SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Változnak az otthonteremtési támogatások feltételei

Családinet [cikkei] - 2021-08-17
Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Változnak az otthonteremtési támogatások feltételei

Novák Katalin azt mondta, hogy az operatív törzs javaslata szerint az otthonteremtéssel kapcsolatos támogatásoknál halál esetén figyelembe veszik majd az elhunyt társadalombiztosítási jogviszonyát, és beszámít a jogviszonyba a külföldi tanulmányi jogviszony is.

Bővül azoknak a beruházásoknak a köre, amelyre az otthonfelújítási támogatás igénybe vehető, így a mozgáskorlátozottak mellett a látás- és hallássérültek életét megkönnyítő fejlesztésekre is, valamint kültéri lépcső kialakítására, felújítására és külső, elektromos munkálatokra is kérhető - tudatta.

Hozzátette: emellett a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylésekor nem esnek el a lehetőségtől azok, akik ötezer forint alatti köztartozásukat adott időn belül kiegyenlítik.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) októberben induló Zöld otthon programja - amelyben 70 millió forint kamattámogatott hitel is igényelhető - összekapcsolódik a csokkal. Ez azt jelenti, hogy kamatmentes lesz a csokhoz kapcsolódó kölcsöne annak, aki energiahatékony új otthont épít vagy vásárol az MBN programjával - fejtette ki.

Novák Katalin a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítéséről elmondta: a második negyedévben 17,9 százalékkal nőtt a gazdasági teljesítmény az előző évhez képest. Ez szinte biztossá teszi, hogy meglesz a szja-visszatérítéshez szükséges 5,5 százalékos GDP-növekedés - közölte, hozzátéve: a részletszabályok megalkotása folyamatban van.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: az szja-visszatérítésre 2022 első negyedévében számíthatnak a családok.

Forrás: MTI 
Indexkép: MTI/Balogh Zoltán

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.

A szerkesztő ajánlja