SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szolgáltatás Közvetítő

Kovács Éva

Magántanár
2011-08-29
Kovács Éva
evavicakovacs@gmail.com
Rajzolással és festéssel 2003-tól, hagyományos animációval és vágással 2005 óta foglalkozom. 2009-ben szereztem Mester fokozatú diplomát Vizuális- és környezetkultúra tanári szakon az egri Eszterházy Károly Főiskolán. 2010-ben pedig Vágó asszisztensként végeztem a Werk Film Akadémián, Budapesten. Tanítási gyakorlatot a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában szereztem, ahol animációs ismereteket, művészettörténetet oktattam, valamint rajz és festészeti órákat tartottam. A Werk Film Akadémián töltött befejező évem alatt pedig vágó tanársegédként tevékenykedtem. Magántanárként szintén több éves tapasztalatom van.
A magánórák során felmérve a tanítványok egyedi képességeit, egyénre szabott módszerrel igyekszem tanítani, barátságos légkört kialakítva.
Őszinteség és empatikusság jellemez, türelmesen fordulok diákjaim felé.
A legelső órát – próba óraként - ingyen vállalom.
Kedvezmények a gyakorlati órákra: 2000 Ft/60 perc, 4500Ft/3 óra (180 perc), 16000 Ft/1 hó (hetente 1 alkalom, amely 3 órás).
Elméleti órák: 1800 Ft/60 perc.
Van lehetőség egyéni, illetve kiscsoportos gyakorlatra is.
 Részletek:
Dohányzik?
nem
Végzettség
Egyetemi
Óradíj
1000-2000 Ft
Életkor
20-30
Referencia
nincs
Sérült gyermeket vállal?
nem
Tanítvány kora
Középiskolás
Tanítvány kora
Felnőtt
Tanítvány kora
Általános iskolás
Szint
Korrepetálás
Szint
Felvételire felkészítés
Munkatapasztalat
1-3 év
Csoportos foglalkozás
Igen
Tantárgy
Rajz
Tantárgy
Festészet
Időpont
Alkalmanként
Házhoz megy
Igen
Kerület (ha van)
XIII.
Szolgáltatás helye
Budapest
A szerkesztő ajánlja