Frank Orsolya
Pszichológus, családi kommunikációs szakértő
Pszichológus, Gordon-instruktor
CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING
Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer?
Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel.
Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt:
Elérhetőségeim:
E-mail: posta@arete.hu
Honlap: http://www.szeresdjol.hu
Pszichológus, családi kommunikációs szakértő
Pszichológus, Gordon-instruktor
CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING
Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer?
Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel.
Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt:
Elérhetőségeim:
E-mail: posta@arete.hu
Honlap: http://www.szeresdjol.hu
Témakörök ►
összes téma
9 éves
akit aa megcsalás szele megcsapott
alkoholfüggés
anyós
autizmus
birtokló szülõk
büntetés
családi kapcsolatok
családi kommunikáció
családi rendszerek
csecsemõ
dackorszak
daganatos beteg
döntés
döntések
életvezetés
fejlõdés
felelõsségvállalás
felnõtt gyerek
férfi-nõ kommunikáció
gyerekek
gyereknevelés
gyereknyelv
gyerekvállalás
gyermekek félelmei
gyermeki fejlõdés
gyermeknevelés
halál
halálfélelem
hasfájás
házasságcsapda
iskola
iskolakezdés
kamaszkor
kapcsolati gyász
kétéves gyerekek
komfortszoptatás; digitális gyermekvédelem; altatás; testmozgás
kommunikáció
konfliktuskezelés
kötõdés
krízis
megváltozott családi helyzet
mentális egészség
mozaikcsaládok
nagyszülõhöz fûzõdõ viszony
nõi szerep
önismeret
önkielégítés
önsorsrontás
ovis gyerek
ovis kor
ovisok
ovisok gondjai
óvoda
óvodás korú gyerekek
óvodaválasztás
párkapcsolat
patchwork - családok
patchwork családok
pszichiáter
pszichológushoz fordulni
pszichoterápia
ragaszkodás
serdülés
serdülõ
serdülõk
serdülõkor
sorskönyv
stabilitás
személyiségfejlõdés
szeparációs szorongás
szerelem
szexuális fejlõdés
szexualitás
szobatisztaság
szófogadás
teljesítmény-szorongás
terápia
testvér fogadása
testvérféltékenység
titok vagy nem titok a családban
totyogó; alvás; szülõ érzései
válás
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Autista gyerekek
Kedves Orsolya!Szeretném megkérdezni a véleményét a problémámmal kapcsolatban. A férjemmel két gyerkőcöt nevelünk, egy 7 éves kislányt és egy lassan 5 éves kisfiút. Mindketten érintettek az autizmussal, szerencsére enyhén, a lányomon alig észrevehető, a fiamnál szembetűnőbb. A diagnózist autizmust diagnosztizáló helyeken kaptuk, autizmusban ismert szakemberektől. A fiam nagyon agresszív tud lenni, ha mérges, akkor repülnek a tányérok, rugdos, ütöget a fejével, ha fogom a kezét. A lányom pedig goromba velünk, ezek a szembetűnő jegyek, ami sokszor a helyzet meg nem értéséből adódik és nem csupán hiszti. A fiam kap ellátást egy integráló oviban, a lányom most épp semmit.
A mi szüleink már nem élnek, a férjemnek és nekem is van nővére, ővelük és a gyerekeikkel (akik többnyire felnőttek) tartjuk a kapcsolatot. A gond éppen a családi kapcsolatainkkal van, az a baj, hogy lassan teljesen elszigetelődünk tőlük. Sokat beszélgetünk a férjemmel erről és azt is tudjuk, hogy mindkét család csodabogaraknak tartott minket, még a gyerekek diagnózisa előtt is, mert nem az őáltaluk elfogadott temperamentumunk van, és kicsit mások a fontosak a számunkra. Nem értem, attól még a családjuk vagyunk, a különbözőségek észrevétele helyett a közös pontokat kéne keresnünk, mert abból is van szerencsére.
Az én nővérem családja ugyanabban a városban lakik, mint mi, mégis évente 3x jövünk össze. Apró-cseprő sértődések és szerintem főként a fentiek miatt alakult ez így, de haragról szó nincs. Amikor nekik elmondtuk, hogy baj van a gyerekekkel, úgy tűnt, megértik, de semmi sem változott, nem érdeklődnek róluk. Egyszer több napot együtt nyaraltunk és előjöttek a problémák a fiammal és a lányommal. Ez egy újabb alkalom volt arra, hogy a testvéremék elmagyarázzák, hogy mi nem szeretjük, babusgatjuk a gyerekeket eléggé, azért ilyenek, meg túl sok a korlát nekik.
A sógornőmékkel szerencsére többet összejövünk, de ott még inkább igaz, hogy az autizmus téma már nem kerül elő, tabuként kezeljük az összejövetelekkor. Ők győzködtek minket, hogy erősebb gyeplővel kell azokat a gyerekeket fogni, rá kell ütni a fenekükre, nem fegyelmezzük őket elég határozottan, nincs elég korlátjuk, ennyi csak a baj, neveletlenek. Igaza van abban, hogy nekik is kell a korlát, de mikor a fiam a benne levő feszültség miatt rikoltozni kezd, akkor nem oldja meg a problémát hosszú távon, ha rákiabálok vagy ráütök és ezt nem értik meg. A lányom elutasítóan viselkedik velük, nem ad puszit, elfordul, nem szereti az ölelést - erre ők megsértődnek, pedig ez is az autizmusból fakad. Pedig ráadásul védőnő a sógornőm, a lánya gyógypedagógus. Azt hiszik, hogy mi csinálunk belőlük autistákat, mert akkor arra lehet fogni, hogy neveletlenek.
Pedig azt gondolom, ránk férne a segítség, ha más nem, legalább az, hogy meghallgassák, mik a problémáink. A sógornőmre 4 napig rábíztuk a gyerekeket, és a férjemmel 7 év után kettesben elmehettünk együtt kirándulni. Mikor hazajöttünk, akkor a sógornőm célozgatott rá, hogy hát ez kicsit sok volt, és nem biztos, hogy még egyszer bevállalja.
Nagyon fáj, hogy a saját családunk fordul el tőlünk, már nem is mesélünk a gyerekekről, mi történik velük. Ez hosszú távon a mi gyerekeinknek sem lesz jó, ki lesz az ő tágabb családjuk? Lassan csak néhány barát marad, de velük is évi 1-2x jövünk össze.
Várom a válaszát, van-e mit tenni ebben a helyzetben?
Kedves Asszonyom!
Bizonyosan van mit tenni, de amit én itt egy levél formájában adni tudok, az roppant kevés. Azt gondolom, hogy az első lépés az, hogy Ön és a férje kiadós, ráérős, alapos segítséget kapjon az egész itt fölvetett kérdéskörrel kapcsolatosan. Pszichológussal lenne érdemes átbeszélni, hogy Önöknek mit jelent a két gyerek vislkedészavara. Ez számos kérdést vet föl – azt is, hogy hogyan látják Önök ezt a két gyereket, hogyan értelmezik azt, hogy ők autizmus diagnózist kaptak, mi az, hogy autizmus az ő esetükben és az Önök megélésében. Fontos, hogy ez a diagnózis az ő egész életüket és identitásukat meghatározza-e, vagy csak egy tényező az életükben és személyiségükben. A tágabb családi kapcsolatok szintén több hosszú beszélgetést igényelnek: a pszichológus segíthet átgondolni, mit lehet változtatni, srófolni, állítani ezeken a kapcsolatokon, hogy működőképesek legyenek. Vajon mit jelent az Önök számára, hogy két autistának diagnosztizált gyermekük van? Vajon hogyan lehetne úgy létrehozni és működtetni baráti kapcsolatokat, hogy a potenciális jóbarátnak NE kelljen átmennie az “elfogadod-e a gyerekeimet” vizsgán? Mi érdekli Önöket a két gyereken túl? Hogyan tudnák a figyelmüket másfelé IS fordítani? Máshonnan töltekezni? Ha az egész család, a két szülő és a gyerekek figyelmének középpontjában is az autizmus áll, akkor nehezebb élni, mint hogyha az éelt száz dolgára tudnak figyelni és a viselkedészavar csak egy ezek közül? Hogyan tudnának olyan megnyugtató, hozzáértő segítséget szerezni, aki felszabadítja Önt és a párját legalább egy-egy rövidebb de rendszeres időszakra? Feltétlen javaslom tehát, hogy Ön és a férje keressen föl egy pszichológust, családterapeutát, hogy az egész helyzetüket értelmezzék és föltárják a még mozgósítható tartalékokat, az előnyösen átrendezhető tényezőket. Sok sikert!
Frank Orsolya
2012-10-01 13:36:41
Olvasói értékelés: nincs még értékelés