Pszichológus, Önismereti tréner
Elérhetőségeim:
Cím: inSpirál Stúdió: Bp. 1094. Páva u. 6. II/2.
Telefon: 06-20/245-53-43
E-mail: domjanmoni@gmail.com
Honlap: http://www.inspiralstudio.hu
http://inspiralstudio.hu/index.php/bemutatkozas/munkatarsaink/53-domjan-moni
www.tavaszpont.com
Témakörök ►
Kérdezz-felelek
Baleset - lelkiismeretfurdalás
Kedves Mónika!
Az alábbiak miatt fordulok Önhöz:
Fél évvel ezelőtt az akkor két éves 4 hós Kislányomat baleset érte, kiesett a rácsos kiságyából.
Előzmények:
5. napja voltam a két kisgyermekemmel együtt, a kislánynak van egy kisöccse is, az eset idején 10 hónapos volt. Nagyon kimerültem, a kislányomnál a hétvégén elkezdődött egy olyan erős hisztifolyamat, amit napról napra egyre kezelhetetlenebbnek éreztem. Ez időtájt a két kicsit nem igazán tudtam együtt - akár játszani - hagyni, a nagyobbik testvérnél nagyon erős volt a féltékenység, emiatt sokszor bántotta az öccsét.
Kezdetben úgy volt, hogy a férjem csak 4 nap pihenésre megy el, de a 4. nap felhívott, hogy még maradnak egy napot. Nagyon nehezen fogadtam a hírt, mintha éreztem volna, hogy valami baj fog történni.
Az 5. nap reggel a kislányom teljesen kikelt magából, őrjöngött, földhöz vágta magát, ütögetett, dühös volt, nagyon.
Ekkor éreztem, hogy ezt minőségű hisztijét már nem tudom kezelni. Jobbnak láttam, ha beteszem a kiságyba és szépen megnyugszik. Addig elmentem elmosni a testvérének a cumisüvegjeit, edénykéit, amikor is hallottam egy nagy csattanást, majd hangos sírást.
Ki akart mászni a kiságyból, de nem sikerült és egy nagyot esett a karjára.
Magamhoz ölelve kimentem Vele a nappaliba, leültem mellé és néztem a tüneteket. De nem voltak. Felhívtam a védőnőnket, Ő a nehéz helyzetekben mindig segített nekünk, így ezúton is a segítségét kértem. Azt mondta, nem lehet nagy gond, ha nem dagad, nem lilul be a karja, meg tud nyugodni a karja. És így is volt, semmi tünet nem volt, viszonylag hamar meg is nyugodott.
Vártam-vártam, figyeltem. Tehetetlenségemben elmentünk sétálni is hármasban, próbáltam én is megnyugodni, sajnos nem sikerült. Még rollerozott is a Kislány (amit utólag nem lett volna szabad hagynom), de akkor sem szólt semmit. Akkor tudtam, hogy baj van, amikor oda szeretett volna kúszni az Öccséhez, de felordított a fájdalomtól.
Ekkor még csak 10 óra volt, férjem fél1 körül ért haza, siettünk a legközelebbi kórházba.
Ott egyből röntgen, majd helyreigazították az elmozdult csontot (érzéstelenítés nélkül), majd újból röntgen. Szóval csonttörés nélkül sajnos nem úsztuk meg.
Azóta lelki betege vagyok a történteknek, próbálom túltenni magam rajta, de nem megy. (A kislány úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, habár azóta csak velem hajlandó elaludni, éjjel is áthív Magához). (Az eset után egyből ágycsere történt).
Hibáztatom magam állandóan, miért nem a szőnyegre tettem le, miért nem kapott az Öccse születésekor számára veszélytelen ágyat , amiből nem tud kiesni, kimászni. (Az Öccsének meg miért vettünk, amikor a Nővérét megkaphatta volna) Hibáztatom magam, hogy nem tudtam megóvni a bajtól, hogy nem számíthatott rám.
A két röntgen alatt egyikünk sem kapott ólomvédelmet, de ez csak akkor tudatosult bennem, amikor egy kicsit lehiggadtam. Azóta fóbiám van a sugárzástól, betegesen féltem a gyerekeimet mindenféle sugártól. A röntgen alatt történt "mulasztás" miatt, írtam több portálon is radiológusoknak, mert nem hagyott nyugodni az okozott sugárterhelés. Megnyugtattak, de én nem nyugodtam meg.
A család előtt a félelmemet, szomorúságomat, elkeseredettségemet nem mutatom, de úgy érzem, ha ez így megy tovább, ki fogok készülni, lelkileg ki fogok merülni.
Nem tudom mitévő legyek. Az esetet nyilván nem tudom meg nem történté tenni, de örök lelkiismeretfurdalásom van, úgy érzem Anyaként leszerepeltem. Az esetet felemlegetve állandóan sírok, a sorokat írva, könnybe lábad a szemem.
Kérném szíves segítő tanácsát, mitévő legyek, hogyan lépjek tovább?
Köszönettel és üdvözlettel:
Kérdező
Kedves Kérdező!
Nagyon átérzem a leveléből áradó bűntudatot, önvádat, és szeretném megnyugtatni afelől, hogy mindent megtett, amit egy gondos édesanya megtehetett egy ilyen helyzetben! Nem az Ön hibája, hogy kimerülten, kislánya hosszú hisztijétől elcsigázva nem látta előre, hogy baleset lehet abból, ha beteszi őt a kiságyba. Sokmindenre csak utólag tudunk úgy gondolni, mint veszélyforrásra, nem vagyunk látnokok. Ahogy kiderült, hogy mégiscsak komolyabb a sérülés, Ön azonnal cselekedett. A röntgensugárzással kapcsolatban pedig nem az Ön felelőssége, hogy ügyeljen a védelemre, hanem az egészségügyi személyzeté! A legjobb, amit tehet, hogy megbízik a radiológus szakvéleményekben, miszerint ilyen mértékű sugárzás nem okoz bajt.
Amit viszont Ön megtehet a saját lelki nyugalmáért, az az, ha beszél az esettel kapcsolatos érzéseiről valakinek, akiben megbízik, és akitől megértésre számíthat, lehet ez egy szakember is! Az érzések akkor tudnak csillapodni, ha az ember kifejezi, megosztja őket - ha elnyomni próbálja őket, attól csak fokozódik az intenzitásuk, mint ahogy azt Ön is tapasztalja.
Ami még eszembe jutott, hogy egyáltalán miért alakult ki ez a helyzet, hogy Ön napokra magára maradt 2 kisgyerekkel, akik között feszültség van a testvérféltékenység miatt - ráadásul a férje közben elutazott pihenni, és még egy napot hosszabbított... Nagyon egyenlőtlennek hangzik a terhelés megosztása ez alapján az epizód alapján, persze nem tudom, mennyire igaz ez általában is az életükre.
Domján Mónika
2022-06-12 19:56:00