Mi a helyes lépés ebben a helyzetben?

Tisztelt Doktor Úr!

A barátommal nehézségeink voltak a párkapcsolatunkban, így elmentünk párterápiára. Itt azt állapították meg, hogy barátomnak nárcisztikus személyiségzavara van. A pszichológusok nem mondták el neki a dolgot, illetve nekem se volt tanácsos elmondanom. Hónapokig titokban tartottam, de egyre nehezebb lett számomra az iránta való bizalmatlanságomat leplezni. Közben vége is lett a kapcsolatunknak emiatt, mert a barátom is megérezte, hogy nincs meg a bizalom. Én sem próbáltam már menteni a dolgot, mert ebben teljesen igaza volt, én se láttam más kiutat. Úgyhogy vége lett, de én mégse tudtam továbblépni, mert még mindig nagyon szeretem őt. Bár már nem voltunk együtt, továbbra is tartottuk a kapcsolatot. Egy alkalommal nem bírtam megállni, és megemlítettem neki, hogy volt rá okom, hogy ne bízzak benne. Innentől kezdve nyilván kíváncsi volt, hogy mi az oka, így végül, kb. két hónapnyi hezitálás után elmondtam neki az igazat. Elsőre nagyon jól fogadta, azt mondta, megkönnyebbült, mert valami sokkal rosszabbra számított. Attól tartok, hogy valójában viszont megijedt ettől. Most úgy tűnik nekem, hogy igyekszik bebizonyítani magának, hogy ez tévedés. Ön szerint hiba volt ezt elmondanom neki?
Másrészt, azóta teljesen meg kellett vele szakítanom a kapcsolatot, mert most folyik a válópere, amibe sajnos én is belekeveredtem. A feleségével, akitől válik, nagyon rossz viszonyban vannak, ezzel szemben én jóban vagyok az illetővel, emiatt barátom eléggé neheztel is rám. Van egy közös kisfiuk is, tehát egyúttal gyermekelhelyezési per is folyik. A feleségnek elmondtam, hogy mi van, tehát tőlem tudta meg, hogy a férjének gyaníthatóan nárcisztikus személyiségzavara van. Emiatt a barátom (azaz, volt barátom) nagyon megharagudott rám, érthető okokból. Ön szerint hiba volt a feleségnek erről a dologról említést tenni?
Azóta, mivel a volt barátom is erre kért, illetve egy idő után én is arra a következtetésre jutottam, hogy ez lesz a legjobb, mindkettőjükkel megszakítottam a kapcsolatot. Ez kb. 2 hete volt. Továbblépni viszont mégsem tudok, nap mint nap foglalkoztat ez a dolog, és minden nap késztetést érzek, hogy felhívjam vagy írjak a barátomnak, pedig majdnem 4 hónapja nem találkoztam vele. Nagyon bánt, hogy azt gondolja rólam, hogy rosszat akarok neki, és kicsinyes bosszút akarok állni rajta. Közben őrlődöm magamban, hogy mi lesz ennek a vége. Nagyon úgy néz ki, hogy nem fognak békésen megegyezni, és a feleség azt mondta, ez esetben mindent be fog vetni. Attól tartok, hogy oda fog jutni a helyzet, hogy elveszik a barátomtól a kisfiát, részben amiatt, amit a feleségnek mondtam. Az az érzésem, hogy a legjobb, amit tehetek, hogy távol maradok tőlük, mert a jelenlétemmel csak a kedélyeket szítom, és rontok a helyzeten. De közben felőröl a tehetetlenség. A munkámra sem tudok már koncentrálni emiatt. Ön mit tanácsol, hogyan tudnám átvészelni ezt a nehéz időszakot?
Köszönettel:
Egy volt barátnő, aki még mindig nem tudott túllépni az exén