Lévai Katalin retikülje egy dzsungelharcos túlélőkészletéhez hasonlít
Szőke Judit [cikkei] - 2008-11-12
Tizenöt, elsősorban szociálpolitikával, esélyegyenlőséggel foglalkozó könyv szerzője, illetve szerkesztője. 2000-től jelennek meg kötetei szépen egymás után, több tízezer példányban. Hm... szépen, mert ezek bizony már szépirodalmi művek. Dr. Lévai Katalin EP-képviselővel, Lévai Katalin íróval beszélgettünk. Aki persze egy és ugyanaz a nő. Tetőtől-talpig.
Budapesten született. A Külkereskedelmi Főiskola angol-német szakán szerzett diplomát, majd elvégezte az ELTE szociológia és szociálpolitika szakát, doktori fokozatot szerzett, majd a szociológiai tudomány kandidátusa lett. Három évig tudományos kutató az MTA Szociológiai Intézetében. Dolgozott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Szociálpolitikai tanszékén docensként. 1999-2001 között svéd, cseh, német, belga, amerikai, dán és olasz egyetemeken vendégprofesszor. 1990-től 1994-ig az Esély Családsegítő Központ igazgatója, 1996 és 1998 között a Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkárságának vezetője. Működött esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszterként. 2004-től európai parlamenti képviselő, a Jogi Bizottság tagja, de ezen kívül több tiszte van. Angolból és németből felsőfokú nyelvvizsgája van, franciául társalgási szinten beszél. Férjezett, egy gyermeke és egy unokája van.
Röviden eddigi életútja, munkássága - felmerül az emberben a kérdés: honnan az inspiráció a szépirodalomhoz?
- Húsz éve nem telik el úgy nap, hogy ne írnék, az írás természetes életformám. Sokáig társadalomkutatóként szociológiai tanulmányokat írtam, amelyekben elrejtettem magam a szociológia védőpáncélja mögé. „A nő szerint a világ” volt az első könyvem 2000-ben, amelyben más lett a stílusom. Kacsintgatni kezdtem a szépirodalom felé. Azóta három regényt írtam. A legutóbbi a „Varázskert”, ami egy nő két életéről szól, egy valóságosról, és egy megálmodottról. Most ez a kedvencem, mert ez az utolsó.
Gyakran hasonlítom magam foltszőnyegvarró asszonyhoz, aki maradék anyagokat, fonalakat, rongyokat varr össze szép, színes szőnyeggé. Azért szeretem ezt a metaforát, mert hasonlóképpen dolgozom én is. Az írás számomra gyűjtögetés, hiszen rengeteg apró részletet, élményt, érzelmet és emléket gyűjtök egybe, miközben megszületik a könyv.
A ”kormány lelkiismerete” milyen családban nevelkedett? Milyen gyermekkora volt? Honnan ez a szociobilitás? Ez a szociális „túlérzékenység”…
- Minden könyvemben megírom a gyerekkorom egy-egy darabját. A gyerekkorom az a mély kút, ahonnan ihletet merítek az íráshoz. Mai napig megőriztem azt a lakást, ahol felnőttem, és ahol a szüleim éltek halálukig. Visszajárok a régi bútorok, festmények, könyvek közé. Mamám szerb származású volt, apám édesanyja pedig egy különös olasz nő volt, aki sohasem tanult meg magyarul, pedig Budán élte le az egész életét. De a közelben lévő kis boltok eladói idővel egész szépen megtanultak olaszul. Természetes volt számomra, hogy a családomban különböző nyelveket beszélünk, különböző ünnepeket ünnepelünk. A józsefvárosi körfolyosós bérházban, ahol felnőttem, mindenféle gyerekkel játszottam. Legjobban a házmester lányát szerettem, pedig az iskolában a tanítók megpróbáltak tiltani tőle. De a mamám őt éppen úgy megkínálta kakaóval és zsömlével, mint akármelyik gyereket, aki betévedt a konyhánkba. A szüleim érzékeny és segítőkész emberek voltak, akiket alaposan próbára tett a történelem, de hősiesen állták a megpróbáltatásokat. Aki ilyen környezetben nevelkedik, maga is érzékennyé válik.
Fejlett igazságérzete, bátorsága sok konfliktus forrása volt?
- Igen. Kollégákkal, de sokszor ismeretlenekkel is kerülök összetűzésbe. Nem rejtem véka alá, amit gondolok, de ha nem mondanám, akkor is látszódna az arcomon. Nem tudom elviselni a megaláztatást, az igazságtalanságot. Emlékszem egy gyerekkori barátnőm egyszer azt mondta: te olyan vagy, hogyha megütnek, felsikítasz. Azt hiszem, ebből a mentalitásból csináltam magamnak foglalkozást. Azzal a különbséggel, hogy akkor is sikítok, ha mást ütnek meg.
Miközben feltűnően csinos, kellemes megjelenésű, nőies nő, érvei nemcsak igen szakszerűek, férfiasan is csattannak. Hogyan viselkednek Önnel a férfiak a „tárgyalóasztalnál”, azaz ha hivatalosak?
- Nem könnyű szituáció sem nekik, sem nekem. Komoly szakmai tárgyalások közben igyekszem elrejteni a nőiességemet, ami számomra nem öröm, mert szeretek tetszeni. De a szakmai életben van egy aranyszabály a nők számára: ne legyen rajtuk semmi feltűnő, mert akkor a férfiak arra figyelnek, nem pedig az érveikre. Márpedig tárgyalás közben az érvek számítanak. Úgyhogy ilyenkor „kiskosztümös üzemmódban” működöm, és csak a tárgyalás után vedlem vissza azzá a nővé, aki egyébként szeretek lenni.
És hogyan viszonyulnak Önhöz a civil életben?
- Az egészen más. A civil életemben nagyon közvetlen vagyok, amin egyébként sokan meglepődnek. Nem ezt várják. Szeretek nagyokat nevetni, poénokkal játszani, csipcsup dolgokról beszélgetni. Imádom kényeztetni azokat, akiket szeretek, ezért hétvégén legtöbbször én főzök az egész családnak, ami minimum nyolc-tíz embert jelent. Ilyenkor nagyon megadom a módját, gyönyörű asztalt terítek, amire sok fogást pakolok. A töltött paprika a család egyik nagy kedvence, jó édesen.
Anyaként, nagymamaként (hihetetlen, de igaz!) is szigorú?
- Dehogy! Elolvadok a gyönyörűségtől, ha meglátom az unokámat. A lányommal pedig úgy beszélek a telefonban, hogy ha valaki hallja, azt hiszi, az unokámhoz gügyögök. Hiába felnőtt már, nekem mindig kislány marad. Soha nem voltam szigorú anya, nem is tudom, hogy sikerült rendesen felnevelnem a gyerekemet minden anyai szigor nélkül. De sikerült. Nagyon közel állunk egymáshoz, sokan azt hiszik, testvérek vagyunk, ami nagy büszkeség számomra.
Valóban rettentően hasonlítanak egymásra. A lányával olykor-olykor még mindig hordják egymás ruháit?
- Előfordul, bár ő annyira karcsú, hogy sokkal kisebb méretet hord, mint én. Gyakran veszek neki ruhát, és legtöbbször el is találom az ízlését, kivéve legutóbb. Boldogan megajándékoztam egy gyönyörű, tigrismintás ruhával, amit ő túl szexisnek talált, és azonnal be akart festeni feketére. Azt mondta: összekevertem a dolgokat, a tigrisminta az én kedvencem, nem az övé. Ez a megállapítás több okból is rosszulesett, de azért próbáltam rábeszélni a ruhára. Hiába.
Nehéz megszokni a kétlaki életet, a sok utazást?
- A kétlakiság nem zavar. A hét első felében Brüsszelben vagyok, a másodikban Budapesten, ehhez már hozzászoktam. De a sok várakozás a repülőtéren kicsit fárasztó. Láttam egy tragikomikus filmet egy férfiről, aki repülőtéren élt fél éven át, mert nem kapott beutazási engedélyt az Egyesült Államokba, a hazájában pedig háború volt, oda sem mehetett. Tökéletesen berendezkedett, evett, ivott, zuhanyozott, dolgozott és randevúzott a nemzetközi reptéren. Néha én is úgy érzem magam, mint aki berendezkedett az állandó utazásra. A retikülöm olyan, mint egy dzsungelharcos túlélő csomagja: fogkefétől jegyzettömbig, varrókészlettől váltás harisnyáig, csokis keksztől az új Nobel-díjas író regényéig minden fellelhető benne.
Mire használja az „üresjáratot”?
- Nem ismerem az üresjárat fogalmát, mert velem mindig történik valami. Álmodozom, vagy emlékezem, fejben készülök egy előadásra, vagy gyorsan leírok valamit, soha nem unatkozom. Egyébként a legtöbb könyvem ötlete repülés közben született meg.
Mikor van ideje egyáltalán a könyvírásra? Hiszen sokat dolgozik EP-képviselőként, sokat van itthon, kézről-kézre adja a média. És mindig képben van, mindig stand by állapotban tartja magát. Ez idő és energia…
- Energiából szerencsére elég sok jutott nekem, ez anyai örökség. Hogy mikor írok? Hát, amikor jön az ihlet. Csakis akkor. De akkor aztán gyorsan és sokat. Másnap elolvasom, amit írtam, és javítom a szöveget. Ha kell, százszor is. Csak akkor adom ki a kezemből, ha meg vagyok vele elégedve, és úgy érzem, bármit csinálnék, nem lenne jobb. Hétvégén előfordul, hogy nagyon belelendülök az írásba, 10-12 órán át nem jövök el a számítógép mellől. Elkezdem reggel, este beájulok az ágyba. Alszom, mint a bunda, reggel rohanok, hogy ránézzek az előző napi „termésre”. Ki tudja, mivé lett a szövegem éjszaka? Némelyik szöveg megjavul, a másik romlik. Utóbbit ki kell hajítani.
Az egész család kinn él? A férje mivel foglalkozik? Sokat nemigen tudnak együtt lenni. Ő ezt hogyan viseli?
- Az első évben kint élt velem a férjem, de most már itthon van. Egyetemi tanár, közgazdász, aki ismeri a nemzetközi életet, korábban ő is dolgozott külföldön, egyetemeken. A hét második felére korlátozódik a közös életünk, de ez nem jelenti azt, hogy elszakadnánk egymástól. Minden nap beszélünk telefonon, amikor Brüsszelben vagyok, és természetesen minden szabadságunkat együtt töltjük. Az Európai Parlamentben arányosabban osztják el a szünetet, mint itthon. Ha van egy kis szabadidőm, akkor kirándulunk, este filmeket nézünk, koncertekre járunk.
Ön a személyes életében hogyan oldja meg a szerepkonfliktusait?
- Hol jól, hol rosszul. De alapvetően megtanultam együtt élni magammal, ami egyáltalán nem volt könnyű. Rémesen fárasztó alak vagyok, szinte sosincs nyugtom. Ahogy befejezek egy munkát, már három másik terve sorakozik a fejemben. De most már bízom magamban, mert tudom, hogy végül szépen elrendezek mindent. Megtanultam egyfajta keménységet, szívósságot, kitartást. Ezek nagyon fontos tulajdonságok az érvényesüléshez, de nagyon fárasztóak. Kívülről nézve tetszetős a közéleti nő szerepe, de csak azért, mert nem látszódnak a vívódások, a kételyek, a kétségek. De ez a pálya sok lemondással, önkorlátozással és fegyelemmel jár. Újra meg újra meg kell küzdeni a sikerért. Ha nem lenne erős családi hátterem, képtelen lennék megküzdeni a szakmám nehézségeivel. Szerencsére a férjem mindig meg tud nyugtatni, és a lányom is megértő. Kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás szellemi szabadságát. Politikusnak lenni védtelen állapot, politikusnak és írónak lenni egyszerre, még inkább az. Az ilyen „csodabogarak” nem csupán nyilvános kritikáknak vannak örökké kitéve, de a fejük fölött lóg az állandó számonkérés és a beskatulyázás veszélye is. Nem csoda, hogy olyan nagy szükségünk van lelki megerősítésre, amit csak a családunktól kaphatunk meg.
Van-e a fejében új könyv?
- Persze. Már írom is. De nem árulom el, hogy mi az. Legyen csak meglepetés!
Röviden eddigi életútja, munkássága - felmerül az emberben a kérdés: honnan az inspiráció a szépirodalomhoz?
- Húsz éve nem telik el úgy nap, hogy ne írnék, az írás természetes életformám. Sokáig társadalomkutatóként szociológiai tanulmányokat írtam, amelyekben elrejtettem magam a szociológia védőpáncélja mögé. „A nő szerint a világ” volt az első könyvem 2000-ben, amelyben más lett a stílusom. Kacsintgatni kezdtem a szépirodalom felé. Azóta három regényt írtam. A legutóbbi a „Varázskert”, ami egy nő két életéről szól, egy valóságosról, és egy megálmodottról. Most ez a kedvencem, mert ez az utolsó.
Gyakran hasonlítom magam foltszőnyegvarró asszonyhoz, aki maradék anyagokat, fonalakat, rongyokat varr össze szép, színes szőnyeggé. Azért szeretem ezt a metaforát, mert hasonlóképpen dolgozom én is. Az írás számomra gyűjtögetés, hiszen rengeteg apró részletet, élményt, érzelmet és emléket gyűjtök egybe, miközben megszületik a könyv.
A ”kormány lelkiismerete” milyen családban nevelkedett? Milyen gyermekkora volt? Honnan ez a szociobilitás? Ez a szociális „túlérzékenység”…- Minden könyvemben megírom a gyerekkorom egy-egy darabját. A gyerekkorom az a mély kút, ahonnan ihletet merítek az íráshoz. Mai napig megőriztem azt a lakást, ahol felnőttem, és ahol a szüleim éltek halálukig. Visszajárok a régi bútorok, festmények, könyvek közé. Mamám szerb származású volt, apám édesanyja pedig egy különös olasz nő volt, aki sohasem tanult meg magyarul, pedig Budán élte le az egész életét. De a közelben lévő kis boltok eladói idővel egész szépen megtanultak olaszul. Természetes volt számomra, hogy a családomban különböző nyelveket beszélünk, különböző ünnepeket ünnepelünk. A józsefvárosi körfolyosós bérházban, ahol felnőttem, mindenféle gyerekkel játszottam. Legjobban a házmester lányát szerettem, pedig az iskolában a tanítók megpróbáltak tiltani tőle. De a mamám őt éppen úgy megkínálta kakaóval és zsömlével, mint akármelyik gyereket, aki betévedt a konyhánkba. A szüleim érzékeny és segítőkész emberek voltak, akiket alaposan próbára tett a történelem, de hősiesen állták a megpróbáltatásokat. Aki ilyen környezetben nevelkedik, maga is érzékennyé válik.
Fejlett igazságérzete, bátorsága sok konfliktus forrása volt?
- Igen. Kollégákkal, de sokszor ismeretlenekkel is kerülök összetűzésbe. Nem rejtem véka alá, amit gondolok, de ha nem mondanám, akkor is látszódna az arcomon. Nem tudom elviselni a megaláztatást, az igazságtalanságot. Emlékszem egy gyerekkori barátnőm egyszer azt mondta: te olyan vagy, hogyha megütnek, felsikítasz. Azt hiszem, ebből a mentalitásból csináltam magamnak foglalkozást. Azzal a különbséggel, hogy akkor is sikítok, ha mást ütnek meg.
Miközben feltűnően csinos, kellemes megjelenésű, nőies nő, érvei nemcsak igen szakszerűek, férfiasan is csattannak. Hogyan viselkednek Önnel a férfiak a „tárgyalóasztalnál”, azaz ha hivatalosak?
- Nem könnyű szituáció sem nekik, sem nekem. Komoly szakmai tárgyalások közben igyekszem elrejteni a nőiességemet, ami számomra nem öröm, mert szeretek tetszeni. De a szakmai életben van egy aranyszabály a nők számára: ne legyen rajtuk semmi feltűnő, mert akkor a férfiak arra figyelnek, nem pedig az érveikre. Márpedig tárgyalás közben az érvek számítanak. Úgyhogy ilyenkor „kiskosztümös üzemmódban” működöm, és csak a tárgyalás után vedlem vissza azzá a nővé, aki egyébként szeretek lenni.
És hogyan viszonyulnak Önhöz a civil életben?
- Az egészen más. A civil életemben nagyon közvetlen vagyok, amin egyébként sokan meglepődnek. Nem ezt várják. Szeretek nagyokat nevetni, poénokkal játszani, csipcsup dolgokról beszélgetni. Imádom kényeztetni azokat, akiket szeretek, ezért hétvégén legtöbbször én főzök az egész családnak, ami minimum nyolc-tíz embert jelent. Ilyenkor nagyon megadom a módját, gyönyörű asztalt terítek, amire sok fogást pakolok. A töltött paprika a család egyik nagy kedvence, jó édesen.
Anyaként, nagymamaként (hihetetlen, de igaz!) is szigorú?
- Dehogy! Elolvadok a gyönyörűségtől, ha meglátom az unokámat. A lányommal pedig úgy beszélek a telefonban, hogy ha valaki hallja, azt hiszi, az unokámhoz gügyögök. Hiába felnőtt már, nekem mindig kislány marad. Soha nem voltam szigorú anya, nem is tudom, hogy sikerült rendesen felnevelnem a gyerekemet minden anyai szigor nélkül. De sikerült. Nagyon közel állunk egymáshoz, sokan azt hiszik, testvérek vagyunk, ami nagy büszkeség számomra.
Valóban rettentően hasonlítanak egymásra. A lányával olykor-olykor még mindig hordják egymás ruháit?
- Előfordul, bár ő annyira karcsú, hogy sokkal kisebb méretet hord, mint én. Gyakran veszek neki ruhát, és legtöbbször el is találom az ízlését, kivéve legutóbb. Boldogan megajándékoztam egy gyönyörű, tigrismintás ruhával, amit ő túl szexisnek talált, és azonnal be akart festeni feketére. Azt mondta: összekevertem a dolgokat, a tigrisminta az én kedvencem, nem az övé. Ez a megállapítás több okból is rosszulesett, de azért próbáltam rábeszélni a ruhára. Hiába.
Nehéz megszokni a kétlaki életet, a sok utazást?
- A kétlakiság nem zavar. A hét első felében Brüsszelben vagyok, a másodikban Budapesten, ehhez már hozzászoktam. De a sok várakozás a repülőtéren kicsit fárasztó. Láttam egy tragikomikus filmet egy férfiről, aki repülőtéren élt fél éven át, mert nem kapott beutazási engedélyt az Egyesült Államokba, a hazájában pedig háború volt, oda sem mehetett. Tökéletesen berendezkedett, evett, ivott, zuhanyozott, dolgozott és randevúzott a nemzetközi reptéren. Néha én is úgy érzem magam, mint aki berendezkedett az állandó utazásra. A retikülöm olyan, mint egy dzsungelharcos túlélő csomagja: fogkefétől jegyzettömbig, varrókészlettől váltás harisnyáig, csokis keksztől az új Nobel-díjas író regényéig minden fellelhető benne.
Mire használja az „üresjáratot”?
- Nem ismerem az üresjárat fogalmát, mert velem mindig történik valami. Álmodozom, vagy emlékezem, fejben készülök egy előadásra, vagy gyorsan leírok valamit, soha nem unatkozom. Egyébként a legtöbb könyvem ötlete repülés közben született meg.
Mikor van ideje egyáltalán a könyvírásra? Hiszen sokat dolgozik EP-képviselőként, sokat van itthon, kézről-kézre adja a média. És mindig képben van, mindig stand by állapotban tartja magát. Ez idő és energia…
- Energiából szerencsére elég sok jutott nekem, ez anyai örökség. Hogy mikor írok? Hát, amikor jön az ihlet. Csakis akkor. De akkor aztán gyorsan és sokat. Másnap elolvasom, amit írtam, és javítom a szöveget. Ha kell, százszor is. Csak akkor adom ki a kezemből, ha meg vagyok vele elégedve, és úgy érzem, bármit csinálnék, nem lenne jobb. Hétvégén előfordul, hogy nagyon belelendülök az írásba, 10-12 órán át nem jövök el a számítógép mellől. Elkezdem reggel, este beájulok az ágyba. Alszom, mint a bunda, reggel rohanok, hogy ránézzek az előző napi „termésre”. Ki tudja, mivé lett a szövegem éjszaka? Némelyik szöveg megjavul, a másik romlik. Utóbbit ki kell hajítani.
Az egész család kinn él? A férje mivel foglalkozik? Sokat nemigen tudnak együtt lenni. Ő ezt hogyan viseli?
- Az első évben kint élt velem a férjem, de most már itthon van. Egyetemi tanár, közgazdász, aki ismeri a nemzetközi életet, korábban ő is dolgozott külföldön, egyetemeken. A hét második felére korlátozódik a közös életünk, de ez nem jelenti azt, hogy elszakadnánk egymástól. Minden nap beszélünk telefonon, amikor Brüsszelben vagyok, és természetesen minden szabadságunkat együtt töltjük. Az Európai Parlamentben arányosabban osztják el a szünetet, mint itthon. Ha van egy kis szabadidőm, akkor kirándulunk, este filmeket nézünk, koncertekre járunk.
Ön a személyes életében hogyan oldja meg a szerepkonfliktusait?
- Hol jól, hol rosszul. De alapvetően megtanultam együtt élni magammal, ami egyáltalán nem volt könnyű. Rémesen fárasztó alak vagyok, szinte sosincs nyugtom. Ahogy befejezek egy munkát, már három másik terve sorakozik a fejemben. De most már bízom magamban, mert tudom, hogy végül szépen elrendezek mindent. Megtanultam egyfajta keménységet, szívósságot, kitartást. Ezek nagyon fontos tulajdonságok az érvényesüléshez, de nagyon fárasztóak. Kívülről nézve tetszetős a közéleti nő szerepe, de csak azért, mert nem látszódnak a vívódások, a kételyek, a kétségek. De ez a pálya sok lemondással, önkorlátozással és fegyelemmel jár. Újra meg újra meg kell küzdeni a sikerért. Ha nem lenne erős családi hátterem, képtelen lennék megküzdeni a szakmám nehézségeivel. Szerencsére a férjem mindig meg tud nyugtatni, és a lányom is megértő. Kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás szellemi szabadságát. Politikusnak lenni védtelen állapot, politikusnak és írónak lenni egyszerre, még inkább az. Az ilyen „csodabogarak” nem csupán nyilvános kritikáknak vannak örökké kitéve, de a fejük fölött lóg az állandó számonkérés és a beskatulyázás veszélye is. Nem csoda, hogy olyan nagy szükségünk van lelki megerősítésre, amit csak a családunktól kaphatunk meg.
Van-e a fejében új könyv?
- Persze. Már írom is. De nem árulom el, hogy mi az. Legyen csak meglepetés!
Családinet hozzászólások:
Kapcsolódó cikkek:
Előző hír
Zeneképzelet Pécsi Ildikóval
LEGOLVASOTTABB
Eltűnt egy amerikai lány a budapesti bulinegyedből
A lány az Airbnb-ből sem jelentkezett ki, ahol megszállt, és a hazafelé tartó gépére sem szállt fel. Barátaival utazott Budapestre szórakozni.
Milyen étkezés védhet meg az emlőráktól?
Az utóbbi időben évente 7500-8000 nőt és 150-200 férfit diagnosztizáltak rosszindulatú emlődaganattal Magyarországon. Ahogy általában a daganatos megbetegedések esetén, úgy a mellrák gyakoriságában is szerepe lehet a várható élettartam növekedésének, a "nyugati" életmódnak és étrendnek. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, október harmadik hetét pedig 2009 óta a ritkábban előforduló, általában háttérbe szoruló férfi emlőrák elleni küzdelemnek szentelik, felhívva a figyelmet a prevenció, a korai felismerés, a terápiás kezelés és a palliatív ellátás fontosságára.
Megváltoztathatod a szemed színét?
Egyetlen cseppentés, amitől a barna szemünk színe hétfőn lehet kék, kedden zöld, szerdán pedig mélyfekete? Ezt ígérik azok a szemszín-változtató cseppek, amelyek már néhány ezer forintért bárki számára elérhetőek az interneten. De vajon valóban ez a legbiztonságosabb és leghatékonyabb módja szemszínünk megváltoztatásának? Mit szabad és mit nem? Jó, ha tisztában vagyunk néhány dologgal, mielőtt az idei halloweeni jelmezünkhöz a szemünk színét is hozzáigazítjuk.
"A halloween a sátánisták ünnepe!" - egy szigetszentmiklósi óvoda hosszan írt arról, miért nem szabad részt venni benne
"Hallooween nagyon veszélyes mindenkire nézve. Nem kell átvegyünk semmilyen idegen néptől pogány ünnepeket, szokásokat! Ennek a megemlékezése az méltó a keresztyén emberekhez" - írták egy hosszú posztjuk végén.
Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt
A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
.jpg){kind=small}
Közösségi hozzászólások: