SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Iskolakezdési támogatás

Kovács Andrea [cikkei] - 2011-09-07
Mivel adható juttatásról beszélünk, ezért legtöbbször a munkáltató pénztárcája dönti el, hogy milyen mértékben tudja kimeríteni az adótörvények által kedvező adózással minden jogosult szülőnek, minden gyermek után juttatható maximális 31.500,- Ft-ot.
Iskolakezdési támogatás

A munkáltató az iskolakezdési támogatás biztosításával a gyermekek beiskolázásához nyújt segítséget a szülők számára. 2015-ben már csak utalvány formájában adható. A támogatás felhasználható a tanév első napját megelőző és az azt követő 60 napon belül. Ez azt jelenti, hogy a július elején már megkezdhették a szülők a törvényben meghatározott ruházati termékek, taneszközök és tankönyvek beszerzését az iskolakezdési támogatás terhére. A támogatás mindkét szülőnek gyermekenként évente egy alkalommal legfeljebb 31.500,- Ft értékben, a minimálbér 30%-ig adható, az összességében kedvező mértékű adóteher megfizetése mellett. A juttatás 35,7%-al kedvezményesen adózik. Az e fölötti összegben nyújtott juttatás 51,17%-kal adózik.

Kik jogosultak iskolakezdési támogatás igénybevételére?

Az iskolakezdési támogatás igénybevétele előtt az alkalmazottaknak nyilatkozniuk kell, hogy jogosultak erre a juttatási formára. A kedvezményes adókulcs érvényesítéséhez több feltételnek kell együtt teljesülnie, e feltételeknek való megfelelésről a munkavállaló
nyilatkozatának kell bizonyosságot adnia.

  • Első feltételként a gyermeknek közoktatásban (általános vagy középiskolai oktatásban) kell tanévet kezdenie adott év szeptemberében. Ezután vizsgálnunk kell a szülők jogosultságát is.
     
  • Ami a szülői jogosultságot illeti, az iskolakezdési támogatást a családi pótlékra jogosult szülő vagy vele egy háztartásban élő házastársa veheti igénybe.
     
  • Ha a gyermek után már nem folyósítható családi pótlék (pl. kora miatt), ha a szülők nem élnek házasságban vagy egy háztartásban, akkor egyik vagy másik félnél nem adható kedvező adózással iskolakezdési támogatás.
     
  • A családi pótlékra jogosult szülővel élő házastárs viszont akkor is igénybe veheti az adótörvények kedvezményét, ha nem ő a vér szerinti szülő.

A nyilatkozattal a dolgozó átvállalja a felelősséget, arra vonatkozólag például, hogy a gyermeke közoktatásban (általános, vagy középiskolai oktatásban) tanul, vagy hogy ő, mint szülő jogosult a családi pótlékra. Érdemes odafigyelni a családi pótlék korhatárára is, mivel előfordulhat, hogy valaki középiskolás, de a szülők már nem jogosultak a családi pótlékra. Sokan nem tudják, hogy a juttatás akár külföldön tanuló gyermek részére is kiadható, azaz az összes Európai Gazdasági Térség bármely országában folyó képzés esetén lehet élni a lehetőséggel, azzal a megkötéssel, hogy a már említett egyéb feltételeknek ebben az esetben is meg kell felelni.

Milyen formában nyújtható az iskolakezdési támogatás?

Iskolakezdési támogatást - a munkavállalónál a jogosultsági feltételek fennállása esetén 2015-től már csak utalvány formájában adhat.

Az utalvány országszerte több mint 17.000 üzletben használható fel a hiper- és szupermarketektől kezdve a könyvesboltokon és a papír-írószer üzleteken át a ruházati és sportboltokig. Ezen felül a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-n (KELLO) keresztül rendelt tankönyvek ellenértékét Sodexo ISKOLAKEZDÉSI TÁMOGATÁS utalvánnyal is kifizethetik a szülők a kijelölt postahivatalokban és KELLO pontokon.

Utalvány juttatása esetén a dolgozónak a munkáltató nevére kiállított számlát nem kell bemutatnia. Az adómentességet ugyanis az utalvány beszerzéséről szóló számla igazolja.

Felmerülő kérdések egy esetleges adóhatósági ellenőrzés során

2011-től már nem kell iskolalátogatási igazolás az iskolakezdési támogatás kiadásához, elegendő a munkavállaló nyilatkozata a jogosultságról. Ha a munkavállaló valótlanul nyilatkozik, az adóhatóság előtt is viselnie kell a következményeket, bár a lebukás esélye
mérsékelt. Amennyiben a magánszemély valótlan nyilatkozatára fény derül, úgy a kedvező adózással adott iskolakezdési támogatást valószínűleg bér jellegű kifizetésnek minősíti az adóhatóság és ez alapján állapítja meg az adóhiányt. Ez egy 23.400,- Ft értékű béren kívüli juttatás esetén kb. 14.000,- Ft. Mivel az adóhatóság kiemelt esetként (szándékosan kitöltött valótlan nyilatkozat) kezeli a hibát, ezért 75 %-os bírságra lehet számítani, ami a példánk esetén mintegy 10.500,- Ft. Erre jöhet még a késedelmi kamat attól függően, hogy mikor lát napvilágot a probléma.

Kovács Andrea
2011. augusztus 31.

Tanévkezdést segítő egyes pénzbeli és természetbeni ellátások

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja