Szeparációs szorongás

Kedves Doktor nő!

Két kérdéssel is fordulunk Önhöz.

Egyik kérdésem:
22 hónapos kislányunk nem tudjuk mi okból, mivel régebben nagyon baratságos, rokonoktól, idegenektől nem félt. De augusztus eleje óta 360 fokot fordult a viselkedésben. Ha elmegyünk rokonokhoz vagy az úton elkezdünk valakivel beszélgetni, vagy hozzá szólnak, vagy ide jön hozzánk valaki, akkor nem tudunk beszélgetni, mert húz befele a szobába vagy engem vagy a férjem, ha mi ketten nem megyünk, akkor mamát húzza befele, de nagyon akaratos akit kiszemel magának azt cibálja befele, közben pedig hangosan sír. Ha meglátja, hogy jött nálunk valaki hangosan elkezd sírni, s addig nem tágít míg be nem jövünk vele a szobába. Így a beszélgetés megoldhatatlan, mert valaknek bent kell lennie vele a szobába. Olyan is van például, hogyha autóval megyünk és megáll az autó valaki előtt, akkor elkezd sírni, mert tudja hogy vendégségbe megyünk. Ilyenkor is elkezdi a sírást, ha hozzá szólnak akkor rákontráz, de olyan 10-15 perc múlva kinyílik és játszik a rokonokkal, teljesen barátságos lesz. De van olyan hogy megmakacsolja magát és amíg ott vagyunk valakinél addig megállás nélkül sír. Vagy például volt olyan, hogy a garázsban volt egy kis főzés, evés, beszélgetés és a kislányunk megállás nélkül kifele vágyott sírva az udvarra a garázsból, ez is vendégeskedés közben volt.
Ha megyünk bevásárolni visszük magunkkal, kis boltba is viszem szinte majdnem mindig. Amíg hozzá nem szólnak a boltban, addig szépen mászkál semmi gond nincs, de mihelyst hozzá szólnak, kezét a szeme elé rakja és sírásba kezd. Ebből kifolyólag már alig megyünk valakihez. Nagyon fusztrál ez a viselkedése, hiszen augusztusig közvetlen, barátságos volt. Ez a viselkedés erősödik, ha olyan helyre megyünk vendégségbe, ahol nincs elég hely a szaladgálásra.

Másik kérdés:
Kb 2 napja elkezdte azt csinálni, hogyha kilépek a szobából, látóteréből elkezd sírni és jön utánam és húz vissza be a szobába. Van olyan alkalom is elég sűrűn, amikor a kedvenc kispárnáját hozza magával és ilyenkor le kell ülnöm a székre, ő pedig a mellkasomra fekszik a kispárnájára és úgy nézi a mesét. Ebből kifolyólag, alig tudok enni, bármit is elvégezni, sütni, főzni, mert ha nem lát elkezd sírni. Ezelőtt 10 hónapig dolgoztam 6 órában, már ekkor is nehezen tudtam ebédelni haza érkezésemkor. Kb két hete vagyok itthon. (ekkor a férjem és mama vigyázott rá itthon) De két napja még wc-re se tudok elmenni anélkül, hogy ne sírna utánam. Ha elkezdeném neki magyarázni, hogy most anya megy wc-re pisilni jövök egy pillanat, szinte meg se hallja csak a sírás megy. Ilyenkor mondom neki akkor azt, hogy gyere velem, vagy elfogadja és velem jön vagy pedig marad a szobában mindenkit eltolva magától sírva, míg vissza nem jövök. Ha mamára hagyjuk adok neki egy puszit és mondom, hogy nemsokára jövünk, jó kislány legyél. Szépen el tudunk menni és a távollétünkben sincs semmi gond vele.

Válaszát nagyon szépen köszönjük!