SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Heinz Holliger és a Nemzeti Filharmonikusok - 2024. március 10. vasárnap 19.30 Müpa

Családinet [cikkei] - 2024-02-28
Mesterek és tanítványok. Heinz Holliger és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén generációk kézfogásának lehetünk tanúi. Bartók Béla volt Veress Sándor mestere, a Svájcba emigrált Veress pedig Heinz Holligert tanította a zeneszerzés művészetére. Vendégfellépésén Holliger előbb Bartók, majd Veress zenéjét vezényli, hitet téve mestere és mesterének mestere művészete mellett. A koncerten három ritkán hallható kompozícióval találkozhatunk, ezek közül Veress Hegedűversenyét korunk egyik legkiválóbb virtuóza tolmácsolja.
Heinz Holliger és a Nemzeti Filharmonikusok - 2024. március 10. vasárnap 19.30 Müpa

Az 1912-ben félbehagyott, majd 1921-ben befejezett, sok impresszionista elemet tartalmazó Négy zenekari darab máig Bartók keveset játszott művei közé tartozik. Veress Sándor Kolozsváron született 1917-ben, tízéves korától Budapesten élt, a Zeneakadémián Kodály és Bartók növendéke volt, később pedig népzenekutatóként Lajtha Lászlóval is kapcsolatba került. 1949-ben Svájcba emigrált, ahol haláláig, 1992-ig élt és tanított. Hegedűversenyét még Magyarországon fejezte be 1939-ben, „Minneapolitana” melléknevű II. szimfóniája az 1953-as év termésének része.

A világhírű svájci zeneszerző, oboaművész és karmester, Heinz Holliger (1939) tanulóéveiben a Berni Egyetemen látogatta Veress Sándor zeneszerzés-óráit – ő a magyar mester legismertebb tanítványa. A Hegedűverseny szólistája, az orosz Ilya Gringolts 1982-ben született Leningrádban. Szülővárosában folytatott tanulmányai után a New York-i Juilliard School of Music falai között Itzhak Perlman osztályában képezte tovább magát. Rangos nemzetközi versenyeken szerepelt sikerrel, érdeklődése a historikus hegedűjátékra is kiterjed, szívesen tolmácsol kortárs műveket. 2008 óta a Gringolts Quartet primáriusa.

Ilya Gringolts
Fotó: Kaupo Kikkas

BARTÓK BÉLA: Négy zenekari darab, Sz.51, BB 64
VERESS SÁNDOR: Hegedűverseny
***
VERESS SÁNDOR: II. szimfónia (Minneapolitana)
Ilya Gringolts hegedű
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Heinz Holliger

Nyitókép: Priska Ketterer

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja