családi probléma

Tisztelt Bader Úr!
A józan ész és a hellingeri világkép ellentmondásai között vergődök... A szitu a következő: bohó szerelmesen meggondolatlanul nem védekezve (valójában már évek óta gyerekre vágyva) egy alkalmi (?) viszonyból gyerekem fogant. Én már rögtön tudtam, hogy megtartom, a fiú is nagyon lelkesnek tűnt az elején. Aztán amikor egy veszekedésünk után (anyagiak miatt: nem volt hajlandó beszállni az albérletbe, és még ki is rúgatta magát a munkahelyéről, de cigire mindig volt pénze...) pár napra elment, hogy gondolkodjon, és miután hazajött, kiderült (mert a lány felhívott) hogy egy volt nőjénél járt... Ekkor kapott egy pofont tőlem, mire majdnem megvert és azt üvöltözte hogy takarodjak abortuszra... Meg is jött a vérzésem, de szerencsére nem ment el a baba, erre a lábaimat csókolgatva fogadkozott. Én hülye a gyerek miatt visszafogadtam, feltételekkel, amiket az első adandó alkalommal áthágott. Amikor ajtót mutattam, felvágta az ereit... Elhagytam, mert már nem bírtam tovább. Később megtudtam, hogy már többször volt zárt osztályon, Borderline pszichózis (?)miatt, és hogy csalás, lopás és testi sértés miatt körözi a rendőrség. Állítólag a saját unokabátyját és nevelőapját is meglopta, akikről nekem ódákat zengett... Ezek után semmit nem akartam többet tudni róla, köszönöm szépen a génjeit (mert idő közben egy egészséges babám született), de láthatási joga nem lesz hozzá! Nem akarom, hogy tönkretegye a gyereket a parttalan érzelmi hullámzásaival. Végre kezd kialakulni egy normális kapcsolatom, az új párom a kislányomat is elfogadja, szereti, a nevére venné. Ez a pszichopata meg most megjelent, hogy "joga van a lányához" (kötelességei persze nincsenek, pl. mai napig több százezerrel tartozik nekem, az nem érdekli, miből van pénzünk pelenkára) és hogy "takarodjon mellőlem az a ..." mert ő az "igazi" párom... Rendőri távoltartást kértünk, így többet nem zaklathat, de a DILEMMA mégsem hagy nyugodni: vajon a lányom lelki békéjének nem ártok-e ha leválasztjuk a vér szerinti apját az életéről? Az biztosan ártana, ha beengedném, mindannyiunknak. Haragudni (már, egy év terápia munkájának eredményeképpen) nem tudok rá, mert tudom, beteg, szenvedő ember ő. Már nem is álmodom vele, csak az új párommal, és a kislányommal. Én lezártam, de mi lesz a lányom lelkében? Helyettesítheti-e az új apa a régit? Megnézettem a horoszkópjaikat, az asztrológusunk azt mondta, a lány Szaturnusza
a 7.ben együttállva az apa Napjával azt mutatja hogy elutasítja az apját, mert ő testesít meg "mindent, ami rossz, és elítélendő a külvilágban" - ez igazolja a döntésemet? Én, ha majd kérdezi, nem akarom mocskolni, csak egy gyenge, gyáva, beteg emberként mutatom majd be az apját, aki ártott nekünk, ezért mentünk külön. Titkolni nem akarom, mert tudom az nem helyes, de helyet többé nem kaphat az életünkben, mert csak rombolni tud. Hellingeri szempontból elfogadható ez a döntés, ez a szemlélet? (Vagy csak az a bajom, hogy túlságosan is sok felelősséget akarok vállalni -emiatt nem dobtam szó nélkül már az első megcsalás után a gyerek apját (Halak-Bak vagyok, 5-ös házas Szaturnusszal..?) Köszönöm a segítséget.
Ui: Állításon már voltam, oda is azért mentem, hogy könnyítsek a babám lelki terhein, ott kiderült kinek a történetét ismételtem meg a magamével, de ott a lányomra nem engedtek állíttatni (akkor még magzat volt) nehogy elmenjen. Mi kéne tennem érte, értünk ebben a helyzetben? lehet-e a lelkében igazi apja a nevelőapja (aki nagyon szereti)? Hagyjam, hogy a nevére vegye? Most az én nevemen van. De az apja sincs a saját apja nevén, mert őt anno nem vállalta az apja... Bonyolult. /Nem merem megírni a valódi nevem, mert még mindig tartok attól, hogy nyomoz utánunk a gyerek apja/