről írnom.Anyu most 78 éves.Kb 70 éves kora körül vettük észre,hogy A Frontin szedése mellett megiszik 1-1 pohár bort,vagy sört.Egyedül élt, mi a nővéremmel más más városban.Mikor mentünk hozzá, előre szólni kellett,és nem igazán örült a látogatásunknak,kérdezte,mikor megyünk vissza.Egyre jobban elhanyagolta a lakást, alig mosogatott,takarított.Egyikünkhöz se akart költözni,mert dolgozunk mindannyian,úgyis ott is egyedül lenne, azt mondta.Többször hallottuk a hangján telefonon keresztül is hogy ivott.Pár éve elesett,azt mondta megbotlott, de a szomszédok látták, hogy instabil volt a járása.
Azelőtt egy eleven,mozgékony asszony volt,járt a piacra, szeretett beszélgetni.Teljesen kezdett leépülni.Házigondozónőt járt hozzá, de nehezen szokta meg.Egyik nap rémülten hívott, hogy teljesen zavart, szétdobált mindent, felborogatta a lámpát, meztelen van.Kiderült sok Frontint szedett be megint.Gyorsan kellett intézkedni.Egy önkormányzati idősek otthonába sikerült bejuttatnom, ami egy kisállomással szemben van.
Nehezen szokta meg,,mindig úton volt, hiába mondtuk, hogy csak az udvaron sétáljon....Mindig kölcsönt kért tőlünk, és kijárkált a boltba is, többnyire édességért, és sörért.Volt hogy mástól is pénzt kért, mert elköltötte a zsebpénzét.
Egy hete telefonáltak az otthonból,hogy engedély nélkül kiment, és rendőrök találták meg a síneknél,elsodorta a vonat.
Súlyos sérülései lettek, medence, bordatörés,a feje is vérzett, de életben van, stabil az állapota.
Nem tudja senki mi történt, állítólag elsodorta egy motorvonat,mikor várta, hogy elmenjen.
ÉN NAGYON FÉLEK,HOGY ÖNGYILKOS AKART LENNI,BÁR AZT MONDJA NEM.ÉS NEM EMLÉKSZIK SEMMIRE SE.
FÉLEK AZ OTTHONBA IS BEMENNI,AMIATT HOGY ROSSZ SZEMMEL NÉZNEK MAJD RÁM ANYU MIATT,AHOGY VISELKEDETT,ÉS NEKIK IS KELLEMETLENSÉGET OKOZOTT,REMÉLEM NEM LESZ RENDŐRSÉGI ÜGY.sZÖRNYŰ VOLT A HELYSZÍNEN LÁTNI A VÉRTŐCSÁT, ÉS A HELYSZÍNELÉS NYOMAIT AZ ÁLLOMÁSNÁL.
AZ ISMERŐSÖK ,CSALÁDTAGOKIS FAGGATNAK, MI TÖRTÉNT, HOGY TÖRTÉNT,ÉS NEM MEREM ELMONDANI,HOGY VALÓSZÍNŰ ITALÁRT AKART KIMENNI,(előtte való nap elláttuk étellel,és a nővérem pár dobozos sört is vitt neki,bár én kértem ,ne vigyen, de úgyis megszerzi valahogy)AZT NEM ÁLLÍTOM HOGY ITTAS IS VOLT AKKOR.
Nekem nagyon kínos, sajnálom is,nagyon csak az anyám,de valahol magának kereste a bajt,ülhetett ,élhetett volna nyugodtan jó helyen volt...
Kisvárosban élünk,gondolom ,megy a pletyka a szóbeszéd. Nem tudom, mit mondjak,mert nem akarom ,hogy lebecsméreljék,megvessék ,és rosszat mondjanak rá.
Köszönöm.Gabika

Kedves KAtalin!
30-as nő vagyok, párom 40-es, távkapcsolatban élünk. Problémám, a párom okoskodása. NEm egyszerá vele olykor távkapcsolatban sem. Neten szoktam keresgélni cikkeket, hogy okosabb legyek, megtaláljam a miértekre a válaszokat. Sajnos a párom anyukája is okoskodó. OLyat olvastam az ilyen emberek magukat másoknál felsőbbrendűeknek képzeli. Párom és köztem is és a családom és családja között is classisbeli különbségek vannak. Anyukájával sajnos nem lehet dolgokról beszélgetni, nem fogadja el. Párom sem. Hajtják a maguk igazát. NEm tudom mire ilyen fölényesek, okoskodóak. PEdig olykor dolgokban buták tudnak lenni. Belátás nincs. Párom ezért elég idegesítő tud lenni. NEm tudom hogyan lehetne helyre tenni. Legalább a párom. nem tágít a meggyőződésétől. Hiába magyarázom neki gondolván, belegondol, rájön, és elfogadja. TEhetetlennek tudom magam érezni. Hogyan tudnám ezt megoldani, hogy a párommal meg tudnám értetni? MIvel fellengzős tud lenni, így lelkileg is és fizikailag is távolít el magától. Erről mér beszéltem neki. Mondjuk ő egy távolságtartó családból jött, így a közelségnek nem igen örül.

Üdvözlöm !
19 évesen mentem férjhez,a házasságom most is tart. Mondhatni ,hogy jól mennek a dolgok. 3 gyermek szülei vagyunk. Szeretjük egymást, Problémák vannak mint mindenhol.Eddig mindig megoldtuk,vagy csak talonba került.
Ami említésre méltó az én részemről az ,hogy már nagyon hosszú ideje nem tudok a hálószobában élvezetet érezni. És a hosszú idő alatt azt értem ,hogy több mint 10 éve. De most belépet az életembe egy férfi,akihez valami nagyon erős érzelem vonz. Vívódom saját magammal,mert nem tudom mitévő legyek. Egyik részről van a családom ,férjem akit szeretek. Másik részről ott áll ő aki úgy érzem kell nekem minden porcikámnak. Tudom ezt nem szabad ,rá mehet az egész életem ,de nagyon kell nekem ! Még hasonló sem történt soha. Kérem a tanácsát ?

Kedves KAtalin!
33éves nő vagyok, pár éve ismét szülőfalumba vagyok munka miatt. Itt leginkább a családi házban mamával és anyuval lakom. Sajnos együtt. Amiért írok. Anyu tele van méreggel, haraggal. Annak idején elváltak, sajnos a mamától azt az anyai képet látta, hogy a családra építik fel életüket. fáradhatatlanul. Igen rossz gondolkodásuk tud lenni, elmartak már maguk mellől embereket, persze maguk hibáit nem látják, csak a másik hibás mindig mindenben. Amivel nem tudok mit kezdeni, anyu tud rám haragudni, mert jobban hasonlítok apura, így nem tudom engem mennyire lát, vagy csak aput bennem. Sok harag van benne, idős korára már a harag el is változtatta az arcát. A kisugárzása is olyan. Beszélgetni nigen lehet vele, szent meggyőződése, hogy ő csinálja és tudja jól a dolgokat. Elég fafejűek tudnak lenni. Anyu egyke volt, voltak élet próbálgatásai, azon kívül leginkább szimbiózisban élnek. Társfüggők, azon az áron is, ha egymás idegeire mennek és terhesek a másiknak. Azon kívül, hogy valahogy nagyon szeretném azt megoldani, hogy elkerüljek itthonról, nem tudom mit kezdje azzal, hogy anyu rám vetíti azt a haragot, amiért apura haragszik. Sajnos mind a ketten önzőek, anyunak az tetszene, ha minig minden körülötte forogna. NEhéz természete tud lenni, kritizáló, bíráskodó, oktondi. Mind a kettőjüknek rettent önértékelésük van, mártírkodnak.
Leginkább a rám kivetített haraggal nem tudok mit kezdei Volt már, hogy azt mondtam neki egymást választottátok én csak elszenvedője vagyok. Van egy pszichológus ismerősünk oda rájöttem azért nem akar jönni, mert vállalnia kellene magát. Másokat bírálnak, kritizálnak, nekem is szokta néha anyu mondani milyen stílusom van, mondtam neki majd levideózom az övé milyen. Olykor leutánzom, hogy észrevegye magát. Köszönöm segítségét.

Kedves Katalin!
Igazából már nem tudok más lehetőséget ,mint tanácsot kérni egy szakembertől.
Először is szeretném tisztázni, hogy nem rólam van szó, hanem a barátnőmről és annak a nevelőjéről. Ő a nagymamája (anyuka meghalt 6 éves korában) és az apukája. Megpróbálok rövid lenni. A családban 3 gyerek van ebből 2 lány 1 fiú. Én a legkisebb lánynak (20) vagyok a barátja. Velem is baja van, de konkrét okot nem tud mondani. Amit én látok, hogy a két lány úgymond mindig rossz és azok nem csinálhatnak semmit, míg a fiú annak mindent lehet. Nincs olyan nap, hogy ne veszne, vagy ne kötne bele a nagyi az unokájába, ha takarít, akkor nem azt nézi, hogy takarított, hanem hogy elfelejtette letörölni a tükröt. Ha ágyneműt segít húzni, akkor az a baj, hogy nem jót, húz fel. Ha megkérdi kell-e segíteni –akkor a válasz nem-, ha meg nem segít, megkapja, hogy nem segít semmibe. Ha megyünk, valahova akkor az a baj, hogy állandóan csavarog. Egyszer például megjegyezte milyen jól érzed magad XY családnál, mármint nálunk. Az is hozzá tartozik, hogy ezt mind úgy teszi, hogy szinte egyből emelt hangon vagy kiabálva. Nem azt mondom, hogy a lány mindig jól cselekszik, de nem is tanítaná főleg nem normális hangnemben.
Van egy fia, aki ugye a gyerekek apukája vele is szinte ugyanezt játssza el, aki 54 éves. Nincs, szavuk illetve nem lehet, szavuk szinte mindennek úgy kell lennie, ahogy a nagyi, akarja. És ezt a nővérével is eljátszotta, míg el nem költözött.
Egyszerűen nem tudom mi tévők legyünk. Én csak segítséget szeretnék, hogy ez milyen jelenség féltékenység, irigység vagy mi? Mi lehet a baja a lányokkal? Mi lehet a fő ok? Segítséget szeretnék pár mondatban, hogy megértsük.
Nagyon szépen köszönöm a segítségét. Tisztelettel:Szilárd

Kedves Katalin! 23 év után megtaláltam az öcsém ( nem vérszerinti) nagyon örülök neki nevelöszülöknél eggyütt nevelkedtünk kb 9 évig de anyu meghalt igy elveszitettük egymást de most én ujra rátaláltam azt mondja ö is keresett csak nem talált én egy kicsit félek félek hogy neki fontos e ez a kapcsolat annyira mint nekem mert van 1 vérszerinti növérem is és ö sajnos egyántalán nem foglalkozik velem ha irok neki nem is válaszol és nem is érdeklödik irántam de az öcsémmel miota megtaláltam kb 2 hete mindennap irunk és egyszer már volt nálunk az a baj ha irunk is (volt neki egy rossz kapcsolata külön élnek de van 1 közös gyerek a hölgy megcsalta) általában mindig ez a nö a téma én jobban szeretnék arrol beszélgetni kivel mi történt de vhogy mindig a nöciröl ir nekem ( fizeti a gyerektartást de ez a nö még gyerekre hivatkozva pénzt kér töle) sajnálom hogy kihasználják mondtam neki ne hagyja de szerintem még szereti ezt a nöt különben nem beszélne rola ennyit Doktor nö mit gondol? Lehet ö se akar velem kapcsolatot igaz azt mondja örül hogy rátaláltam én szeretném elhinni ( meg gondolom hogy fontos vagyok neki mert minden este ir) csak én félek nem akarom hogy ujbol kihasználjanak v én érzem rosszul? Válaszát köszönöm! Üdv:mira

Üdvözlöm!
történetem a következő.
roma származású vagyok,és általában 1-es romáknál,az a példa,hogy szűz nőt vegyenek el.
15-éves lány volt,akit megismertem,(beleszerettem)17-éves voltam,és talán meg gondolatlan.
De nem is ez a probléma,hanem amikor összeköltöztünk,(Ő 15év-én 17évesek voltunk)
Állította végig,hogy szűz volt.
Volt utána 1-2 év amikor,talán évezte a sex-et,de utána ahogy meg lett az első gyerek,nem érdekelte az együttlét,
mindíg kifogásokat talált,fáradt,nincs kedve,gyorsan elaludt.
A lényeg az,hogy jóban-rosszban együtt voltunk.
Eltel azóta 20-év,és úgy viselkedett,hogy mivel azóta 3 gyermekünk van,kötelessége mindent megadni nekik.
Ez így is van rendjén!
De sajnos meg engedtem neki,egy csúnya dolgot,,,,hogy ő viselje a nadrágot,(oda tett ahova akart).
Nem akart továbbra sem igazából együtt lenni velem,,,,,,csak azért adta ide magát nekem,hogy hagyam békén.
Volt 1-2 megjegyzése: azt mondta,,,,"én több évig kibírnám sex nélkül" "én csak kedveltelek,de nem voltam beléd szerelmes" vagy,,,csúnyának találta a nemi szervemet(jelzem normális)
Sajnos,nem tudtam mihez-kihez fordulni,minthogy közösségi oldalon kezdtem el beszélgetni,és ki alakult egy olyan beszélgetés,xy-al,hogy rájöttem,fontos lehetek valakinek,és néznek valamibe.
Na most ügye nincs olyan titok,ami ki-ne derülne,rájött a beszélgetésünkre,és elkezdődőtt a veszekedés,,,
Rá jött,hogy fontos lehetek másnak is,és 2 naponta,kezdte állandóan a veszekedést,,,lenyugodott,,,veszekedett,,,,
Viszont nekem se kellett több felidegesített,és elkezdtem utána nyomozni.
Sajnos sikerrel,,, :(
kérőre vonás után,ezt vallotta be: 14 évesen 1 fiú megrontotta. a szüleinek jelezte,de a szülei legyintettek és azt mondták neki "majd elmúlik"
közben észre vette,hogy valami nem stimmel,mert nem jön meg neki.
Be vitték a kórházba,és kiderült,hogy 2 hónapos terhes.(elvetették,de az anyukája nem volt bent hozzá,mind a 3 nap alatt) miért is? (mert nem akartatta elvetetni a gyereket a feleségem).
Sajnos annyira sokkolt ez az egész,hogy nyugtatókon élek már,,,,,hisz abban a tudatban élni,hogy nem érdekelte hogy mit fogok érezni ha meg tudom mind ezt?!
Viszont máig 2 naponta ő veszekedik velem,1 jellemtelen írások miatt,,,,,,
Én pedig nem veszekedek vele,hanem magamba forudol,és csak sírok,és sírok.
Ma azt mondta,hogy nem tud bele nyugodni,hogy mással írtam,,,,és töröljük az érzéseinket mind 2 félről,,,csinálja mindenki azt amit szeretne.
Utolsó szava: üres vagyok belülről,és addig nem nyugszom,amig okot nem találok,hogy elhaggyalak.
ÉN EZEK UTÁN IS SZEREM ŐT :(

Nagyon nehezen szántam rá magam hogy keresek egy szakértőt.de már nem tudom hová fordulhatok.41-éves vagyok gyermekem haza jött el hagyta a 2-éves kis lányát és a feleségét.de nagyon zárkózott lett. Reggel hétvégén már nincs itthon mikor fel kelek. Tudom hogy fel nőt és saját élete van de nem értem hogy miért nem beszél velem. A feleségének is ebből lett elege hogy mindig el ment otthonról nem foglalkozik a kis lányával és a feleségével mindig lelép ,vagy a barátaival van vagy az Apjával van.

Kedves KAtalin!
Ne értsen félre. Nem akarom a családtagjaimat megváltoztatni. Csak a természetbeli dolgaikat megérteni. Azért foglalkoztat mások működése, mert nem értem, nem tudom miért van úgy. Ha tudnám, megérteném, elfogadnám. Általánosságban hogyan lehetne mégis azt megmagyarázni, hogy valaki miért nem engedi az életébe a rugalmasságot, miért gondolja valaki úgy, hogy csak neki lehet igaza. Valami ok csak van. Mono

Kedves Katalin!
A párom anyukáját nem értem. Ő egy alacsony termetű, ám annál temperamentumosabb nő. Van egy májfolt az arcomon.
Neki is, ám kisebb. Évente eljátsza azt, hogy az én májfoltom nől. AMi nem igaz. Kozmetikusomtól kaptam kövirózsa krémet rá, azzal kenem szorgalmasan. HA tükörből közelebbről vizsgálgatom, látom, hogy szépen, lassan múlik. Mikor elmeséltem ezt neki, hogy kozmetikusomtól kaptam krémet, ő állandóan a maga igazát mondja, hogy nőtt és nem fog elmúlni. Páromnak sem tetszik az anyja természete, nem tudunk vele mit csinálni, egyik fülünkön be...
Sajnos az ő anyja olyan, hogy amit ő tud az úgy van, és ne magyarázzon neki senki. Nem nyitott dolgokra, semmit nem lehet neki mondani, pl itt van kövirózsa krém este is. Miért ilyen? Mintha nem akarná elfogadni, hogy a világ fejlődik és igenis a fejlődéssel egyetemben már vannak jobb dolgok, mint ő megtanult annak idején. NEm mondja ki, de valahogy mégis ezt közvetíti, hogy az ő tapasztalatát, tudását ne kérdőjelezze meg senki. NEm fogadja el, hogy pl igenis már van olyan krém aminek használatával igenis el lehet tüntetni a máj foltomat. Miért nem nyitott? Egyébként sajnos a párom ezt örökölte anyjától, sajnos ő se nyitott dolgokra. Mi ennek a dolognak a mozgató rugója? Tekintélyt vesztő lenne, ha belátná, beismerné, hogy jé, milyen jó, hogy dolgokra van jobb megoldás? Szorgalmasan kenegetem a foltomat, bízok a krémben, hogy használni fog és be szeretném bizonyítani ezáltal, hogy nekem lesz igazam. Hogy nekem is lehet igazam. Hogy fiatalabbnak is lehet igaza. Miért kell neki okoskodónak lennie? Mitől fél? MIért okoskodik?Mikor a párom egyik vidéki családtagja meghalt, a párom intézte a temetési dolgokat. Anyukája magyarázott, egyfolytában okoskodott, nem tartotta tiszteletben, hogy a párom gyászol. Párom nem szólt az anyjára a viselkedése miatt, azt mondta anyja annyira fel tud pörögni, hogy nem tud vele mit csinálni. Egyik fülén be... maximum. Akkor is okoskodott, mondta a magáét. Miért nem lehet azt tiszteletben tartani, hogy a fia gyászol és igenis tudja a dolgokat intézni. A párom egy megbízható, komoly, eszes tud lenni. Nem értem miért akarta a páromat elnyomni? Miért nem tartotta tiszteletben az érzéseit? Egyébként a párom 10éves volt mikor szülei elváltak és érzékelni a páromon, hogy anyja nem foglalkozott akkor a lelki világával, hogy megadja neki azokat az érzéseket, megnyugtatásokat amire szüksége lett volna. Egyébként azt olvastam, hogy azok a gyerekek akik elszenvedik az anya nyújtotta érzelmi biztonság hiányát azok bizonytalanok, rugalmatlanok, akár hangulatemberek és agresszívek is lesznek. MIért? Hogyan alakul ki ebből a rugalmatlanság és az agresszivitás?
Egyébként rájöttem, hogy az én anyum is valamelyest feltételhez, megfeleléshez köti az érzelmeket. Sajnos mamától rossz érzéseket és mintát is örökölt valamelyest. ANyutól ugyanis azt érezni, hogy ha segítek neki dolgokban, akkor jobban elfogad. Mikor nemrég rájöttem, azt mondtam neki nem kell, hogy elfogadjanak. Ha csak ezáltal tud érzelmeket adni, akkor nem kell. MAgamnak feleljek meg, a többi már más.
Még valami. Szeretném, ha leírtak után elmagyarázná nekem anyu és mama természetét. Ők túl óvó, túl féltő, túl szerető emberek. Nevelésben nem nagyon voltak következetesek. Viszont akkor fogadják el jobban az embert, ha kedvükre tesz. Mondhatnánk azt is , úgy táncoljak ahogy ők fütyülnek. A mama nem volt elvált, mégis annak idején anyut mikor messzebb vidéke dolgozott, hazacsalta. Mikor hazajött, ugyanúgy gondoskodott róla, kényeztette. Dolgok következménye képpen anyu megmaradt éretlen, gyermekes felnőttnek mai napig. Miért nem képes egy szülő elengedni a gyerekét. Sajnos mind kettőjükben ott van a félsz, hogy mi van akkor ha a másikkal történik valami. MIért csalogatta vajon a mama haza anyut, mikor nem volt egyedül a mama? Olvastam olyat, hogy sajnos vannak olyan nők akik életüket a gyerek köré építik és mikor felnő, nem tudják kezelni a helyzetet. Miért? Amikor anyu anno vidékről hazajött nem sokkal rá már megszülettünk a tesómmal. És akkor is kényeztette. Munka miatt én is egy ideje visszakerültem hozzájuk és engem is ugyanúgy el akarna kényeztetni csak nekem az ő gondoskodása terhes és nem hagyom magam amiből konfliktusok vannak. Az is eszembe jutott, hogy szeretet hiányuk van és lehet, hogy azt gondolják, hogy ha valakiről gondoskodnak akkor szeretni fogják őket jobban és ezzel akarnak maguk mellett tartani? Jesszusom ez hány generáció óta tarthat? Olvastam olyat, hogy sajnos vannak olyan szülők, akik a gondoskodásukkal akarnák elérni, hogy a másik függjön tőlük és, hogy fontosnak érezzék magukat és nem akarják, hogy a gyerekük független legyen. Pedig annak idején a mama körül volt család mikor anyu vidéken volt pedagógus. Mégis visszacsalogatta. Vagy azért, mert csak a gyerekétől kaptam meg azokat az érzéseket? Mégha már felnőtt is volt? VAn egy könyv ami pont a túl szeretésről szól. Nők akik túlságosan szeretnek. NEmrég akadtam neten rá. Úg ygondolom az is majd válaszokat ad dolgokra. Köszönöm, Mono