SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

69 gyermeke született a világ legtermékenyebb nőjének

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-01-11
A feljegyzések szerint az orosz nő, Valentina Vasziljev 1725 és 1765 között 27-szer volt várandós. Többször is ikreknek adott életet, 69 gyerekből pedig mindössze ketten vesztették életüket babakorukban.

A férje még őt is lekörözte: neki összesen 87 gyermeke született

Ma sokak számára még az is elképzelhetetlen, hogy 1, 2, vagy 3 gyereknél többet hozzanak világra: a 4-5 gyermekes családok már különlegesnek számítanak. Régebben azonban - főként a magas csecsemőhalandóság miatt - teljesen más számok számítottak természetesnek. 

A csúcstartó és egyben a világ legtermékenyebb nőjeként számon tartott asszony az orosz Valentina Vasziljev, akinek a 18. században 69 gyereke született.  Fjodor Vasziljev felesége a feljegyzések szerint 1725 és 1765 között hozta világra gyermekeit. 

Összesen 18 éven át volt terhes, 27 várandóssága volt, ebből pedig 16-szor hozott világra kettes-, hétszer hármas-, négyszer pedig négyes ikreket. 

A szegény földműves házaspár Moszkvától északkeletre, Suha városában élt. Az asszony termékenységére a hiperovuláció orvosi jelensége is választ adhat. Ez azt jelenti, hogy ciklusonként egyszerre több petesejtje is érett, ezáltal pedig nőtt az esélye az ikerterhességre. 

Gyermekei közül ketten haltak meg csecsemőkorukban. A nő 76 éves koráig élt. 

Férje, Fjodor Vasziljev később másodszor is megnősült, és 75 éves korára már összesen 87 gyermeke született. Második felesége ugyanis még további 18 gyermeket szült neki. 

Valószínűleg a férfinek is különleges génjei lehettek, mert a második házasságából csak ikrek születtek.
 


 

Indexkép: Wiki4All / Youtube

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Tragédia Győr mellett: Gyógyíthatatlan beteg volt a gyermek, akivel az anyja a vonat elé lépett

Győr közelében, Ménfőcsanak mellett egy 41 éves nő végzetes döntést hozott: péntek este karjában hároméves kisfiával egy száguldó vonat elé lépett. A környékbelieket sokkolta az eset, amelyet egyesek szerint az anya kétségbeesése váltott ki, mivel gyermeke gyógyíthatatlan betegséggel küzdött. Az asszony vélhetően tudatosan választotta ki a helyszínt, ahol a vonatok nagy sebességgel haladnak, és ahol nem maradt esély a túlélésre.

Most érdemes kivizsgáltatni a pollenallergiát!

Akár már februárban is jelentkezhetnek a szezonális pollenallergia tünetei, de még nem késő, hogy kivizsgáltassuk magunkat. A szezont a mogyoró virágzása nyitja, majd azt követi az éger, a kőris, a nyír, a nyár és a tölgy. A bőrön végzett úgynevezett prick-tesztet érdemes a tünetmentes időszakban és az antihisztamin készítmények szedése előtt elvégeztetni - mondja dr. Kraxner Helga, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika adjunktusa.

Miért veszélyesek a csodadiéták?

A csodadiéták olyan fogyókúrás vagy étkezési módszerek, amelyek azt ígérik, hogy gyors és látványos eredményeket hoznak. Esetükben gyakran divatokról is beszélhetünk, amiket sokszor influencerek vagy hírességek nevével adnak el. Jellemzőjük, hogy általában nem tarthatók hosszú távon, és sok esetben nem alapulnak tudományos bizonyítékokon. Általában radikálisan korlátozzák a kalóriabevitelt, vagy bizonyos élelmiszercsoportokat teljesen eltávolítanak az étrendből, ami hosszú távon káros lehet az egészségre - figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Mit látnak azok, akik színvaksággal élnek?

Amikor ránézünk egy-egy tárgyra, a kék égre, vagy egy gyümölcsre, automatikusan észleljük a színeket, és ezek az apró részletek teszik teljessé a világot körülöttünk. De mi történik akkor, ha valaki nem látja a színeket úgy, ahogy mi? Mi van azokkal, akik színvaksággal élnek?

10 hasznos tanács, amivel megúszhatjuk az influenzát

Az új év idén az influenzajárványnak is lendületet adott hazánkban, így az ünnepi kikapcsolódás után sokakat hamar és váratlanul döntött le a lábáról a vírus. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint a légúti megbetegedések közül a negyedik héten is egyértelműen az influenza vezette a listát 43,7 százalékkal. Mintegy 70.000-en fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, 50.000-rel többen, mint január első hetében, és leginkább a 15 év alatti gyerekek között terjed a betegség (42 százalék).1 A korábbi évek tendenciái és a járványhelyzet alapján valószínűsíthető, hogy az átoltottsági arány a mostani influenzaszezonban is alacsony maradt, különösen a veszélyeztettek körében. De mit tehetünk azért, hogy ne kapjuk el az influenzát, ha nem vagyunk beoltva? A Budai Egészségközpont fül-orr-gégésze, dr. Szőnyi Magdolna PhD az alábbiakban tanácsokat ad a vírus elleni védekezéshez.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja