SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az 50 éves Edda Gödöllőn!

Kurcz Orsi [cikkei] - 2024-10-24
Utánozhatatlan sikere volt az Edda Művek fél évszázados jubileumi nagykoncertjének tavasszal az Arénában, így érthető, hogy a sztori nem állt meg egyetlen fővárosi ünneplésnél - az igencsak kerek évforduló egyértelműen teljes turnét kívánt, az állomások sorában pedig október 26-án Gödöllő következik: Pataky Attila és csapata életművének megunhatatlan, örökzöld rockdalai ezúttal a MATE Sportcsarnokban csendülnek majd fel.
Az 50 éves Edda Gödöllőn!

Hiszen az Eddát lehet szeretni, vagy nem szeretni, de az tagadhatatlan, hogy legendás nótákat, sőt mi több, rockhimnuszokat, és mindenki által ismert slágereket ajándékoztak a rockzene kedvelőinek – olyan örökérvényű dalokat, amiket akár ötven éve nem tudunk kiverni a fejünkből – hiszen nekünk, rólunk szólnak. A jubileumi országjárás gödöllői állomása pedig éppen ilyen felejthetetlen dallamokkal lesz tele, hiszen bőségesen van mit megidézni fél évszázad alkotásából, emlékeiből: a Hűtlen, az Éjjel érkezem, a Szálljunk fel, vagy a Gyere őrült – egytől egyig olyan kultikus darabjai a magyar rockzene aranykorának, amit minden hazai rockrajongó fejből fúj. Októberben idézzük meg a legnagyobb Edda érákat együtt - dúdoljuk a fülbemászó bluesokat, könnyezzük meg a szívszorító lírákat, balladákat, eposzokat, és örüljünk egymásnak a történelmet írt miskolci zenekar legpörgősebb muzsikáival.

Ugye, hogy mennyi féle Edda érzés létezik? Pont ahány félék mi, emberek vagyunk. És ez az Edda 50 éves titka.

Találkozunk Gödöllőn!

Előzenekarként a Pataky Művek játszik 19:00-tól

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Életét vesztette Sallai Nóra ötéves kisfia az autóbaleset következtében

Életét vesztette Sallai Nóra ötéves kisfia az autóbaleset következtében

Szeptember 27-én történt a súlyos karambol, melyben Sallai Nóra színésznő és kisfia életveszélyes sérüléseket szenvedett - azóta kórházban ápolták őket. A szörnyű baleset mára azonban felfoghatatlan tragédiává változott.
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Visszafordítható-e a szívelégtelenség? - Szív világnapi összeállítás

Visszafordítható-e a szívelégtelenség? - Szív világnapi összeállítás

A szívelégtelenség egy olyan egészségi állapot, amely mintegy 64 millió embert érint világszerte1, mégis sokan nem is tudják, mit jelent valójában. Nevével ellentétben a szívelégtelenség nem azt jelenti, hogy a szív teljesen leáll, hanem azt, hogy a szív már nem működik olyan hatékonyan, mint kellene. De vajon ez az állapot visszafordítható-e, és mi mit tehetünk ennek érdekében? Erre a kérdésre keressük a választ a Szív világnapja alkalmából, amit minden évben szeptember 29-én tartanak világszerte.
10 éves gyerek mentette meg tanárnőjét Budapesten

10 éves gyerek mentette meg tanárnőjét Budapesten

A tanár éppen korrepetálást tartott a kisfiú számára, amikor rosszul lett.
Már Európában is megjelent a lajhár-vírus - mik a tünetei?

Már Európában is megjelent a lajhár-vírus - mik a tünetei?

Az Oropouche-vírus, közismertebb nevén lajhár-láz vagy lajhár-vírus neve barátságosnak tűnhet, pedig a vírus akár halálos is lehet.
A szerkesztő ajánlja