SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Távmunka: jog és érdekvédelem

Kókai Kata [cikkei] - 2005-05-19
A távmunkásokat ugyanazon jogok és egyforma érdekvédelem illetné meg, mint a hagyományos munkarendben dolgozókat.
Távmunka: jog és érdekvédelem

Sajnos sok esetben azért részesülnek hátrányos megkülönböztetésben a távmunkások, mert munkaadóikkal nem állnak alkalmazotti jogviszonyban, hanem egyéb szerződések meglétére alapozzák az együttműködést. Így a felmondási idő, a szabadságolás megoldása, a végkielégítés összege (ha egyáltalán szóba kerül) nem minden esetben kiszámítható. Hazánkban a távmunkások még nem rendelkeznek érdekvédelmi szervezettel, s valószínűleg a Munka Törvénykönyvének módosításai sem lesznek elegendők, amint a távmunka hazánkban is elterjedtté válik.

 

Az Európai Unióban már 2002-ben létrehoztak egy megállapodást, melyben rögzítették, hogy az otthonukban dolgozó munkavállalókat is ugyanolyan jogok illetik meg, mint a hagyományos rendszerben dolgozókat. Hazánkban is szükség lenne a valódi távmunkások érdekeinek védelmére, hiszen sokszor éri őket hátrányos megkülönböztetés. Sajnos a hálózatépítő- és szélhámos ajánlatok elterjedése révén sok távmunkásra úgy tekintenek, mintha ők maguk is ezt a „foglalkozást” űznék, hiszen ma még kevés a valós, elfogadható távmunka ajánlat. Emellett egy olyan munkavégzési formáról van szó, melyre hazánkban még csak kevés példa akadt, így a munkáltatók könnyen visszaélhetnek a szabályok hiányosságaival.

 

Ezen kívül a munkavégzés feltételeinek meghatározása is fontos szerepet kap. Legtöbb esetben nem a munkáltató, hanem a munkavállaló biztosítja a szükséges technikai eszközöket. Ennek amortizációját, mely a munkaidő alatt keletkezik, csak nagyon ritka esetben fizetik meg, s általában csak akkor merül fel ennek kérdése, ha egy-egy fontos eszköz már tönkrement. Hasonlóképpen a munkavédelem sem kerül szóba mindaddig, amíg baleset nem történik. Kérdés továbbá, hogy munkahelyi balesetnek számít-e az otthon történt baleset, illetve kinek a feladata és felelőssége a munkavédelmi előírásoknak megfelelő munkakörnyezet kialakítása.

 

Legtöbb esetben, ha a munkáltató és a munkavállaló között létrejött szerződés nem terjed ki minden részletre, akkor a Munka Törvénykönyvében található előírások a mérvadóak. Tény, hogy nehezebb az otthon dolgozók esetében ellenőrizni a szabályok betartását. A papíron néhány órás munka jelenthet akár több napot is. Mivel a munkavállaló otthonában dolgozik, (ha csak másként nem áll a szerződésben,) a munkáltató köteles bejelenteni az esetleges ellenőrzések időpontját.

 

A munkáltató távmunkások foglalkoztatása esetén is köteles tájékoztatni alkalmazottait az általa biztosított eszközök használatának korlátozásáról, a kártérítési felelősségről. A munkáltató kötelessége a munkavégzés során keletkezett adatok védelme. A munkáltató fizetés és munkaidő tekintetében nem tehet különbséget a hagyományos módszerrel, és a távmunkában alkalmazott munkavállalók között.

 

Amennyiben a munkáltató és a munkavállaló nem határozzák meg a szerződésben a munkavégzés időpontját, azt maga a távmunkás határozhatja meg.

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja