SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így változnak a pénzügyeid idén

Családinet [cikkei] - 2015-01-08
A kormány 2014. év végi döntései értelmében számos pénz- és adóügyi módosításra lehet majd számítani idén. Változik többek közt a minimálbér, a TB hozzájárulás és a cafateria után történő adózás mértéke is.
Így változnak a pénzügyeid idén

Nő a minimálbér és a garantált bérminimum

2015-ben a minimálbér és a garantált bérminimum 3,4 százalékkal nő majd a 2014-es értékekhez képest. Az idei infláció várható mértéke 1,8 százalék, így – ha ez az érték nem emelkedik –, akkor valóban több pénz állhat majd a házhoz. 

5 százalékkal is nőhetnek a keresetek jövőre

A munkavállalók képviseletében a Liga Szakszervezetek elnöke, Gaskó István úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy sikerült olyan ajánlásokat tenni a kormánynak, amelyekben a jövő évi bérnövekedés mértéke 3-4 százalékos. Ám az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyakorlatban mindig nagyobb mértékű volt az általános bérnövekedés, mint ahogy az az ajánlásokban szerepelt. Idén ezért akár 5 százalékos keresetemelkedést is prognosztizálhatunk.

Módosul a cafateria utáni adózás mértéke

A béren kívüli juttatások (Erzsébet-utalvány, helyi bérlet) adóztatása 2015-től jelentősen megváltozik. Évi 500.000 forint helyett idén csak 200.000 forintig lesz 35,7 százalékos az utánuk fizetendő adó mértéke. Ha azonban ezen értékhatár felett van az évi cafateria összege, akkor 200.000 forintig az imént meghatározott, 35,7 százalékot kell fizetni, a maradék összeg után pedig 51,17 százalékot.

A SZÉP-kártya esetében évi 450.000 forintig megmarad a kedvezőbb adóbesorolás.

További változás, hogy az iskolaszövetkezeteken keresztül dolgozó fiatalok is részesülhetnek 2015-től béren kívüli juttatásokban.

Módosulnak az adóelőleg-nyilatkozatra vonatkozó szabályok

A tartós megbízási szerződéssel rendelkező személyek nemcsak az adóbevallásukban, hanem már évközben is érvényesíthetik az szja-t, illetve az adóalapot csökkentő és a családi járulék kedvezményeket.

Változik az egészségbiztosítási járulék összege

Január 1-jétől az eddigi 6810 forintról, 6930 forintra nő a járulék havi összege, amely napi lebontásban 231 forintot jelent.

 

Forrás: MTI
Kép: wikipedia.org

 

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja