Ibolyával beszélgettünk.

Kislánykorodban milyen álmaid voltak, hogy képzelted el a jövőt?

Öten voltunk testvérek, az öcsém sajnos 16 évesen meghalt rákban. Én 16 évesen egy sporttáskával elköltöztem otthonról, átiratkoztam az iskolám esti tagozatára és mellette dolgoztam egy kocsmában.

Én onnantól követtem a történetedet, hogy kiköltöztél Ausztriába az első férjeddel.

2013-ban mentem utána, akkor már megvolt Péter fiam, aki éppen túlesett egy koponyaműtéten, amire a fogós szülés komplikációi miatt volt szükség. Az ő állapota miatt is választottuk a külföldet, jobb ellátásban reménykedtünk. A férjem értünk jött egy kocsival, Petra lányom már a pocakomban volt, összepakoltunk és egyszerűen nekiindultunk az új életnek. A férjem szavai azt tükrözték, hogy ő megalapozta a közös kinti életünket, de rengeteg hitel volt a nevén, üres alkoholosüvegek fogadtak minket, és egy kályhafűtéses másfél szobás albérlet.

Hogy álltál a német nyelvvel?

Tíz évig tanultam az iskolában, de semmire nem mentem vele, mert azon a vidéken tájszólásban beszéltek, alig értettem valamit. Felvettem azért a tempót, hiszen a gyerekkel orvoshoz kellett járni, nekem nőgyógyászhoz, ezért beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra és ma már családoknak fordítok, dolgoztam is a nyelvvel. Segítőkészek voltak akkoriban az osztrákok, türelmesen magyaráztak nekem, megtaláltam a helyem.

Egy idő után mégis hazajöttél az összes gyerekkel.

Öttel… Szó szerint menekültünk Ausztriából. 2018-ban adtam be a válást két év különélés után. Akkoriban hajnalban újságot hordtam, szomszéd néniket ápoltam, ebből volt némi pénzünk. A férjem már külön utakon járt, de még egy légtéren osztoztunk. Ha otthon volt, tört-zúzott, alig tudtam a jogosítványt lerakni, annyi időt se tudtam kiszakítani magamnak. A gyermekvédelem látókörébe kerültünk, mert a gyerekek az apjuk elől egyszer kimenekültek a féltetőre, és a rendőrök látták a lakás állapotát, a cselekvésnyomokat. Elmondtam nekik az igazságot, hogy a férjem nem ad pénzt élelmiszerre és bántalmazza a gyerekeket. A gyámügy engem állított választás elé: vagy elviszem én a gyerekeket innen, vagy ők viszik őket. Zéró együttérzést láttam rajtuk, és szóba se került, hogy a férjem távozzon.

Ha jól rakom össze az évszámokat, akkoriban kaptál egy agyvérzést.

Pont akkor kezdtem el ismerkedni a mostani férjemmel. Társkereső oldalon találtam rá, nagyjából öt perc alatt. Sportos, jól szituált, egyedülálló férfi volt, én pedig egy egyedülálló nő három gyerekkel, nulla önbizalommal. Gábor képes volt arra, hogy a kétórás ebédszünetében vezessen hatvan kilométert, hogy lásson engem a kórházban. Én mondtam neki, hogy a kórházból már nem megyek vissza abba a házba. Így is lett. Addig telefonáltam és addig mentem, amíg nem találtam egy nappaliból, meg egy kis szobából álló lukat bútorozatlanul, amit úgy adott ki nekem a török tulajdonos, hogy tudta: csak a GYES-ből és a családi pótlékból élünk. Volt más jelentkező is, de nekünk adta ki, odafigyeltek ránk, felcipelték a bútorokat, megkínálták a gyerekeket. Gábor ingázott, minden nap segített nekünk, végül azt mondta, hogy csináljuk együtt tovább, legyünk egy család. Mindenben kiállt mellettem.
 

A gyámügy segített a német nyelvű válási iratok beadásában.

Igen, viszont ők a közös felügyeleti jogot szorgalmazták. Ez megnehezítette az életünket. Péter problémás gyerek volt, kódot kapott a viselkedési problémái miatt, elkezdték gyógyszerezni és mindenáron bennlakásos intézménybe akarták utalni. Amikor elköltöztem abból a házból, Péter dühkitörései, viselkedészavara megszűnt, ezek az élethelyzetnek szóltak, nem belőle jött. Az intézetből viszont csak kéthetente jöhetett volna haza, ezt nem akartam. Végül úgy szerezték meg az engedélyt, hogy az apai felügyeleti jogot használták fel erre. Nekem nem volt ügyvédem, és végül késő lett, el kellett engednem Pétert.

Hogy verekedted ki magad ebből a csávából?

Ritkán láthattam a fiam, még a születésnapjára se engedték haza, ekkor betelt a pohár. Ritalint, Rispediont szedett, le volt lassulva, nem volt önmaga. Az exem talán bosszúnak élte meg a helyzetet, még az útlevélkérelmeket sem írta alá. 2019-ben házasodtunk Gáborral, 2022 februárjában egyszerűen hazajöttünk a hitel nélküli házunkba, amit együtt vettünk meg, és addigra megszületett az első közös gyermekünk. Beestünk a karanténba, amit nem is bántunk, beírattuk a gyerekeket az intézményekbe és beadtam a gyerekfelügyeleti jog iránti kérelmet. De eleinte falakba ütköztünk.
 

Pécsett a magyar szakemberek megmondták, hogy Péter nem autista és hogy túl sok gyógyszert szed. Egyszerű ADHD-t állapítottak meg, és jól beilleszkedett az iskolában.

Ez sem győzte meg a bíróságot, mert a biológiai apjuk ellenkeresettel élt, azért harcolt, hogy a gyerekek visszakerüljenek Ausztriába és ott intézetben éljenek. Csak a Kúria mentett meg minket ettől, a legvégsőkig el kellett mennünk. 2023-ban zárult le a tárgyalás, akkor született meg a hetedik gyermekünk. A férjem kamiont vezetett, jól keresett, Péter, Petra, Isabella, Sandra, Gábor, Bennett és Bellaróza is boldog gyerekkort élhetett, fellélegeztünk. Én napi 140 kilométert vezettem, hogy Péter abba az iskolába járhasson, ahol jól érzi magát, végre mindenki otthon volt a világban.
 

Ekkor jött el az a havas téli nap.

Hallottam a telefonban, hogy a lányom sírva az apját szólongatja. Egy idegen női hang annyit mondott, hogy a férjem beszorult, a gyerekek is megsérültek, de őket sikerült kiszedni. Amikor a helyszínen megláttam a fényeket, én is megcsúsztam az úton, de az árok szerencsére megfogott. Rohantam a fények felé és szóltam egy férfinak, hogy öt gyerek van az autóban, ő nem is mozdult el mellőlük. A kocsironcsból épp akkor szedték ki a férjemet és a mentős azt mondta, hogy semmi nem tartja a combcsontot. Szanaszét karácsonyi ajándékok a hóban. Ónos eső csurgott az égből.
 

Ez nyolc hónapja volt. Sikerült a műtét?

A triázson két orvos mondott le róla, azután két traumatológus sem merte vállalni. Végül egy orvos hajlandó volt a műtétre, de csak késő estére tudták rakni az operációt, mert egy maratoni műtét után volt az orvos, pihennie kellett. Éjjel kettőkor jöttek ki a műtőből, és akkor megmondták nekem, hogy megmaradt Gábor lába. Ő ma is erős fájdalommal él, kezelésekre jár, sokáig járókerettel közlekedett. A csontosodás nem indult be, így újabb műtétek várnak rá, az orvosok azt mondták, hogy egy évig nem tud dolgozni.
 

Az ő szállítása mellett akkor egyszerre végeztem a gyerekek és a háztartás ellátását, és éjjel is dolgoztam. 

Ma már tud járni, ha bicegve is, és talált munkát. Négy órás bejelentéssel dolgozik napi 10-12 órát kenyérszállítóként, de van munkája! Gondatlan vezetés miatt eljárást indítottak a másik sofőr ellen, az is felszabadulás volt, hogy nem az ő hibája ügyében nyomoznak.

Mi lett a karácsonyi ajándékokkal?

A csoportból, ahol megosztottam a történetet, küldtek néhány ajándékot, úgyhogy mindenkinek jutott egy-egy csomag a fa alatt. Kreatív rajziskolákat, autókat, plüsspárnákat küldtek nekünk, így megtarthattuk az ünnepet. És együtt maradtunk, együtt vagyunk, család vagyunk azóta is.
 

Te soha nem adod fel és soha nem panaszkodsz…

Négy hónappal a baleset után kiderült, hogy petefészek és méhnyakrákom van, de szerencsére hamar észrevették. Most várjuk a nyolcadik babánkat, ő a remény küldöttje.

Ibolya sosem kért anyagi segítséget a közösségi médiában, ő most is derűs és reményteli. A Családinet azonban szeretne gyűjtést indítani a családnak arra a pár hónapra, amíg a családfő még nem tudja átvenni a volánt.

Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
 

• Családi Háló Közhasznú Alapítvány
• Bankszámlaszám: 16200106-11697987
• IBAN számlaszám: HU81 1620 0106 1169 7987 0000 0000
• Közlemény: Ibolya
• Ha más módon segítenél, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@csaladinet.hu címen!
• Tájékoztatás adományozásról

Egyszerű, bankkártyás fizetés pár kattintással SimplePay-en keresztül: Adomány Ibolya családjának